Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Kívánságra császárral szülhet bárki Nagy-Britanniában

Eddig csak a gazdagok előjoga volt, hogy kívánságra császármetszéssel hozhassák világra gyermeküket, hamarosan azonban bármelyik terhes nő kérheti egészségügyi...
A bejegyzés folytatódik
 

Kormányzati cél, hogy több gyerek szülessen – kár, hogy ők maguk sem hiszik

Nem emelkedik négy évig a családi pótlék - áll a Népszava szerint egy kormányzati dokumentumban, írja a Hírszerző. A dokumentum szerint, amely 2015-ig tartalmazza a...
A bejegyzés folytatódik
 

A szülők kérésére is buktatható a gyerek

Ha a szülő kéri, megismételtethetik a gyerekkel az évfolyamot akkor is, ha a tanulmányi követelményeknek eleget tett, írja a Magyar Nemzet a tegnap nyilvánosságra hozott...
A bejegyzés folytatódik
 

Pornómentes netet kínálnak az Egyesült Királyságban a gyerekek védelmére

Egy kormányzati projekt keretében az Egyesült Királyság négy legnagyobb internetszolgáltatója, a BT, a Sky, a TalkTalk és a Virgin hamarosan megkönnyíti a szülőknek...
A bejegyzés folytatódik
 

Két libériai és egy jemeni nő nyerte idén megosztva a Nobel-békedíjat

Hárman osztoznak az idei Nobel-békedíjon és az azzal járó másfél millió dolláron, döntött a norvégiai Nobel-bizottság. Azonban mindhárman nők, és mindhárman az...
A bejegyzés folytatódik
 

Beszivárog a politika az iskolákba

Károly Róbertért életét feláldozó Dezső vitézzel,Dugovics Titusszal és Zrínyi Ilonával "vinné közel" a gyerekekhez az új alaptörvényt a kormány. Ennek érdekében...
A bejegyzés folytatódik
 

Meddővé tennének a harmadik császár után?

Több olyan hazai kórház van, ahol a szülészek a második/harmadik császár előtt megkérdezik a kismamát, hogy elkössék-e a petevezetéküket a műtét során, hiszen a harmadik/negyedik...
A bejegyzés folytatódik
 

Nagyon kevés gyereknek mesélnek naponta

Tegye fel a kezét, akinek nem hullik néha a haja, amikor hatszázhetedszerre kell felolvasnia gyerek aktuálisan kedvenc mesekönyvét. De persze a meseolvasás a legtöbb helyen...
A bejegyzés folytatódik
 

Magzatként túlélte az abortuszt, most ellene kampányol

Magzatvédő bonmot, hogy az abortuszhoz való jogért csak a már megszületettek tüntetnek. Az életvédő mozgalom amerikai aktivistái között azonban van egy olyan ember,...
A bejegyzés folytatódik
 

Gyorshír: karácsonyig házi őrizetben marad Geréb Ágnes

A bűnismétlés veszélye miatt három hónappal meghosszabbította Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász házi őrizetét a Budai Központi Kerületi Bíróság, írja az MTI híre...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (37)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (34)babanapló (110)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (232)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (190)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (445)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (57)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (39)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (26)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1028)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (307)könyv (90)könyvajánló (49)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (185)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (192)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (82)segítség (23)Shadow (87)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1143)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (729)terhesség (1294)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)