2018 április 18-ára voltam ki írva, de sajnos bármennyire is szerettem volna, hogy beinduljon a szülés, túlhordtam a kisfiamat. Április 23-án este hét órára voltam hivatalos a kórházba szülésindításra. Időben elkezdődtek a kötelező vizsgálatok, átöltözés, papírmunkák... Sajnos egyáltalán nem kezdtem még el tágulni, így közölte az ügyeletes orvos, hogy ebből legkorábban másnap délelőtt lehet baba, az apa nyugodtan mehet haza, de én ragaszkodtam hozzá, hogy a férjem végig velem maradjon. Jól döntöttünk.

Telt az idő, a dokinak még volt pár dolga, mire ráért megindítani a szülésemet. 21.30-kor jutottunk el oda, hogy megkaptam a méhszájérlelőt. Egy perc múlva elkezdődtek a fájások két perces sűrűséggel, egyre intenzívebben fájt. Éjfél előtt burkot repesztett a szülésznő. Nem tudom, hogy csak a fájdalom miatt, vagy a sokkos hatástól, de innentől kezdve alig vannak emlékeim. Azt tudom, hogy óránként néztem az órára, hiába fájt, mégis repült az idő. Éjfélre jutottam el oda, hogy többszöri felajánlás után éltem az epidurális lehetőségével. Nem sikerült több próbálkozás ellenére se a kellő helyre szúrni, még szidást is kaptam, mert a hasam mérete miatt oldalamon fekve már nem tudtam jobban görnyedni, de a doki csak erőltette a dolgot. Meg se próbálták ülve beadni. Nagy nehezen sikerült lezsibbadnom, jött kb. 15-20 perces alvás, aztán újra jöttek a fájások és a méhszájvizsgálat.

Óránként kaptam újabb adag epidurált. Megmondom őszintén, hogy a szülésznő egyre durvábban vizsgált, hajnali 4 fele már az egész kézfeje bennem volt, sírni tudtam volna. Nagyjából ekkor kaptam a második adag oxitocint, illetve egyszer csak olyan érzésem volt, hogy azonnal mennem kell vécére nagydolog miatt, de a szülésznő mondta, hogy nem kelhetek fel, nyugodjak meg, csak a fájások miatt érzek így. Ezek a tolófájások egyre intenzívebbek lettek, és nagyjából hajnali 5-6 között kezdődött a kálváriánk, miszerint a babám szívhangja csökkent, közölték, hogy lehet, hogy baj van, de aztán rendbe jött minden, viszont én kezdtem egyre rosszabbul lenni.

Rettenetes pánikhangulat lett úrrá rajtam, vert a víz, alig kaptam levegőt. Arra számítottam, elmondják, hogy hogyan vegyem a levegőt és segítenek, hogy elmúljon a „levegőhiányom”, de nem így lett. Rám tették az oxigénmaszkot, de sajnos semmit nem segített. Hat óra tájékán beviharzott két másik orvos és vagy tíz tanuló, én ott feküdtem széttett lábakkal, azt hittem, meghalok. Az egyik orvos elkezdett könyökölni a hasamra minden tolófájásnál, de semmi. Csak annyit hallottam, hogy a férjemnek mondták, sajnos nem valószínű, hogy meg tudom szülni a babát, készülnek elő a császármetszésre.(Csak nemrég tudtam meg hogy a köldökzsinór a nyakára volt tekeredve, de ezt akkor nem hallottam, mert csak a férjemnek mondták el.)

Akkor csak annyit mondtak nekem, hogy a baba rosszul fekszik, nagyon fent van a feje. Na, ekkor még inkább rosszul lettem, elkezdtem könyörögni, hogy azonnal szedjék ki belőlem a babát, közben ők ordibáltak, hogy nyomjak, ahogy csak tudok. Rátett egy lapáttal a tolás nehézségére, hogy vízszintesen feküdtem, és nekem kellett a térdemnél fogva felhúzni a lábamat. Már iszonyatosan fájt a hasam a doki könyökétől, de egyszer csak a csípőcsontomnál feszülést éreztem, hallottam egy reccsenő hangot (gátmetszés), és már csak arra eszméltem fel, hogy a hasamon van a babám. 7:20 perckor megszületett.

Ott, abban a pillanatban minden rossz elszállt, megszűnt a világ, és a férjemmel együtt könnyek közt csodáltuk a kisfiunkat. Nagyjából két órán keresztül feküdt a mellkasomon a fiam, közben megvizsgált az orvos, összevarrt, aztán végre csak hárman maradtunk. Összességében, így első szülésnek elég rossz élmény volt, hónapokig biztos voltam benne, hogy soha többet nem szülök, de így tíz hónappal később, már egyre többször gondolunk arra, hogy jó lenne egy kis tesó. Csalódott vagyok, hogy akkor ott se a szülésznő, se az orvos nem próbált segíteni és nyugtatni, de legalább a férjem velem volt, fogta a kezemet és ez sok erőt adott, és ha még egyszer szülök, már tudni fogom, mire számíthatok.

Ági

Kíváncsi vagy mások szüléstörténeteire? Ezeket ajánljuk:

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>