Pirilány terhesség terhesnapló kismama védőnő

26. hét

Bejelentkezett az új védőnőm, egy villámgyors ötperces látogatást tett nálam. Még a cipőjét le sem vette, már a kiskönyvemért kiáltott. Annyira gyorsan beszélt, hogy nem minden szavát értettem elsőre. Ha kérdezni próbáltam, azonnal közbeszólt. Felírt a füzetébe pár dolgot a várandósságommal és a nagyobb lányommal kapcsolatban, átlapozta a kiskönyvem, elhadarta a hátralévő két látogatás menetét, és el is viharzott. Én meg csak pislogtam, hogy ennyi idő jutott egy új kismamájára? Méltatlankodtam is este a férjemnek, hogy ezt így hogy? Ő a szokásos objektivitásával mondta, hogy szerinte ez az általános és én eddig el voltam kényeztetve az előző védőnő által. Hát lehet.

Voltam konzultáción a kórházban a fogadott orvosomnál. Kérdezte, hogy van-e bármilyen panaszom, mondtam, az nincs, csak sok-sok kérdésem. És mivel tudom, hogy eléggé elfoglalt, megkérdeztem, mikor lenne ideje átbeszélni ezeket, akár a magánrendelésére is elmegyek, ha ott erre több ideje van. Mondta, hogy óó, dehogyis menjek, most is meg tudjuk beszélni. Elő is vettem a gyönyörű 2019-es naptáramba írt 25 kérdést, és mint valami riporter, kérdezősködtem.

Ha sikerül a VBAC, lesz hegbetapintás, amiről úgy olvastam fájdalmasabb, mint a szülés. Hegvastagságot a szülés előtt nem fognak méregetni, mert elavult dolog, egy 10 mm-es heg is szétnyílhat, és egy 3 mm-es heg is maradhat ép. Ha valami csoda folytán a 40. héten még nem indulna el a babám (első lányom 37+0-ra született), a 41. hétig várhatunk, addig naponta végeznek vizsgálatokat. Ő is inkább szülésznőt javasolna dúla helyett. Ha a baba szívhangja rendben van, szabadon választhatok a vajúdáskor pozíciót. Nem lesz rutinszerű gátmetszés, a kitolási szakban fognak dönteni róla, kell-e.

Kérdeztem a kitolási szakaszt, hogy csak kőmetsző pozícióban lehet-e, mondta, hogy nyilván nekik az jobb, odaférnek, látnak mindent, de meglátjuk, lehet akár szülőszék is. Ha magzatvíz-elfolyással indulunk, 24 órát vár arra, hogy beinduljon a szülés. Oxit csakis ésszel ad, azaz a legkisebb 25-ös cseppszámmal indít és 25-el emelgeti, mellé kaphatok EDA-t. Úgy láttam, értékelte a tájékozottságomat, minden kérdésemet átbeszéltük, és megnyugodtam afelől, hogy lesz döntési lehetőségem. Szó esett arról is, hogy egy hét különbséggel vagyunk kiírva a húgommal, mondta is, hogy jaaj, nehogy egyszerre szüljenek itt nekem.

Grafomán hajlamomnak köszönhetően minden leletemet rendszerezve, időrendben hordom magamnál egy többrekeszes harmonika-mappában, amit látva a dokim viccesen megjegyezte, hogy naa, igen, ezt már szereti, ha valaki így rendben tartja a dokumentumokat.

Tervezem egyébként, hogy a szülés közeledtével egy A/4-es papírra legépelem a személyes adataimat és a várandóssággal kapcsolatos fontos dolgokat, mint pl: utolsó menstruáció, terminus, testsúly, ismert betegségek, szedett gyógyszerek stb. Ez egyrészt a szülőszobára felvételt gyorsíthatja meg, másrészt megelőzöm a kérdezősködést (tapasztalataim szerint inkább kérdezősködnek, minthogy lapozgassák a kiskönyvemet, leleteimet), mert lehet, hogy vajúdás közben nem leszek túl összeszedett, kísérő pedig a felvételkor nem lehet bent velem. E mellé csatolnám a szülési tervemet, az utolsó laboreredményemet,  egyéb fontos leleteket.

Nagylányunk lelkesen készül az ünnepekre, naponta csak ötven ezzel kapcsolatos kérdést teszt fel:

„Mikor lesz karácsony, mikor jön a Télapó, mikor esik a hó, mikor lehet hógolyózni?”

Egyik este az alábbi versikét olvastuk:

„A jó Mikulásnak írok egy levelet,
mást kérek most tőle csokoládé helyett.
Egyedül az élet, unalmas már nagyon,
egy kistesót hozzon a Mikulás-napon.
Az se baj, ha bömböl, és ha nem tud járni,
megtanítom hamar, jó Mikulás bácsi.”

Apa megkérdezte tőle:

„Neked is kistesót hozzon a Mikulás?”

Válasz:

„Neeeeem. Apaaa! Kettő pónit!”

Mondtam is:

„Jaj, apa tudhattad volna már, hetek óta ezt hallgatjuk.”

Pirilány

Pirilány terhesség terhesnapló kismama védőnőA terhesnapló előző részei itt olvashatók:

Egyszerre vagyunk terhesek a húgommal
Spicces tüneteket okozott a progeszteron
Mindenáron hasba akart szúrni a doktornő
20. hét: Ezért nem szeretnék terhesen dolgozni
21. hét: 
Császármetszés után hüvelyi szülést tervezünk
22. hét: Szülésznőt vagy dúlát válasszak a szüléshez?
23. hét: A terhesség végére bálna leszek?
24. hét: Ne reménykedjen természetes szülésben

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>

" target="_blank">25. hét: Kiköhögöm magamból a gyereket

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>