A tábor kezdete előtti nap délutánján szépen elkezdtem összeszedegetni, hogy mire is lesz szüksége a fiatalembernek. Pár váltás ruha, kispárna-kispléd, fogmosó pohár-kefe-krém, pelus-törlő, műanyag, mosható előke-kanál-papírtörlő és pár kedvenc játék. Mondjuk őket csak a hétfői indulás előtt mertem beletenni a szatyorba, mert hát addig is nyúzni kellett mindkettőt (természetesen…) Ja, igen! Még egy kis „arcmosáson” is átestek, mert úgy össze voltak maszatolva, mintha a sáros földből ástam volna ki őket! Upsz, a kaja! Előre megbeszéltük, hogy én viszem. Sikerült összeszednem jó pár dobozt és már fejben össze is állt, hogy melyikbe-mit… Reggelire egy kis joghurt, tízóraira gyümölcsös cucc, ebédre laktató (melegíthető) leves, uzsonnára valami nasiféle.
Hétfő
Elérkezett a nagy nap, hétfő és elindultunk a táborba! Petya nem különösebben foglalkozott vele, hova is megyünk; az volt a lényeg, hogy beültünk az autóba. Az odaérkezéskor vigyorogva vette tudomásul: Oh, hát én itt már voltam! Csak úgy húzott be az ajtón! Timi már várt minket és kicsit meg is lepődött, mekkora pakkal érkeztünk! Ugye, mire mindent összeraktam, nem kis méretű lett a csomag! Újra átbeszéltük Petyát – pl.: dobozokra ráírtam, hogy melyik kaját mikor adják neki… Addig ő leült a játszószőnyegre, és sikeresen kiborított egy nagy doboz építőkockát! Láttátok volna azt a sértődött arcot, mikor odaültem mellé és közöltem, hogy na, akkor, ezt most szépen visszarakosgatjuk! Ilyen morgósan még nem igazán pakolt!
Szépen levette a szandiját, megkaptam az ölelésemet és kinyílt a „Csodaajtó”! Timi munkatársa jött ki rajta, aki most találkozott először velünk. Odajött hozzánk, ránézett Petire és mosolyogva megkérdezte: Jössz játszani? Petyának csak úgy csillogtak a szemei, megfogta a kezét és, mint a villám, szaladt befele, hogy mielőbb lecsúszhasson a csúszdán! Innentől már abszolút nem foglalkozott vele, hogy ott vagyok, így a maradék pénzbefizetést is simán el tudtam intézni. Nagyon rendesek voltak, mert a kajapénzt levonták a tábor árából, így még kevesebbe került, mint amire számítottam! Kicsit izgulva, de látván, hogy jó kedvvel vonult befele, elindultam haza. A kocsiba beülve egyből full hangerőre állítottam a telefont, hogy halljam, ha keresnek; de nem hívtak. Délután Andival (Petyaszitter) ketten mentünk érte. Mit mondjak, igencsak hisztis volt a fiatalember! Mondta is az egyik nagyfiú: „
„Nagyon hisztis! Nagyon hisztis!”
Timivel beszéltünk, aki szerint inkább a fáradtság és a sok új inger miatt lett ilyen, lévén, hogy egész nap minden rendben volt vele. Timi etette – szépen minden el is fogyott. A kis cumisüveget vittük, amiből mindent meg is ivott, de amit újratöltöttek bele, az már nem nagyon tetszett neki. Aludni nem aludt, de egy órát pihent (felügyelettel persze…) Timi mondta, hogy nagyon szépen elmutogatja, mit is szeretne, pl.: odahúzza a nagylabdához, hogy kéri… Láttam, hogy mások is várnak, hogy beszéljenek vele, így abban maradtunk, hogy holnap reggel még dumálunk és elindultunk haza.
A kocsiban is hőbörgött folyamatosan a delikvens és hazaérve sem lett sokkal jobb a helyzet. Látszott rajta, hogy rendesen elfáradt. Ez abból is könnyen leszűrhető volt, hogy kb. 3-4-szer ült le az asztalhoz, hogy akkor vacsorázna… Mivel az esti processz úgy épül fel – vacsora, kis játék, fürdés, alvás; többször előfordul, hogy nem feltétlenül azért kéri a kajáját, mert éhes, hanem azért, mert tudja, hogy utána nemsokkal már az ágyban durmolhat. Kicsit húztuk az időt, de sokáig nem tudtuk, így fél 9 körül, a szobájában, a szivacson, a földön (természetesen takaró nélkül), „beájulva” elaludt!
Kedd
Másnap reggel jókedvűen ébredt, amire rátett még egy lapáttal, hogy reggeli után nem sokkal rendesen telepakolta a pelust. Rendberaktam szépen, átöltöztettem és elindultunk. Csak úgy vigyorgott az autóban! Amikor kiszálltunk, már indult is az ajtó felé, alig bírtam követni. Bementünk, leült szépen a játszószőnyegre és türelmesen várt. Timi megjött, Petya szépen elkezdte levenni a szandiját, megölelt és együtt bementünk a „Csodaajtón”. Már ott se volt mellettünk, csak hallottam, ahogy nagy kiáltással lerongyolt a csúszdán! Most volt egy kis idő Timivel beszélgetni. Aranyos volt, ahogy próbálta körülírni, hogy nagyon szeretnének pár fotót, amin Petya is rajta van, beleegyezek-e… Persze, hogy igen, csak én/mi is kérünk belőle!
Tegnap láttam sok fiatal lányt az előtérben csoportosulni. Elmondta, hogy középiskolai tanulók és „nyári gyakorlatra” jöttek. Mindegyik lány, kapott egy „saját táborozót”. Petya is gyorsan megtalálta a társát köztük, Petrát! Egész nap ott voltak a gyerekek körül, így könnyítve meg a fejlesztők munkáját. Egyébként ez az első nyári táboroztatás itt. Maga a hely, a Down világnapján nyitott meg. Most alakulnak még csak a dolgok, hogy mit és hogyan lesz/lenne jó csinálni. Petyáék öten vannak a csoportban (ha jól tudom). Meg (van)volt a napirend, ami szerint alakult volna a program, de elég nagy a kor- és érdeklődési kör különbség a gyerekek között, így most a közös játék került az első helyre.
Úgy jöttem el, mintha csak az ovinkban hagytam volna és vártam a délutánt, hogy megtudjam, mi is történt aznap. Andi ment érte, ő hozta a híreket. A kaja mind elfogyott. Azt mondták sokkal jobb kedvű volt és csak kicsit hisztis! Ééés, játszóterezni voltak! Helyesek voltak, ahogy kézenfogva elsétáltak a pár száz méterre lévő térre. Szép idő volt és jól érezték magukat, de délutánra ismét egy igencsak lefárasztott és éhes(?) Petyát kaptunk haza. Kérdezem tőle: együnk nyamit? Szemei csillognak, már rohan is az előkéért és kopogtatja az asztalt, gyorsan-gyorsan mozdulatokkal. Még egy kis gyümölcsjoghurt belefért vacsiig, így pillanatok alatt bekanalazta. Nem telt el fél óra, és megint ült az asztalnál és ütemesen kopogott, hogy ő már ott van, de hol a kaja?! Nagy nehezen „megbeszéltük”, hogy ez nem svédasztal vagy varázsasztal, hogy amikor csak kedve tartja…
Nem nagyon tetszett neki, hogy nem kap semmit, de visszament a játékaihoz. Látszott rajta, hogy lemerült. (És gondolta, hogy gyors kaja-fürdés után már az ágyban is lehetne, de erre még egy kicsit várnia kell…) Nem azért nem akarom idő előtt lefektetni, mert irtó szenya vagyok, hanem tudom, hogy percnyi pontossággal, kereken 8 órát alszik, így ha 7-fél 8 körül ágyba dugom, 4 körül már kukorékolni fog – muszáj egy kicsit húzni az időt (kb. 9-ig). Vacsi után mindig felvillanyozódik, és megy a nagy röhögcsélés, dobálózás… Aztán ha vízszintbe kerül, igen hamar találkozik az Álommanóval!
Szerda
A szerda reggel is szépen indult. Örült, mikor autóba ültünk, de annak talán még jobban, amikor odaértünk. Leült a kisszőnyegre, szandilevétel, majd gyors tempóval irány befele a csúszdához. Ennyit az ölelésről – ez ma kimaradt! Gyors leltározás, hogy épp melyik cuccunk maradt itt. Azt hiszem, a nagy cumisüveg és egy fél pár piros zokni került fel a listára. Timivel váltottunk pár szót. Elmondta, hogy nem könnyű közös játékba bevonni Petyát, de addig próbálkoznak, amíg beadja a derekát. Ha éhes, kitűnően tudja jelezni. Megy az étkezőhelység ajtajához és dörömböl, hogy be akar menni, mert kaját kér! Ebéd után leteszik pihenni, de nem alszik, pedig fáradt. Petra ott van mellette, így ő nyugodtan pihen egy órát vízszintes helyzetben (erőt kell gyűjteni a délutáni rosszalkodáshoz…)
A mai napra zenés foglalkozást ígértek – és úgy is lett. Petya teljesen odavolt a programtól, nagyon tetszett neki a cselló! Ráhajolt a hangszerre és úgy hallgatta. A zenélés után ismét lehetősége nyílt bemenni a játszóba, a két nagy csúszdához. Nagyon szeret ott lenni és a labdatengeren keresztül, erőteljesen koncentrálva, hogy el ne essen, kijönni, majd újra felmászni és még egyet lecsúszni. Általában hatalmas kacajjal jelzi, hogy földet ért. Ismét minden kaját befalt, sőt, Andi azzal az üzenettel jött haza, hogy jó lenne, ha több kaját vinnénk, mert úgy látják, kevés. Ilyet se hallottunk eddig senkitől. Mese nincs, akkor holnap még valamit becsomagolunk! Estére ismét rendesen lemerült, ma se okozott problémát a gyors elalvás…
Csütörtök
Csütörtökön is nagy örömmel érkeztünk meg. Odaadtam a kaját és szóltam, hogy akkor van benne még egy plusz adag (ha kellene…) Azt mondták, délután kutyázás lesz. Megbeszéltük, hogy Petya odavan a kutyusokért. Szereti nézegetni-méregetni őket, aztán megsimogatni és nagyokat nevet, ha végignyalják a karját. Jó érzéssel búcsúztam el tőle – most legalább megkaptam az ölelésemet, de a fél szeme már az Ajtón volt – nehogy lemaradjon a bejutásról. Délelőtt felhívtak, azt hittem gond van, de szerencsére csak Petya Játékkutyáját keresték. Elmondtam, hogy otthon maradt, nem vittük. Nem úgy, mint kedd reggel, mikor szinte mindenki azt kereste. Pedig nem kicsi játékról beszélünk. Miután szinte az egész épületet átkutatták, valakinek eszébe jutott, hogy megnézi a labdatengerben, a csúszdák alatt, és ott volt. A Fehér Babával és a fél pár piros zoknival együtt. Legalább minden előkerült. Ja, még a kanalunk és kisedényünk is a konyhából. Az a nap is jól telt, és ismét fáradtan jött haza. Nem nagyon akart vacsorázni, mert természetesen az összes kaját megette, amit elvittem neki. Újra kell gondolnom ezt az extra kaja dolgot, mert jó lenne, ha mellette a vacsorának is maradna még hely. Kis tévézés és nagy röhögcsélés, majd fürdés, pizsi, ágybarakás és végezetül egy elég gyors álombazuhanással zárult a nap!
Péntek
Pénteken is vittem extra kaját, de már kevesebbet és egy kicsit el is „késtünk”. Már a többi gyerek kereste Petyát! Hol van? Mikor jön? Amikor megérkeztünk, örültek neki és már kísérték is a csúszdához! Megvárták, amíg mindannyian összegyűlnek és kezdődhetett is a napi program. Délután én is mentem Andival. Egyrészt személyesen is meg akartam köszönni ezt az egy hetet, másrészt nekem könnyebb volt összeszedni a fiatalember cuccait. Ez a nap is roppant változatos és fárasztós volt. Amíg Andi figyelt Petire, addig tudtam pár szót váltani a többiekkel. Timi már nem volt bent, de mindenkinek megköszöntem a lehetőséget és előzetesen jeleztem, hogy akkor jövőre ismét szeretnénk jönni – tervezzenek velünk! Arról is szó volt, hogy valamilyen fejlesztésre még a nyáron majd jövünk, de ennek a részleteit nem tudtuk tisztázni – majd Timivel…
Szerintem jól érezte magát Petya itt, különben nem indultak volna ilyen zökkenőmentesen a reggelek, és nem is akart volna ott maradni. Az eltervezett programtól való eltérést a gyerekek életkora okozta. Nagy volt a szórás. Nem Petya volt a legkisebb és akadt 12 év körüli nagyfiú is a csoportban. Így igen nehéz lett volna olyan fejlesztést kitalálni, ami mindenkinek jó; maradt a közös játék. Ez viszont, igen jól működött. Nagy ötlet volt „tanulókat” is bevonni a csoportba, így tényleg mindenkire egyesével tudtak figyelni-vigyázni. Figyelembe véve, hogy ez az első nyári táboroztatása a Fejlesztőháznak, egész jól alakult minden. Ja, és nem tudom, hogy ennek a hatása-e vagy sem, de igen nagy fejlődési ponthoz érkezett Petya. Az eheti egyéni fejlesztésen, a gyógypedagógust teljesen lenyűgözte! Azt már tudjuk, hogy szinte mindent megért, amit mondunk neki, de eddig csak, a Nem!-et használta tudatosan. Most azonban eljutottunk oda, hogy az Igen!-t, egyértelmű és tudatos fejbiccentéssel jelzi! Már itthon is próbáljuk és tényleg szokta használni – no, nem mindig, de azért igyekszünk úgy kérdezni, hogy Igen vagy Nem legyen a válasz!
Ja, augusztus elején fogunk menni családi nyaralásra Debrecenbe. Pont akkor szokott lenni Nyíregyháza mellett egy speciális, azt hiszem ottalvós tábor, amit egyelőre csak szeretnénk kívülről megnézni. Ha lesz több infóm róla, majd arról is beszámolok.
Pankuci
Petyáról ezekben a posztokban is olvashatsz:
Hova tegyem a sérült gyerekemet a nyári szünetben?
Az allergiavizsgálat nem volt egyszerű Petyával
Fordítva adta fel a pelenkát az új óvó néni
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
