2021. január 14-én megszületett a negyedik kisbabám. 

Előzményként érdemes megemlítenem, hogy a harmadik babánál a császármetszés megkezdésekor el kellett altatni, mert éreztem a vágást a spinális érzéstelenítés ellenére. Szóval elég komoly szorongással indultunk neki a kistesónak. 

Az egész várandósságom alatt minden a legnagyobb rendben ment, teljesen panaszmentes voltam szerencsére. A császár indoka az előző három császár és az utolsó babánál bekövetkezett néma hegszétválás. 

A baba valamiért nagyon akart nőni a pocakban, így már a 30 hetes ultrahangon egy, a 32 hetesen kettő, illetve a 36 hetesen 3 héttel nagyobbak voltak a méretei, mint azt a „nagykönyv” előírja. Az orvosommal közösen arra a megegyezésre jutottunk, hogy a 38. héten megszületik a baba. Ez így is lett. 

2021. január 14-én reggel 6-kor a férjemmel és a csomagjaimmal jelentkeztünk a szülészeten, ahol egy Covid-teszt után engem a szobámba kísértek, a férjemnek pedig elmondták, hogy a műtét 8:30-kor kezdődik majd, addig akár el is mehet, de ő inkább várakozott. Nekem a szobába fel kellett vennem a kórházi hálóinget, majd át kellett ballagnom az előkészítőbe, vajúdóba. Itt felvették az adataimat, és megkérdezték, pontosan mit is szeretnénk. Elmondtam, hogy szeretném, ha a műtőben sikerülne mellre tenni a babát, illetve utána apukának vinnék bőrkontaktra, és mikor én megérkezek, akkor is szeretném még kicsit csupaszon megölelgetni a babámat.

Aztán átmentünk a beöntésre, majd zuhanyozni és vissza egy kis ctgre. Megtörtént a vérnyomásmérés, infúzióbekötés, a katéterfelhelyezés és a savlekötő megivása is. Furcsa nyugalom volt rajtam végig, csak az a gondolat járt a fejemben, hogy a baba rendben lesz, és hamarosan érezhetem a kis teste melegét. Vártam az orvosomat, akit nem fogadtam fel, csak hozzá jártam magánrendelésre, és az volt megbeszélve, hogy ő fog műteni.

Meg is jelent és közölte, hogy mentálisan nincs olyan állapotban, hogy ő ma operáljon, de van egy kollégája, aki a legjobb, és ő megműt helyette. Egy pillanatra megdöbbentem, de már jött is a doki, bemutatkozott és személyében egy vidám, kedves embert ismertem meg, aki az érzelmeimre is tekintettel mindent megtett, hogy azalatt a rövid idő alatt megismerjük egymást, majd elbúcsúzott és mondta, fent találkozunk.

Pár percre rá jött is a beteghordó a kis zöldlepedős kocsival, kitolt a vajúdóból és MŰTŐ feliratú lifthez tolt. Itt várakozott a férjem, akit jól megpuszilgattam és bezáródott a liftajtó. A műtő előterében megkaptam a hajhálót és betoltak, ahol már várt rám az aneszteziológus és az asszisztensnője. Mindketten tündériek voltak. Elmondtam, mennyire félek attól, hogy újra elaltatnak, de megmondták, hogy ez nem fog megtörténni, mert addig ellenőrzik a működést, amíg teljesen el nem zsibbadok.

Ennek tudatában továbbra is teljes nyugalomban felhúztam a lábam törökülésbe, és domborítottam egy cicahátat. Az anesztes doki csak annyit mondott, hogy nagyon szépen tartottam magam, és már fektet is el. Éreztem, ahogy kúszik szét a testemben az érzéstelenítő, ment a tesztelgetés folyamatosan, majd az asszisztens szólt az orvosoknak, hogy jöhetnek.

Beléptek, a már ismerős doki vidám hangon köszöntött. Tették a dolgukat, letakartak. Mindeközben én megkérdeztem az altatóorvost, hogy megfoghatom-e a kezét, egy maszk alatt is látható mosoly kíséretében megtette, és az egész műtét alatt így állt mellettem. Beszélgettünk, majd egyszer csak azt mondta, már elkezdték. A szemem kikerekedett, és valahol legbelül örömömben ugráltam, gondolván már nem történhet semmi baj. Pár pillanaton belül hallottam is, hogy van haja, és már zengett is a műtő. A világ legszebb hangja.

Jobbra fordultam és láttam egy magzatmázban tocsogó, véres hajasbabát, aki kis törölgetés után betakargatva, az arcomon már békésen, hang nélkül szuszogott. Itt ugyan az első mellre tételt nem sikerült véghezvinni, de az élményen ez már nem rontott. Szerencsére csak sok- sok idő múlva vitték el az apukához, aki addigra már az egyik szülőszobába várakozott.

Velem a dokiknak nehezebb dolga volt. Két helyen is volt hegszétválás, és egy helyen elszakadt a méhem. Közel egy órába telt, mire mindent összevarrtak és helyrehoztak. A műtőben nagyon jó hangulat volt. Minden beszélgetésbe belevontak, nevettük és viccelődtek. A férjemnek azt mondtam, hogy igazi kávéházi traccspartiba csöppentem. Ezt ő annyira nem értette, de aki volt már műtőben, pontosan tudja, milyen jó érzés is, ha emberszámba veszik.

A másfél órás műtét befejeztével boldogan és hangos köszönömmel toltak le az osztályra, a férjemmel és a babával (aki a kérésemnek megfelelően csupaszon bújhatott az anyukájához) közel két órát töltöttünk együtt. Sajnos utána visszatoltak a szobába, de boldog voltam, hogy egy ilyen csodát megélhettem. A kórházban két napot kellett bent tölteni, ahol lényegébe végig velem volt a baba, miután először felállítottak. Azóta még mindig felhőtlen az öröm. 

Köszönöm a mosonmagyaróvári kórháznak ezt az élményt.

N.

Olvass még szüléstörténeteket!

Egy százalék volt az esélye, hogy megmarad a babám

Szétnyílt az előző császárhegem a szülésnél

Elájultam a szülés után, vízzel locsoltak fel