Második gyerekem szüléstörténetét szeretném megosztani.

Novemberben nem volt meg a menzeszem. Gondoltam máskor is volt már ilyen, nem aggódok rajta.  Decemberben csináltam tesztet pozitív lett. Mivel decemberben leálltak az ünnepek miatt a szakrendelések, ezért januárban tudtam menni elsőnek rendelésre. 12. hét, huuh, már? Elküldenek a 13. kötelező szűrésre, minden rendben, az orvos hozzáteszi, miután megvizsgál, el kellene menni Down-szűrésre. Rendben. Adnak telefonszámot, kiküldenek.  Orvos kijön utánam, utánam szól: de nem muszáj, csak ajánlani szoktam. Köszi, most akkor minden rendben van? Szerencsére jó volt minden.

22. hét: kiderül, kislány után kisfiú jön, nagy örömök.

36. hét: ultrahangvizsgálat, az orvos nézi nézi, a gyerek össze-vissza mozog. 

„Hát, anyuka be kellene feküdni holnap a kórházba, mert nagy a feje, kicsi a teste, nem fejlődik tovább, nincs elég magzatvíz.”

Itt teljesen kiakadtam, eddig minden rendben volt, most mi lesz? 

Másnap elköszönök reggel a kislányomtól, bemegyek reggel fél 8-kor. Elmondom, miért jöttem. Bekísérnek a szobába, öltözzön át, mindjárt vizit lesz. Aznap este jöttek csak 7 órakor, hogy jöjjön, megultrahangozom.

Nézi, nézi, minden rendben a babával, még nagyra is számítsak, a magzatvíz is rendben. Másnap mehetek haza.

Eljön a 40. hét péntek befekvés, picikém túl jó érzi magát bent. Hát jöjjön az OTT. Elsőre nem tudtam, mi az. Szülésznő kérdezi: bugyi van? Mondom neki: igen. Melltartót nem mertem neki mondani.

„Vegye le!”

Beköti, csöpög egy órát, semmit nem érzek. Hétfőn újra OTT. Semmi, de fájások már vannak, ami előtte talán háromszor volt. Szerda újra OTT. Egyujjnyi. Péntek újra OTT, megálltunk egyujjnyinál. Itt már bent voltam egy hete.

Aki nem ismeri az OTT-t: nem engednek haza az első OTT után, és minden OTT után egy ultrahang és egy szívhangvizsgálat van, és amíg nincs vége és nem vizsgálnak meg, hogy hogy áll, addig nem ehetsz, nem ihatsz éjféltől.

Hétfő újra semmi, azon a héten töltöm a 42.hetet. Kedden már nem bírtam visszatartani magam, elkezdtem kiabálni a főorvossal, hogy csütörtökön leszek a 42. hétben, vagy csinálnak valamit vagy hazamegyek.

Aznap jön, nyugodjon meg, meg fogom vizsgálni. Persze aznap nem lett belőle semmi. Másnap reggel jön, ma meg fogom vizsgálni, ma meg fog szülni már. OTT folyik, jönnek vizitelni, a főorvos vizsgál: egyujjnyi. Na, mondom ebből nem lesz semmi. Főorvos szól: burokrepesztés, ma szülni fog.

Doktornő: Előkészítsem?

Főorvos: Nem, most csinálja.

Na, ez nagyon fáj, ahogy a kis kezével próbálja csinálni. Hirtelen elönt valami, hmm, magzatvíz, ami olyan volt, mintha valami darabok jönnének ki. Kúp, zuhanyozás, stb. A szülésznő mondja: van labda ha kell. Nekem nem esett jól.

4 óra szenvedés, kiabálás és ájulás után, ami persze nem az én hibám volt, mivel 23 fok volt az ideiglenesen kialakított szülőszobán, bent a szobában meg meleg volt, végül megszületett a kisfiam 12:30-kor 3250 grammal és 52 centiméterrel 42. hét előtt egy nappal.

Nem lehetett nálam, mert hófehér volt, fázott és alacsony volt a cukra. Aznap háromóránkét volt cukormérés és kétszer adtak neki cukros vizet. Összesen 16 napot voltam kórházban, de megérte. Azóta is egy kis csoda az életemben.

H.

Olvass még szüléstörténeteket!

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést