Csiguszkát a kiírt napon befektették a kórházba, ahol többször próbálták megindítani a szülését sikertelenül. Egy héttel később burkot repesztettek, a magzatvíz mekóniumos volt, a kismama véreset hányt, egyperces fájásai voltak, a gyerek meg arccal előre próbált megszületni. Császár lett a vége. Te is megosztanád szüléstörténeted? Küldd el nekünk a bezzeganya@bezzeganya.hu címre!
2009. november harmincadikára voltam kiírva. Ezen a napon rosszul éreztem magam: szédültem és vert a víz. Bementünk hát a kórházba, ahol megállapították, hogy kicsit magas a vérnyomásom, és amúgy semmi baj nincsen, de ha már itt vagyok, maradjak is bent. Első babámat vártam, így gondoltam, teljesen normális, hogy bent tartanak, hiszen nemsokára szülök. Sajnos nem így lett.
Vasárnap feküdtem be. Kedden kúppal próbáltak szülést indítani, de semmi nem történt még ki sem tágultam tőle. Pénteken ugyanez volt a menet és vasárnap is. Eltelt egy hét. Gyerek még sehol. Ekkor már nagyon aggódtam, és kérdeztem a dokimat, hogy mi van ilyenkor. Erre ő csak annyit mondott, hogy ez a protokoll. Hát nagyon jó! Kedden hajnalban átvittek a szülőszobára, hogy megindítsák a szülést. Burokrepesztés: a magzatvíz mekóniumos (belekakilt a kicsi), beöntés, borotválás, infúzió, majd a vajúdóban kötöttem ki, ahol egy óra múlva már egyperces fájásaim voltak, melyek egy percig tartottak. Közben beérkezett a férjem is, aki nagy segítségemre volt. Hirtelen elkapott a hányinger és véreset hánytam. Erre a nővérke azt mondta, hogy teljesen normális. Én nem így gondoltam.
Átvittek a szülőszobára este hét órakor, ahol egy kád meleg vizet vehettem igénybe, és láss csodát, amíg bent ültem, nem voltak fájásaim. Közben már a negyedik adag oxitocin folyt le. Hajnali 3-kor ismét megvizsgáltak, ekkor már majdnem egy napja voltak egyperces fájásaim. Szinte már üvöltöttem a fájdalomtól, de tolófájás még sehol. Ekkor közölték, hogy nem fogom tudni megszülni a gyereket, mert a kis arcával van előre. És ezt miért csak most veszik észre?
Öt óra felé vittek a műtőbe. Mikor megkaptam az érzéstelenítőt és elmúltak a fájások, a kimerültségtől majdnem elaludtam a műtőasztalon! Úgy szóltak rám, hogy el ne aludjak! És végül 24 órával a szülésindítás után megszületett a kisfiam 2009.12.09.-én 3340 grammal és 54 centivel. Boldog voltam, hogy túl vagyok rajta! De aggódtam a kisfiamért, mert inkubátorban volt, meg kapott antibiotikumot ő is meg én is a magzatvíz miatt. Hála istennek, mind a ketten jól voltunk. Még aznap este felállítottak az ágyból, hogy sétáljak egy kicsit. Annak az akciónak majdnem ájulás lett a vége. De másodszorra már sikerült, és bár nagy fájdalmak közepette, de sétálgattam egy kicsit a folyosón.
A második menet a csecsemős nővérekkel kezdődött, mert a fiam nem szopizott, és szegény csak sírt,csak sírt, a nővérek meg nem nagyon segítettek. Szerintük minden rendben volt, amikor szóltam, hogy ez nem megy a gyereknek. Szóltam a gyerekorvosnak is, hogy szerintem nem szopik jól a gyerek, és kiderült, hogy le volt tapadva a nyelve, de a sok sírással feltépte magának! Pont két héttel a kórházba kerülésem után jöhettünk haza. Azóta eltelt több mint két év, a gyerkőc már igazi kis betyár. De nem tudom elfelejteni azt a napot és a bent töltött időt…
Csiguszka
Kíváncsi vagy mások szüléstörténeteire? Ezeket ajánljuk:
19 évesen szültem és nem bántam meg
Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam
Későn indították be a szülést
