Én is szeretném megosztani veletek a szüléstörténetem. Nekem ő az első kisbabám, négy évet vártunk rá és küzdöttünk érte. Műtöttek endometriózissal, cisztákkal, azután volt negatív rákszűrésem is. De amikor már lemondtam róla, ő már ott is volt!

Február 28-ra volt kiszámolva a nagy nap. Szerencsésnek mondhatom magam, mert semmi bajom nem volt a kilenc hónap alatt. Egy hét volt az, amikor többet feküdtem, semmi más. Nem vizesedtem, nem voltam különösebben rosszul.

Az tény, hogy az utolsó egy hónapban már sehogy nem volt jó feküdni, de nem is nagyon tudtam éjjel aludni. Felkelni úgy tudtam, hogy a radiátorban megkapaszkodtam. Hát ezen sokat nevettünk, ahogy küzdöttem a felkeléssel. Nem hagytam elgyengülni magam. Ugyanúgy jöttem-mentem, jártam a tanyánkra. Kevesebbet emeltem, viszont fitten tartottam magam.

Február elején voltam utoljára az orvosomnál szülés előtt. Akkora sokat nőtt a fiam. Akkor már mondhatni gurultam. Apuka és a dokim jót poénkodtak rajta. Mondjuk velük nevettem… 

Izgatottan vártam a nagy napot. Mivel ugye az első gyermek, tartottam tőle, hogy nem ismerem fel, ha indulni akar. Persze megbeszéltem vele, hogy mikor kell kibújnia. Több dátumot is kapott. Illetve ha jönni akar, akkor jöjjön, és ne kínozzuk egymást, gyorsan bújjon ki. Szót fogadott!

Az utolsó fájásmérésen már kijött a nyákdugó. Az orvosom megvizsgált, azt mondta két-három nap, ne izguljak. Aznap este kigyulladt a kazánházunk, mire lecsitultak a kedélyek, éreztem, hogy fájdogál a hasam. Azt hittem, hogy csak fáradt vagyok meg a stressz...

Este 11-kor feküdtünk le. Fél 1-kor arra keltem, hogy fáj a hasam. Már számolgattam, hogy milyen rendszerességgel jönnek a fájások. Ha feküdtem, kétpercenként, ha ültem vagy sétáltam, tízpercenként. 

Hát ennek az lett a vége, hogy 2 óra 45-kor szóltam a páromnak, hogy vagy vigyen, vagy hívjon mentőt. Már idegesített, hogy nem tudom, mi történik. 3 óra 50-kor értem be mentővel. A cuki nővérke közölte, hogy én már nem megyek haza. Így szóltam a páromnak, hogy jöjjön utánam. Nem jött rögtön, hiszem nem tudtam, téves vagy tényleg szülünk. Végig azon izgultam, hogy csak a doki meg az apja érjen ide időben. Öt órakor megérkezett a doki. Elejtettünk egymásnak egy félmosolyt, hogy ez nem volt két-három nap, de még csak egy sem.

5 óra 10-kor burkot repesztett, öt perccel később befutott apuka. Onnantól kezdve nyugodt voltam. A nővérke többször kérdezte, kérek-e fájdalomcsillapítót, de nem kértem. Mire kértem volna, nem volt rá idő.

Elterveztem korábban, hogy majd lépcsőzni fogok. Az orvos is mondta, sétáljak, menjek vécére. Hát örültem, hogy az oldalamra elfordultam.

5 óra 30-40 körül megindultak a tolófájások. A fiam jött, mint a villám – a megbeszéltekhez híven! Fájdalomcsillapító nélkül is jól bírtam, 6 óra 10-kor meg is született.

Nem volt olyan nehéz, mint amikkel rémisztgettek! Mindenkinek ilyen szülést és ilyen jó orvost kívánok! Mindent megért, hogy felkértük!

Andi

Olvass még szüléstörténeteket!

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést