Bejutott a gyerek az iskolába, már az első nyáron van egy csomó feladat, hiszen ki kell alakítani az osztálytermet az osztálytanítóval együttműködve, elkészíteni több tárgyat, amit használni fognak a gyerekek (babzsákvarrás és effélék – nem kell izgulni, ha nem tudsz varrni, valaki biztosan tud, ő majd megvarrja a nektek szükséges cuccokat is, amíg te mondjuk falat glettelsz vagy parkettát szerzel be). Ennek nagy előnye, hogy szeptemberre ismerni fogod a legtöbb szülőt és gyereket, és elkezd kialakulni az a közösség, ami olyan fontos lesz még 8 éven keresztül. Venni nem kell semmit, az eszközöket az iskola szerzi be, ennek pedig nagy előnye, hogy nem kell öt helyre bemenned olyan számjegykorongokért meg hétoldalú dobókockáért, amiket egyszer se vesznek elő egész évben majd.
Eljön az évnyitó napja, te keresed a katonás rendben felsorakozott osztályokat meg várod a igazgatói beszédet meg a versmondásokat, de egyiknek sincs nyoma se. Helyette egy kis bensőséges ünnepséggel fogadják az új családokat, te meg azt veszed észre, hogy sírsz mint a záporeső, a többi szülővel együtt. (Szokd meg ezt a jelenséget, még egy párszor elő fog veled fordulni a következő években.) Aztán az osztálytanító felmegy a gyerekekkel a terembe és kezdetét veszi a közös élet.
Mit csinálnak az elsősök? Először is főleg beleszoknak a ritmusba. Először a napi ritmusba, majd megtapasztalják az éves ritmust, ami az iskolai élet egyik sarokköve. Fontos szerepet kapnak a – keresztény – ünnepek, pl. Mihály napja szeptember végén, és a hozzá tartozó bátorságpróba, ami a kicsiknek valami mesés-tündéres-manós próba az erdőben, a nagyoknak meg pl. biciklitúra. Minden ünnepnek megvan a maga lelki jelentősége és az iskolában a cél, hogy a különböző korosztályok át tudják élni a koruknak megfelelően.
Na, de vissza az elsősökre. Fohásszal kezdenek reggel, rengeteg verset, dalt, mondókát tanulnak, amikhez mozgások is járnak. Meséket hallgatnak, rajzolnak, énekelnek, elkezdik a hangszeres zenét, rengeteget kézimunkáznak. Elkezdenek számolni tanulni, azt is mozgásokkal, majd jönnek a betűk, mindhez van egy mese. Szülőként furcsa lehet, hogy nincsen se tankönyv, se olvasókönyv, se munkafüzet, de még vonalas füzet se. Mi lesz ebből? – kérdezed magadtól, amint látod a részeg kígyóként sorakozó számokat a füzetben, és már május van, de még folyóírásnak híre-hamva nincs. Ne aggódj, ez mind alaposan át van gondolva. A kéz becsontosodása, a finommotorika még nem tart ott, hogy üdvös lenne apró, vonalak közé szorított betűket írniuk, viszont a sok kézimunka és egyéb tevékenység pont ezt fejleszti. Először hatalmas betűket írnak, aztán egyre kisebbeket és jön a folyóírás, és öröm látni, ahogy a kezdetben káoszos küllemű füzet harmadik végére szép egyenletes, rendezett sorokat tartalmaz, és a kajla fiúk írásképe is meglepően szép.
Epochális rendszer van, tehát 2-3 héten keresztül a reggeli főoktatásban ugyanaz a tantárgy/téma van (utána jönnek a szakórák, mint nyelv, tesi Bothmer-gimnasztika, euritmia stb). Ez elsőben számolás, olvasás, írás, formarajz, majd később jönnek a komolyabb tárgyak, mint állattan, fizika, földművelés, fafaragás stb. A koncepció mindenütt az, hogy 8 éven keresztül az osztálytanító tanít szinte mindent (utána pedig egy évet pihen, szerintem ez hatalmas találmány). A pozitív oldala ennek, hogy a tanár így nem lesz szakbarbár, akinek csak a saját tárgya a fontos és nem látja a többit, hanem sokkal inkább rendszerben gondolkodik és összefüggést tud teremteni a tanulnivalóban. A hátránya az, hogy így nagyon sok múlik azon az egy pedagóguson és nagy rajta a teher, ráadásul ha a tudása nem a legpengébb egy területen, azt nem is fogja tudni jó színvonalon megtanítani. Ilyenkor jó esetben rugalmasan állnak a kérdéshez, és beszerveznek más tanárt ideiglenesen segítőnek, szükség szerint plusz órák kerülhetnek az órarendbe, stb, de szülőként is hasznos rendszeresen meggyőződni arról, hogy a gyerek érti-e az anyagot, és segíteni, ha nem.
A tanítási módszer központi eleme, hogy mindent sok oldalról és eszközzel megközelítenek (abban a reményben, hogy így minden gyerek kapcsolódni tud majd a témához valahogyan) és nagyon fontos a gyakorlat. Természettudományoknál pl először van a kísérletezés/megfigyelés, és utána öntik ezt szavakba, definíciókba, és írják/rajzolják a füzetbe. Az egyéni beszámoló a felső tagozatban egyre gyakoribbá válik, mindenki felkészül a témakör egy szeletéből és azt a többieknek bemutatja (egy állatfaj bemutatása, egy európai ország bemutatása egy nemzeti étel megkóstoltatásával, egy fizikai kísérlet bemutatása fénytanból stb).
Folyt. köv.
Borzlány
