Hosszú évek óta ugyanoda járunk síelni, egy eldugott kis olasz faluba, amelyet nyugodtan nevezhetek az álomhelyemnek. 10-12 óra autóval (a negatív rekord 14 óra volt, ekkor lavinaveszély miatt lezárták a hágót, több órát vesztegeltünk az úton), a végén már mindenki nyűgös kicsit, de a hely kárpótol mindenért. Tavaly év végén gondoltam egy merészet, és kipróbáltam, milyen az út, ha a háromnegyedét repülővel teszem meg. A WizzAir milánói járatára vettem jegyet.


Photo courtesy of Ralph Burkhard

Bár elég gyakran utazom repülővel, és eddig sosem volt problémám a foglalással, ezúttal néhány átgondolatlan döntés következtében okoztam némi kalamajkát magamnak. Először is nem tudtam eldönteni, hogy a nagy méretű kézipoggyászt fizessem-e be (a kicsi szóba sem jöhetett, abban a bundabugyik sem férnek el), vagy feladott poggyásszal repüljek. Előbbi mellett szólt, hogy könnyebb cipelni, nem kell várni a bőröndre, és olcsóbb. Emellett döntöttem. Aztán az utazás előtti napon realizáltam, hogy ebben sem férek el, még ha a sífelszerelést majd helyben bérlem, akkor sem.

Mivel már kifizettem a kézipoggyász költségét, módosításra nem volt lehetőségem, tehát mérlegelnem kellett: vagy jelentősen csökkentem a cuccaim mennyiségét, vagy nyelek egyet és kifizetem a feladott poggyász árát is. Elszórakoztam egy darabig olyan megoldásokkal, mint zoknik és aláöltöző ruhadarabok bakancsba tömködése, piperecuccok kabátzsebbe rejtése, és igen jól szórakoztam (értsd: folytak a könnyeim a röhögéstől), amikor elképzeltem, mit fog szólni a reptéri biztonsági személyzet, ha karácsonyfaként teleaggatva jelenek meg (szigorúan egy kézipoggyásszal). A végén beláttam, hogy nincs más megoldás: tudomásul veszem, hogy hülye voltam, és befizetek egy nagy poggyászra is.

Miután ez megtörtént, boldogan pakoltam tele a hatalmas bőröndöt: belefért a síbakancs, sídzseki, sínadrág, a fél fürdőszoba, de még egy magas sarkú cipő is, biztos, ami biztos, mert az nyilván nagyon fog kelleni a másfél méteres hóban. A csipkés, ujjatlan felsővel együtt. A reptéren aztán kapott egy lila címkét a bőrönd „Heavy” felirattal. Én meg átszellemült arccal vonszolhattam magam után Olaszországon keresztül a fél lakást, ami benne volt.


Allora... Livigno!

A másfél órás repülőút nagyjából nyugisan telt (naná, hogy akkor kerültünk légörvénybe, amikor épp a kólámat töltöttem a pohárba), a reptéren azonnal megtaláltam a transzferbuszt, majd némi vonatozás és buszozás után megérkeztem Livignóba. Tulajdonképpen így is ráment az egész napom az útra, a költségek viszont kevesebb, mint a felébe kerültek, mintha autóval mentem volna, és az időjárási viszonyokkal sem kellett foglalkoznom: szemkiguvadós-esőben-hóban-ködben-vezetős út helyett magazinokat olvastam, játszottam kényelmesen hátradőlve, és a csodás hósipkás hegyekben gyönyörködtem út közben. Sílécet, botokat minden síterepen lehet bérelni, de ha valaki ragaszkodik a sajátjához, külön feladható az is a repülőgépre.

És akkor néhány szó Livignóról is, amit lassan második otthonomnak tekinthetek. A falu, mely 2012-ben a Legjobb Európai Síterep címet kapta, egy kis völgyben fekszik 1816 méteren. November végétől április végéig lehet síelni (karácsonyig és április közepétől a szezon végéig ingyenes síbérlet opcióval) a 30 lifttel ellátott, 114 kilométernyi pályán, melyek a völgy két oldalán magasló hegyen találhatók. A Mottolino oldal végigsíelhető, itt főleg piros és fekete pályák vannak (a kedvenc zenés hüttém, a Camanel alatt indul a legizgalmasabb, a fekete jelzésű, teraszos jellegű Giorgio Rocca pálya). Jó időben érdemes kipróbálni a hegygerincen végigfutó, kétszemélyes, nagyon régi, fa ülős felvonót, amely 25 perc alatt ér át a hegyoldal másik csúcsára. Végig szemből süt a nap, jól lehet pihenni az úton (a kiszállásnál lehetőleg ne fácánként evickéljetek, ahogy én szoktam). A szemközti oldalon, a Carosellón 3 ezer méteres magasságban lehet síelni, a hegy alsó részén pedig rengeteg tanulópálya és síovi-sísuli található változatos gyerekprogramokkal és segítőkész síliftkezelőkkel. A Mottolino hegy túloldalán lecsúszva csodálatos helyre érkezünk: Olaszország legmagasabban fekvő településére. A tengerszint felett 2126 méter magasan elhelyezkedő Trepallét Európa Tibetének is nevezik. Volt szerencsém eltölteni néhány éjszakát a völgyben, hihetetlen csönd, béke és nyugalom van ott.


A falu fölött

Amellett, hogy csodálatos a hely és igen jók a sípályák, a falura az élénk éjszakai élet és a színvonalas aprés ski lehetőségek is jellemzők. Sajnos tavaly bezárt a kedvenc éjszakai helyem, a Kuhstall, melyben törzsvendégnek számítottunk (ez néhány ingyen kört és szívélyes fogadtatást jelent). A tulajdonos nyilván úgy gondolta, hogy a fabevonatú, istálló-dizájn már nem menő (holott mindig teltház volt), és helyette Bivio Glam Disco lett belőle csillogó-villogó berendezéssel és sok műanyaggal. Nyilván én vagyok már más korosztály, mindenesetre a korombeliek átszoktak a Marco’s és a Miky’s pubba, ahol a zenei kínálat is a mi szánk íze szerint való.


DJ "Jimmy"

A legjobb aprés ski helyszín a Carosello tövében található Stalet, ahol Zámbó Jimmy ikertestvére a DJ, és jól ismerjük a pultosokat: Giovannit (aki William), Mickey Mouse-t, aki egy félőrült srác, Tysont és a többieket. Itt megszokott látvány a bárpult tetején síbakancsban táncoló bulizó népség. (Ide se jó a magas sarkú…) A tőle 20 méterre lévő Alegrában Dimitri barátunk pincérkedik rózsaszín parókában és szemüvegben, és az emellett lévő étteremben készítik a világ legjobb steakjét zöldbors mártással (ha az ember elég józan ahhoz, hogy az ízlelőbimbóit képes legyen használni).


És ha már kaja: a legjobb étterem Livignóban „A macska háza”, a régies nevű Bait dal Ghet. Tulajdonosa, Kikko, egy idősebb, kopaszodó fazon, aki olyan jól vezeti az éttermet, hogy mínusz húsz fokban is kilométeres sorok állnak az ajtó előtt és várják, mikor szabadul fel asztal. És nem, nem mindenki az ingyenpia miatt jön, amit várakozás közben kap, hanem a világbajnok pizza miatt. Érdemes kivárni a sort. A magyarokat nagyon szeretik (némi budapesti vendégül látással kitapostuk az utat).

A falu szélén van egy tejüzem is, helyi tejet és sajtokat árulnak (és mutatják be a készítést), de isteni a prosciutto és a bresaola is. Piálósoknak jó hír, hogy – mivel a falu vámmentes terület – az alkohol igen olcsó (a literes svéd vodka például kevesebb, mint 7 euró), de a parfümök, elektronikus kütyük és az olasz cipők kedvelői az itthon megszokott ár töredékéért találják meg kedvenceiket. (Az alkohol kivitelével vigyázni, a határon akár a bundabugyik közé is betúrnak az éber őrök pia után kutatva – a fejenkénti kvóta mindössze egy liter.) A benzin kicsivel több, mint 1 euró, és jóval több kilométert lehet megtenni vele, mint a hazai benzinnel. Az utcákon rengeteg kisgyerekes család sétál, jellemző a szőrmeprémes kapucnijú, babakocsit tologató apukák, és a kardigánnal felöltöztetett, apró ölebek látványa. (Lassan kénytelen leszek egyszer elvinni a lányaimat is ide, már régóta rágják a fülemet.)

December-január környékén igen csípősek az éjszakák, nem ritka a mínusz húsz foknál alacsonyabb hőmérséklet (és ilyenkor nincs melege az embernek magas sarkúban). Márciusban viszont akár rövid ujjúban is lehet napozni a Mottolino tetején lévő hütte teraszán. Ha befagy a falu szélén lévő gyönyörű tó, lehet rajta driftelni speciális autókkal, skidoo-zni, de a hómezők sífutva vagy lóval is átszelhetők. (Esetleg az éjszaka közepén, hazafelé gyalog is, a hegyi jetit keresve, de ebben az esetben komplett ruhacsere szükséges hazaéréskor. És hegyi jeti sincs.)

Bormio felé egy kutyafarm is van, ahol be lehet fizetni kutyaszánozásra. A 35 kilométerre fekvő Bormióban (ahol híres síterep is található) pedig két híres termálfürdő is épült a hegyoldalon. A helyiek ismerik az utat a termálpatakhoz, amely olyan, mint a régi egerszalóki fürdő: semmi nincs kiépítve, a természet vájta „medencében” lehet áztatni az átfagyott testrészeket síelés után (vagy éjszaka). Csak bátraknak ajánlom, az odaút leginkább akciófilmbe illik: gyalog kell átszelni a sötét erdőt, jeges pallókon, a hegyoldalba kapaszkodva lehet átkelni méterekkel a patak fölött, és csúszós sziklákon kell leereszkedni a „medencéhez”. A látvány viszont mindenért kárpótol: soha annyi csillagot nem láttam még az égen, mint ott (öt hullócsillaghoz is volt szerencsém). Javasolt nem mínusz 17 fokban odamenni, a vizes fürdőruha képes az öltözködés néhány perce alatt a sziklára fagyni.

Magyarokkal viszonylag ritkán lehet Livignóban találkozni. Az utóbbi években rengeteg cseh, lengyel és orosz kereste fel a livignói síterepet, de skandinávok is szép számmal akadnak, sőt, vannak visszatérő vendégek Dél-Afrikából is. A különböző nációk aztán egymás nyakába borulva vigadnak síelés után: this is the beginning of a beautiful friendship. Vagy valami ilyesmi. Egy biztos: aki egyszer eljutott ebbe a csodálatos faluba, egészen biztosan visszatér valahogy. Ki autóval, ki repülővel és busszal. Én még gyalog is nekivágnék. Szigorúan magas sarkúban.

Hasznos linkek:

http://www.livigno.it/en/home.jsp?idrub=57087
http://livigno.com/en/index.htm

webkamera:
http://www.realcam.it/panorama360/ita/360_36.html


Pózolj hószobrokkal!

Milánóból az alábbi olasz síterepek érhetők el viszonylag egyszerűen Lombardia és Trento tartományban:

Livigno, Bormio (Alta Valtellina), Aprica, Montecampione, Valchiavenna, Valmalenco-Chiesa, Tonale (Val di Sole), Folgaria, Madonna di Campiglio, Paganella Brenta, Pejo, Pinzolo, San Martino di Castrozza, Val di Fassa, Val di Fiemme, Valsugana, Presena gleccser, Monte Bondone

Repülőjegy árak: 3090 Ft-tól járatonként és utasonként, illetékekkel és foglalási díjjal együtt (Wizz Discount Club tagoknak)

Tünde

A blogbejegyzést a WizzAir támogatta.