A kórház neve: Dr. Bugyi István Kórház, Szentes

A szülés időpontja (év, hónap): 2019. 04.

A kórház állapota: A kórház udvara nagyon szép, nagy parkosított rész több különálló épülettel, az épületekre viszont igencsak ráférne egy jó nagy felújítás.

Mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: Általánosságban nem jó, egyetlen szobához tartozik külön fürdőszoba (ebben mindig van meleg víz), a többi szobához a folyosón található két közös fürdő tartozik (ezekben általában sosincs meleg víz, viszont valamivel jobb állapotúak).

Szülészet/szülőszoba korszerűsége (vannak-e alternatív lehetőségek, pl. kád, bordásfal, labda, stb.): Öt szülőszoba van, úgy emlékszem, hogy kettőben viszonylag új, modern ágyak vannak, amik dönthetők, és szétszerelhetők. A vajúdáshoz lehet használni labdát, de nem igazán tudom, hogy még mi van, mert császár miatt nem vettem igénybe semmit.

Orvosok, szülésznők, csecsemős nővérek segítőkészsége: Fogadott orvosom volt, a műtét előtt többször is bejött hozzám, elmondta, hogy mi és hogy lesz, kedves volt, viszont a szülés után (több, mint egy hétig voltam bent) csak kétszer jött. A többi orvos is kedves volt, a szülésznők is, bármikor lehetett kérdezni tőlük és segítettek is. Habár már érkezéskor adtunk egy kis csomagot a szülésznőknek és a csecsemős nővéreknek is, a csecsemősök hozzáállása még így is elkeserítő, ha kérdezni mert az ember lánya, akkor még ő volt a hibás, hogy meg mert szólalni, legkevésbé sem segítőkészek (egy hölgy kivételével, mert azért akadt).

Szülésvezetés (kötelező-e a gátmetszés, oxitocin, siettetik-e a szülést): Nem kötelező a gátmetszés, a beavatkozások előtt kérdeznek.

Császármetszés (bent lehet-e apuka): Nem lehet bent apuka. Az altatóorvos rendkívül segítőkész volt, a műtét közben folyamatosan mondta, hogy mi történik, és kérdezgette, hogy hogy vagyok. Rajta kívül más nem szólt hozzám a műtét során (emlékeim szerint). Ahogy kiemelték a babát, odatették egy pár másodpercre a fejemhez, majd elvitték megtisztítani, ahova apuka is mehetett. A műtét végeztével kitoltak a szülőszobára, ahol 4 órát kellett feküdnöm, itt egy kis időre kihozták a babát is, és hárman lehettünk itt apukával. Próbálta a szülésznő mellre tenni, de mivel nem tudtam mozogni, nem sikerült, és nem is erőltette.

Látogatási rend (bármikor lehet menni, vagy meghatározott időben, apuka bemehet-e a kórterembe): Hétköznap 15-19 óráig, hétvégén 11-12, és 15-19 óráig. Ha látogatási időn kívül jöttek hozzám, sem szólt senki érte. Mindenki bejöhetett a kórterembe, a baba éjjel-nappal velem volt, csak fürdetésre és etetésre kellett visszavinnem.

Mit kell vinni a baba ellátásához? (ruha, pelenka, popsitörlő, stb.): Csak pelenka és popsitörlő kell, hazainduláskor kell csak saját ruha.

Hány ágyra jut egy zuhanyzó? Pontosan nem tudom. A saját fürdőszobásban két ágyra.

Van-e VIP szoba? Nincs.

Koszt mennyisége, minősége: A reggeli és vacsora szinte mindig ugyanaz volt, kenyér háromszög sajttal, és/vagy felvágottal, az ebéd általában jó volt.

Kommunikáció (adott-e információkat, tájékoztatott-e az orvos/szülésznő a szülés előtt/közben/után): A szülésznő mindenről tájékoztatott az előkészítés során, hogy mit, mennyit és miért kapok, az orvos a műtét menetéről, és a várható hazaengedésről. Viszont a csecsemős nővérektől semmilyen segítséget, érdemleges választ nem kaptam.

Kaptál-e tanácsokat hazamenetel előtt: A kórházi védőnőtől nagyon sok jó tanácsot kaptam a szoptatással kapcsolatban (senki mástól, pedig kértem), rengeteget segített, de sajnos csak egyszer találkoztunk, a hazaengedés napján. Császáros lévén csak 5. napon indult meg a tejem, de akkor már a babám teljesen hozzászokott a csecsemősöknél a cumisüveghez, így csak a bimbóvédőt fogadta el.

Bármilyen egyéb tapasztalat, amit fontosnak tartasz: Tapasztalataim szerint nem igazán szoptatás-pártiak, egyből cumisüveget adtak a babának, pedig meg szerettem volna próbálni szoptatni, ha segített volna valaki ebben.

Értékelés:

  • szülészet állapota: 9
  • kórtermek állapota: 6
  • szülőszoba korszerűsége: 8
  • felszereltség (orvosi, higiéniai eszközök): 8
  • mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: 6
  • orvosok segítőkészsége: 9
  • szülésznők segítőkészsége: 9
  • csecsemős nővérek segítőkészsége: 4
  • kommunikáció, tájékoztatás: 9
  • tisztaság: 7
  • ellátás minősége: 9
  • személyes élmények: 3

B.

Ha az elmúlt két évben hoztad világra gyermeked, küldd el nekünk te is véleményed a kórházról, ahol szültél. A szempontsort és a segítséget itt találod hozzá.

Más is írt már a szentesi szülészetről, olvasd el!

Gondok vannak a tisztasággal a szentesi szülészeten