Elballagott az utolsó gyerekem is az oviból (érdekes, azt hittem, bőgni fogok, de végül nem kenődött el a sminkem a ballagáson), és felvették abba a suliba, ahová az egyik nővére jár (vele is iskolát váltottunk év közben). Nem lesz egyszerű dolga a tanító néninek, nem könnyű eset a kisasszony. A maratoni hosszúságú első szülői értekezlettel számunkra (szülők) el is kezdődtek az előkészületek: NEK-adatlap, tanszerlista, időpontok, kérések, feladatok – szerencsére segítséget is kapunk, bár a szülői értekezlet végére úgy éreztem magam, mint Vakmacska a rézfaszú baglyaival.
A szülői értekezletig nem volt biztos, hogy a két osztály közül melyikbe kerül a gyerek: a két barna, vagy a két szőke tanító nénihez. Eleinte drukkoltam, hogy a szigorúbb párost kapja, aztán közben rájöttem, hogy az anyáskodó-dicsérő hozzáállással sokkal többre lehet jutni vele, így nagyon örültem, hogy a szőkékhez került. (Az egyiknek két, a másiknak három gyermeke van, így otthoni tapasztalataik is vannak a gyereknevelést illetően.)
Már előre rettegtem az elsős tanszerlistától, és nem is csalódtam, oldalnyi beszerzendő cucc szerepelt a papíron. Láttam magam, ahogy (ismét!) a bevásárlóközpont polcai között bolyongok, magam előtt motyogva a dobókocka, színes pálcikák, korongkészlet szavakat, és elveszett kisgyerekként próbálom levadászni a mérőszalagot, a szám- és jelkártyát, meg a műanyag óralapot. Úgy látszik, van, aki felfedezte a piaci rést, mert a szülőin megjelent egy anyuka, hogy ő (kedvezményes áron) összeállítja és június végén az iskolába szállítja az ÖSSZES terméket, ami a listán szerepel (na, jó, kivéve a tornacucc meg a tisztálkodási felszerelés). A szülők közül többen fellélegeztünk, hegynyi sziklák omlottak le szívünkről, hogy levették a terhet a vállunkról. (Még a termékek minőségét is megnézhettük a behozott csomagon.) Jó, nem lesznek Jégvarázsos meg Csingilinges, csak a hagyományos, narancssárga-kék-zöld mezei füzetek, de majd a tolltartóval meg az iskolatáskával kárpótolom a kölyköt.
Az iskolatáskával kapcsolatban egyébként azt a tanácsot kaptuk, hogy jobban járunk, ha nem kifejezetten iskolatáskát vásárolunk (sokszor méregdrágán), hanem egyszerű, hátizsákos verziót választunk, mivel ez utóbbi iskolai kirándulásokon is használható.
A két elsős osztályterem ki lesz festve, és talán a parkettát is felcsiszolják, viszont függöny egyáltalán nincs, ezt nekünk, szülőknek kell majd megoldani. A táblák katasztrofális állapotban vannak, a négyzethálós táblán konkrétan csak foltokban látható a festés, olyan, mintha harminc éve lenne használva (lehet, hogy így is van?), teljesen alkalmatlan a rendeltetésszerű használatra. A legjobb megoldás az intelligens/interkaktív tábla lenne, hogy haladjunk is a korral, de egyelőre kevés esélye van az iskolának arra, hogy efféle dolgokat megvegyen. Csakúgy, mint a számítógép, projektor, nyomtató esetében, amelyeket a mostani negyedik osztály szüleinek közössége szerezte be (és viszik is magukkal felsőbe). Körbement egy lista is, amire fel lehetett írni, hogy melyik szülő miben tud segíteni (függönyvarrás, virágok bevitele, dekoráció, stb.).
A tankönyveket majd csak szeptemberben kapjuk meg (ingyenesen), akkor kell majd átlátszó fóliába csomagolni mindent. Ajánlott a könyvekbe szalagot ragasztani/varrni, hogy könnyebben megtalálják a gyerekek, hogy hol tartanak. Még szerencse, hogy a kicsinek van két nővére… A többi RFB típusú feladat meg úgyis jön majd évközben.
Tünde
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A ballagás megvolt nálunk is. Kiderült, idén feleslegesen stresszeltem magam, hogy megint egy sötét folyosó fullasztó sarkába szorítanak izzadó százhúsz kilós apukák, akik versengve akarják videózni a nagy semmit, mivel maguk se vallanák be, hogy a ballagó menetet tulajdonképpen ők se látják, a zsúfig telt teremben megtartott verses búcsúzkodással együtt. A Nagy ballagásából ugyanis nagyjából ennyi élményem maradt, ehhez képest a Kicsi csoportjában ballagását majdhogynem VIP helyről (ha egy ovis pad annak nevezhető) szemlélhettem. Mire a többi csoport is bevonult, nagyjából már velük együtt magam is megtanultam az összes verset és dalt, amit egyébként a Kicsi előzékenyen előadott otthon is. Meglepően sokat javult az énektudása, mióta nem fenyegette a rém, hogy zenei osztályba akarnánk íratni. Sőt, azóta xilofont vagy tilinkót és szívesen és ügyesen használ.
Felvételt tehát a sporttagozatos osztályba nyertünk, az első döbbenet az volt, hogy ehhez komplett vérképet és EKG-t is kérnek, nehogymá összeomoljon a gyerek az első tornaórán, ám eme leletek beszerzését egyelőre nagyvonalúan az évnyitóra halasztottam. Nem úgy az okmányirodai macerát (újabban a diákigazolvánnyal már nem csak az iskola, de a szülő is bajolni kénytelen), aznap reggel hétkor már vigyázzban álltunk a nyócker ilyen szakirányú intézményében, mivel a miénk épp valami felújításon esett át. Hétvégén is próbálkoztunk a központiban, ahonnét lazán elhajtottak, mikor kiderült, a kölöknek személyije sincs, és ugyan náluk van ember, infrastruktúra és nyitva tartás, ügyfél meg alig, de az ügyrend, ugyebár.
Ehhez képest fegyelmezetten viseltem aznap este a szintén maratoni, kettő és egynegyed órás szülőit, aminek utolsó része a korábban kiosztott lista és megszívlelendők bővített felolvasásából állt, végülis csak az esemény utolsó tízpercében kezdtem el Indexet olvasni mobilon a pad alatt, fogalmam sincs, hogy a kiskutya fülébe visel el bármilyen kiskorú ilyesféle frontálisból hatórányit. Egész tisztességesen jegyzeteltem is a ki nem osztott infókat, a kiosztottaknál viszont felvéstem a füzetbe, hogy ÉN MÁR TUDOK OLVASNI, és az ilyenfajta értekezleteken szokásos hurkatestű macskák is megjelentek a lap szélén. Kétségkívül, nem minden szülőnek ez a valahányadik szülőije, és a tisztességes tájékoztatás méltánylandó.
Két tanító néni lesz váltásban, az egyik az írás-olvasás és hasonlókért felel, a másiké a matek, környezet, miegyéb. A testnevelést pedig az ezer éve ott regnáló, közkedvelt tanárbácsi tartja, akinek a Kicsi már a bemutatkozó foglalkozásokon bizalmat szavazott – remélem a többiekkel is kijön majd. Mert az esze az a helyén van, érdeklődésből sincs alapesetben hiány –de kissé nyüzsgősebb típus, mint a nővére, a befolyásolhatóságáról ugye sokat elárul a korábban leírt mozzanat, hogy inkább szándékosan hamisan énekel, ha ő a sporttagozatos osztályt szeretné valójában.
A mi sulink felszerelésben alapvetően rendben van, ez többeknek is köszönhető: a helyi, az átlagnál gyerekbarátabb önkormányzati testületnek, a lelkes szülőknek (akik varrnak függönyt, kórusruhát meg bármi mást), a tehetséges dekoros napközis tanító néniknek, talán néhány pályázatnak is. A tanító nénik a kellékcsomagot is felkínálták egyben, ha ott azonnal meg tudtuk vásárolni vagy a következő pár napban. Mivel idén még (várhatóan utoljára) lesz iskolakezdési utalványunk, a Nagynak meg úgyis vásárolni kell majd, most még vállalhatónak ítéltem a lista után összerakást (főleg ha nyáron a már meglévő tételeket megkeresem, ahelyett hogy megvenném őket másodszor-harmadszor is – térdig járunk radírban, zsírkrétában, rajzlapban…), aztán majd szidom a fejemet augusztus sokadikán, amikor végre befutnak a várt készpénzhelyettesítő cetlik.
Addig viszont megkönnyebbülve afféle hangot adok ki magamból, mint mikor a lufin egy egész aprócska lyuk keletkezik. Sssssshhh, most két hónapig nincs RFB-cunami, tisztasági csomag, váltócipő, testszínű harisnya, hatszáznegyvenöt forint apróban, a kivasalandó kincstári ágyneműnek, gyümölcsnapoknak, hétvégén eszkábálandó papírvárnak meg végképp búcsút intünk. A kisördög röhög bennem: visszasírod te ezt még, ez az utolsó ovis gyereked. Aztán leszállok a nosztalgikus felhőből, mivan, évzáró után szülői a némettáborosoknak, holnapra meg ünneplő, mi, hogy nincs rövidujjas fehér blúzod és harminc fok lesz? Na neszórakozzávelemfiam…..
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
