Az elmúlt hónapokban a gyakorlatban is bebizonyosodott számomra, hogy a gyerek jövője, fejlődése szempontjából megkérdőjelezhetetlenül fontos a vele foglalkozó pedagógus (óvónő, tanító) szakmai tudása, embersége és értékrendje. Az óvodában az óvónő nyugdíjazása utáni új óvónőnek köszönhetően derült ki, hogy nem a lányommal vannak gondok, de ha vannak is problémák, simán kezelhetők.
Hatéves lányom nagycsoportos óvodás. Az első három évben szinte mindennapos volt az óvónői panasz: a gyerek nem tud viselkedni, hangos(!), erőszakos, és olyan beszámolókat hallgathattam délutánonként, hogy:
„Az asztal alá dobta a kenyérhéjat ebédnél!”
„Meghúzta Eszterke haját az udvaron!”
„Elvette a kislapátot Döncikétől a homokozóban.”
Ez az egész vicces is lehetne, de valahogy nem tudtam rajta nevetni. Tisztában vagyok azzal, hogy – harmadik gyerekként nem meglepő módon – a hatévesem megpróbálja kiharcolni magának a dolgokat. Tudom, hogy akaratos, makacs, és néha nehezen fogad szót, és azt is aláírom, hogy óvónőként nem egyszerű 20+ gyerekre figyelni. Igyekszem itthon sokat beszélgetni a lányommal arról, hogy hogyan lehetne másképp viselkedni, de arról is szó esik, hogy mi az, amiben ügyes, és segítek neki, mire figyeljen. Mert nagyon sok dologban jó, és elég neki egy kis biztatás, dicséret, szárnyakat kap és kezelhetővé válik.
Szeptemberben már előre féltem, hogy az új óvónő is rossz véleménnyel lesz róla, így néhány hét elteltével rá is kérdeztem, hogy hogyan viselkedik a gyerek, nincs-e vele gond. Sosem fogom elfelejteni az elkerekedett szemeit:
„Anyuka, ezzel a gyerekkel a világon semmi baj nincs!”
Az óvónő elmondta, hogy igen, hangos egy kicsit (főleg a barátjával együtt képesek nagy ricsajt csapni), de simán le lehet kötni a figyelmét és együttműködő. Arra biztatott, hogy ne aggódjak, ha vannak apróbb nézeteltérések (pl. homokozólapát), azt majd ő megoldja, elvégre azért van ő ott, hogy terelgesse-nevelgesse a kicsiket. Megnyugtatott, hogy bár sokat zsizseg, és szinte egy percre nem ül le a lányom, de éles eszű és könnyű motiválni. A titok: feladatokat adni neki és dicsérni.
Ekkor merült fel bennem a kérdés: a gyerekem idén is ugyanaz maradt, aki tavaly volt. Hogyan lehet az, hogy az egyik óvónő szerint a lányom maga az ördög, a másik szerint semmi probléma vele? Miért látják ennyire különbözőnek a gyerekeket? Miért volt képes megtalálni a kulcsot a gyerekhez az új óvónő, és miért skatulyázta be a régi? És az is elgondolkoztatott, hogy ha nincs a csere, akkor úgy megyünk neki az iskolának szeptemberben, hogy kezelhetetlen és rossz a gyerek?
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
