A kijevi Lolita Richi 16 éves, és jelenleg ő a világ legfiatalabb „Barbie babája.” Állítása szerint minden természetes rajta, sosem feküdt plasztikai sebész kése alá. A lány 163 centi magas, 51 centis a dereka és 70H-s melltartót hord.

A valószínűtlen testarányokkal rendelkező Lolita arcának merevségét állítólag sminkkel és kontaktlencsével éri el, és ragaszkodik hozzá, hogy nem végeztek rajta plasztikai műtétet, nem diétázott soha, és Photoshoppal sem csaltak a képeken. Van, akinek más a véleménye.

Az emberek nyíltan a szemembe mondják, hogy féltékenyek rám, amiért ennyire jól nézek ki. A suliban is az összes fiú vonzódik hozzám, de nekem egyik sem tetszik. Azért kezdtem el így öltözködni, mert tökéletesnek akarok látszani” – mondja Lolita. – „Szerintem minden nőnek ápoltnak és kifogástalannak kellene lennie. Ha egy lánynak nincsenek szép szemei, kontaktlencsét kellene hordania, ha pedig görbe az orra, az ellen is tennie kellene akár plasztikai műtéttel, akár máshogy.

 Az én melleim természetesek, de így is push up melltartókat hordok, hogy még nagyobbnak látsszanak. Fantasztikus alakom van, és egyáltalán nem kell diétáznom. Azt eszem, amit a hűtőben találok, akár kolbászt, akár gyümölcsöket is ehetek. Elkezdtem kontaktlencséket hordani és sminkelni magam. Anyukám színésznő, az ő parókáit szoktam kölcsönvenni. Kényelmesen és magabiztosnak érzem magam a külsőmmel, rengeteg nő akar így kinézni, ahogy én.” – nyilatkozta az öntudatos Barbie a Daily Newsnak.

Mindazonáltal Lolita elismeri, hogy az interneten sok bírálat és negatív kritika éri, de hozzáteszi: sok bókot is kap. Egy ember van, aki teljes mértékben támogatja lánya különc megjelenését: az édesanyja, a 33 éves Anya Richi, aki a lánya fotóit készíti. „Anyu semmilyen megjegyzést nem tesz a kinézetemet illetően, és megengedi, hogy úgy öltözködjek, ahogy én akarok. Nagyon büszke arra, hogy így nézek ki.

Lolita azt mondja, jelenleg nincs férfi az életében: bár minden srác odáig van érte a suliban, neki egyik sem tetszik, mert túl éretlenek még és nem elég jók neki. „Régebben volt egy komoly barátom, de állandóan összezördültünk apróságokon, így kidobtam. Nem illettünk össze. Olyan férfias pasit keresek, aki udvarias, érzékeny, és nem fut el a problémák elől. És legyen haj a fején. Nem szeretem a kopasz embereket.”

Az élő Barbie pszichológusnak készül, de szeretne külsejével is hírnevet szerezni. „Sajnos nem vagyok elég magas ahhoz, hogy modellkedjek. De ha más módon híressé válhatok a külsőmmel, nagyon boldog leszek.” Korábban több másik ukrán lány is úgy gondolta, hogy ő a megtestesült Barbie baba. A 21 éves Valeria Lukyanováról a jelenleg Türkmenisztánban élő Lolita állítása szerint még életében nem hallott.

Vannak, akik nem hiszik el, hogy a lány teljesen természetes, és sosem műtötte plasztikai sebész. A fenti, Facebookra feltöltött fotónál például a szemfülesek kiszúrták, hogy az ajtófélfa nem egyenes, ahogy a fürdőruha pántja is természetellenesen görbül – ezzel a trükkel eredetileg a melleket akarták nagyobbítani.

Drágám, te tényleg azt hiszed, hogy az emberek annyira hülyék, hogy beveszik, hogy te teljesen természetes vagy? Talán meg kellene tanulnod jobban a Photoshop használatát.” – kommentelték.

Senki sem születik úgy, hogy úgy néz ki, mint egy porcelánbaba. Talán nem féltékenységből utálnak az emberek, hanem a butaságod miatt.”

Végül az utolsó döfés: „A Barbie babáknak nincs ekkora mellük. A küldetés nem teljesült.”

Fotók: Facebook

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?