Nemrég meséltem arról, hogy két és fél éve hiába várunk a babára, nem sikerült teherbe esni. Jó néhány vizsgálaton vettünk részt azóta, röviden összefoglalom, hol tartunk most.

A párommal minden rendben
 

Túl vagyunk a vizsgálatok nagy részén. A páromnál nem találtak semmi eltérést illetve a spermaszámra azt mondták, hogy mérsékelten csökkent, de ettől még simán lehet természetes úton gyermeke. Az andrológián is minden rendben volt a prosztatájával és a herékkel is. Azt el kell mondjam, hogy a doki nagyon kedves volt a párommal, viszont onnantól kezdve ment a fejvakargatás, meg a hümmögés, miután elmondta a párom, hogy mi a lombikot és az inszeminációt sem választjuk majd. Rá akarták beszélni egy közel 15 ezer forint értékű vitaminra, aminek a 90 százalékát amúgy is szedi. Most majd újabb vérvételre kell mennie még, meg mintaleadásra ismételten 03.04-én. Az andrológushoz majd az eredményekkel, március végén kell visszamennie.

Nálam az a szitu, hogy minden rendben, nem látnak semmi eltérést, jó minden leletem. Így a javaslat a petevezeték-átjárhatósági vizsgálat, amire már időpontom is van. Április 11. A laparoszkópiás vizsgálatot választottam. Előtte egy héten belül vérvételre és EKG-ra kell menjek, és ezeknek az eredményével majd az aneszteziológushoz. Az új eredményekig meg a műtétig, vár ránk egy csodálatos utazás és a párom 40. szülinapja.

Azt el kell mondjam, hogy mindenhol nagyon kedvesek voltak velünk, a klinikán és a laborban is. A mammográfiás hölgy is kedves volt, de megkínzott, az annyira nem esett jól, viszont az eredményem itt is negatív. Remélem, idén minden összejön, amit elterveztünk.

Barbara

A POSZT ELŐZMÉNYE:



Két és fél éve nem esek teherbe


Újabb fél év után semmi, akkor már minden hónapban, amikor megjött, sírtam, mint egy gyerek, aki nem kapta meg a várva várt ajándékot.

Tovább>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>