A párommal viszonylag későn ismerkedtünk össze, igaz, korábbról ismertük már egymást látásból. Egy középiskolába és gyakorlati helyre jártunk, annak ellenére, hogy három év van közöttünk. Ő végzős volt, én akkor kezdtem, majd pár évvel később egy munkahelyen dolgoztunk, és végül egy közösségi oldal társkeresőjén bukkantunk egymásra.

Ő egy kínkeserves 11 éves kapcsolat után volt másfél évvel, én akkor már két és fél éve egyedül voltam. Szerelem volt első találkozásra, de ez nem az a fajta érzés volt, amit tizenévesként él meg az ember. Ez más volt, rögtön tudtuk a másikról, hogy ő az, akit egész életedben vártunk, ennek már több mint hat éve!

Idővel eljött az az idő, hogy szóba került a gyermekvállalás kérdése, úgy két és fél évvel ezelőtt. Átbeszéltünk mindent, és tudtuk, hogy mind a ketten készen állunk rá, a párom 37 éves, én 34 voltam ekkor. 

Korábban elég sokat küzdöttem a candidával nőgyógyászati téren, és egy igen jó nevű főorvos asszony félre is kezelt. Majd végül saját magam jutottam el odáig, hogy ennek véget kell vetni. A tüneteim megszűntek, és a következő vizsgálatnál, amit már egy másik orvosnál ejtettem meg, nyoma sem volt a candidának. 

Mondtam a páromnak, hogy én mindenképp szeretnék elmenni egy komplex szűrésre, ahol tüzetesebben megvizsgálnak, mielőtt belevágunk a projektbe.

Mivel idáig csak női nőgyógyászhoz jártam, így most is csak női orvos jöhetett szóba. A doktornő, akihez kerültem, nagyon kedves volt és segítőkész. Elmondtam, hogy mit szeretnénk, megvizsgált, és mindent rendben talált. Javasolt pár dolgot, hogy mit lenne érdemes szednem (magzatvédő vitamin és folsav) és utamra engedett. Kb. egy hónap múlva vissza kellett mennem hozzá, mert olyan rosszul voltam a vitamintól, mint a nők nagy többsége az első trimeszterben (a kolléganőm akkor volt várandós, és ugyanolyan rosszul voltunk, csak én nem a várandósságtól). A javaslata egy másik vitaminra esett, mondván sokan vannak rosszul ettől, próbáljunk meg egy másikat.

Fél év után sem történt semmi, és én egy kicsit aggódni kezdtem. Mondtam a páromnak, hogy én el kell, hogy engedjem ezt a dolgot egy kicsit, mert nagyon rápörögtem és lehet, ezért nem jön össze a baba.

Hogy él túl, aki nem esik teherbe?

Nagyon jó lenne tudni, hogy másban is ilyen ijesztő érzések kavarognak-e, és ha igen, hogy tudja feldolgozni, mi a trükk, amivel túl lehet élni. A „ne stresszelj rá”, „majd jön, ha akar”- féle tanácsokból köszönöm, nem kérek.

Tovább>>>

A tesóm és a sógornőm időközben bejelentették, hogy babát várnak és túl vannak a 12. héten Nagyon boldog voltam, hogy nekik legalább sikerült. Hét és fél hétre rá jött a feketeleves, elvesztették a babát a 20. héten. Összetörtem, hogy én ezt nem akarom átélni, mert ez borzasztó.

Időközben a munkahelyemen is változások történtek, egy elég stresszes pozícióból egy kevésbé stresszes pozícióba kerültem. A párom munkahelye nem igazán stresszes, bár náluk is vannak húzósabb időszakok, de semmi extra, normális irodai munkakörnyezet. (Kereskedelmi ügyintézőként és irodavezetőként dolgozik.)

Újabb három hónap után ismételten elkezdtem vitamint szedni, egy harmadik fajtát. Nem volt tőle semmi bajom, azt gondoltam, na, majd ez lesz az, ami meghozza nekünk a várva várt kisbabánkat. Hát újabb fél év után semmi, akkor már minden hónapban, amikor megjött, sírtam, mint egy gyerek, aki nem kapta meg a várva várt ajándékot. A párom csak vigasztani tudott, hogy minden rendben lesz, és nekünk is lesz kisbabánk. 

Majd újabb éves nőgyógyászati szűrés és vizsgálat, de minden rendben van, higgyük el, hogy nekünk is lesz kisbabánk, ekkor már több mint másfél év próbálkozásnál tartottunk. Újabb négy hónapig nem történt semmi. Ja, de, a tesómék újabb kisbabát veszítettek el a 20. héten. Maga volt a pokol ismételten, a tesóm férfi létére összetört és pánikbeteg lett. A sógornőm tartotta magát, de amikor a testvérem nem volt ott, sokat sírtunk együtt.

Majd két év után kértem a páromat, hogy menjünk el és vizsgáltassuk ki magunkat. Közölte, hogy ő biztos nem megy orvoshoz, épp, hogy eldöntöttük, hogy gyereket szeretnénk, és már orvosokhoz akarom vinni. Mielőtt mindenki azt gondolná, hogy nem akarja igazán a babát és milyen szívtelen, nos, nincs igazatok!

Elmondta, hogy ő nagyon fél attól, hogy miatta nem jön össze a baba, mert régen nagyon sokat biciklizett, és az nem tesz jót a spermáknak, és nem akar nekem csalódást okozni. Megbeszéltük és mondtam neki, ha nem lehet kisbabánk természetes úton, akkor majd örökbe fogadunk, én nem fogom és nem is áll szándékomban elhagyni azért, mert esetleg nála van a probléma. Az örökbe fogadásra rögtön igent mondott, az orvoshoz menetellel még várt. Lehet, hogy sokan ítélkeznek majd felettünk, de én nem szeretném sem az inszeminációt, sem a lombikot végigcsinálni. Nekem, nekünk az nem összeegyeztethető az értékrendünkkel, nagyon művi, mesterséges és végignézve a barátnőmék procedúráját, nos, inkább nevelek fel egy olyan gyermeket, akinek nem adatott meg, hogy normális családban éljen, szándékosan nem azt írtam, hogy aki nem kellett a szüleinek, mert ez nem minden esetben ennyire egyszerű, mint ahogy mi kimondjuk és ítélkezünk.

Újabb éves nőgyógyászati szűrés és vizsgálat, tavaly november végén, de most a sógornőm orvosához mentem. Kicsit féltem, hogy én életemben egyszer voltam férfi nődokinál, és milyen lesz, de nagyon kellemesen csalódtam. A doktor úr nagyon kedves volt és segítőkész, elmondtam neki azt, amit most nektek is leírtam. 

Azt mondta, hogy nincs veszve semmi, ő ugyan nem ennek a szakterületnek a specialistája, és nem is szeretne lerázni, de egy nagyon kedves kollégáját javasolná, aki meddőségi specialista. Mondom neki, hogy tessék? Ne essek kétségbe, nem azt jelenti, hogy nem lehet babánk, csak lehet, hogy valami vitaminhiány vagy véralvadási, vagy egyéb más probléma okozza, ami a háttérben megbújik. Azt mondta, két és fél év az még nem olyan sok idő, de ilyenkor már meddőségről beszélnek.

Endokrinológus segített teherbe esni

Nóra most 36 éves, az első gyermekét várja, sok év küzdelmes próbálkozás után. "Márciusban indult be ismét a ciklusom, szeptemberben mentem vissza a doktornőhöz. Novemberben már a kezemben volt a pozitív terhességi teszt."

Tovább>>>

Megköszöntem a segítségét és a javaslatát, majd szomorúan kijöttem a rendelőből, a párom a parkolóban várt, a sógornőm a váróban. Elmondtam neki mindent, majd sírva mentünk ki a parkolóba. A párom nem értette, hogy mi van, ezért elmondtam, hogy ez a szakvélemény, és fel kell keressünk egy specialistát, mert különben soha nem lesz kisbabánk, ha halogatjuk a dolgokat. Persze jött megint az ellenállás, majd a nem beszélünk fél napig. Végül felhívott telefonon és kérte, hogy mindent mondjak el neki. Miután megbeszéltük, kérte, hogy jelentkezzek be a dokihoz, ő eljön velem, és aláveti magát minden vizsgálatnak.

Jelen pillanatban ott tartunk, hogy megvolt az első konzultáció és a vizsgálatok nagy része. Február 14-én megyek vissza a dokihoz, addigra már meglesznek az eredmények. Itt el kell mondjam, hogy nem tudtunk ahhoz a doktorhoz menni, akit javasoltak mert szabadságon volt, de februárban már tudok menni hozzá.

A páromnál csak hormon vérvétel és spermaleadás volt. Legközelebb március 4-én kell mennie újabb spermaleadásra. Nekem rákszűrés nem szükséges, mert novemberben voltam, a ciklus harmadik napján megtörtént nálam is a vérvétel, mammográfiára február 1-jén megyek, és vissza a dokihoz 14-én.

Várom az eredmények végét, de kicsit félek is tőle, hogy mit fog mondani.

Barbara

Amikor a teherbe esés nem könnyű...

Öt évig nem estem teherbe endometrózis miatt

Vér és könnyek - megint nem sikerült teherbe esni

A fürdőkúrától reméltem, hogy teherbe esek

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>