Terhesnapló pályázatunk újabb versenyzőjének bemutatkozását olvashatjátok alant. A többi versenyművet az alábbi linkeken lehet olvasni. Szavazni az Ajánlom gomb megnyomásával lehet (nem feltétel kommenttel megosztani).

5. Azt mondták, meddő vagyok
4. Inszeminációval estem teherbe
3. Akkorák lettek a melleim, mint egy fehérnemű modellnek
2. Hathetes terhes vagyok és nagyon szenvedek
1. Össze-vissza kezelgettek, aztán teherbe estem

Bojszy vagyok, (közel) 26 éves, egy 15 hónapos csodálatos kislány anyukája, és egy körülbelül 12 hetes kiscsibe keltetője. Épp Pécelt érintve Veresegyházra költözünk. Érintgetjük vagy három hónapig...

Az előző várandósságom alatt több kisebb probléma közvetetten vagy közvetlenül rongálta a harmóniában maradást, ráadásul voltam annyira elmeháborodott, hogy csak másfél hónappal a szülés előtt írattam ki magam táppénzre. Ami nem lett volna katasztrófa, de az Ördög húga volt a főnököm, napi szinten több száz külföldi turistával kellett testközeli kommunikációt folytatnom, és a köhögésnél a kéz száj elé tétele nem minden kultúrában szokás.. Mindenesetre eljutottam a szülőszobáig, elfolyt magzatvízzel, 20 órán keresztül szinte összehúzódás-mentesen, majd következett az oxi, fél órán belül 5 perces szétszaggatós fájdalmak, ctg miatt ágyhoz láncolás, szülőcsatornában lévő babával fájásgyengeség, önerőből nyomás, hasbatámaszkodás, gátmetszés, szakadás, vérveszteség, szülés utáni halálfélelem. A teljes sztorit olvashatjátok itt, hosszú és nem vidám, előre szólok! (A korábbi szüléstörténetemhez hozzátenném, hogy a megírása után következő hónapokban igen sokat változott a hozzáállásom, ha most elolvasnám, biztosan a felét átírnám.)

Akkor szinte bárkivel beszélgettem a témával kapcsolatban, nyomta belém, hogy ne készüljek a szülésre, mert úgysem olyan lesz, és mindenképp rossz lesz, inkább ne is gondolkozzak rajta, majd valahogy kijön. Mert bent még egy baba sem maradt. Többnyire negatív élményeket olvastam, hallottam. Én meg szépen lassan belesüppedtem ebbe a felfogásba. Alapvetően természetes szülést szerettem volna, a császármetszés gondolatára legszívesebben visszatuszkoltam volna a növekvő pocakot (nincs bajom a császárosokkal, de nekem irreális fóbiáim vannak, ezen kívül a dinoszauruszokkal, és az éjszaka fülembe mászó pókokkal kapcsolatban), viszont fogalmam sem volt a különböző művi beavatkozások lehetséges következményeiről, és bíztam abban, hogy a bababarát kórház megjelölés azt is takarja, hogy nem olyan életunt surmó a személyzet, mint az amúgy állami egészségügyi dolgozók 80 százaléka (a 20 százaléknak tisztelet és kitartást!). Azért a napi szintű jóga megvolt (a végén az idegességtől képtelen voltam már meditálni), sütögettem, Adele Rumour has it című számára ráztam a popóm, és rohamosan híztam a 100 felé.

Ahogy szülés után teltek a hónapok, alapjában véve változott meg a világképem, a férjemről és önmagamról addig elképzelt skatulyák oldalai kidőltek. Kissárkány az első pár hétben éjjel csak a mellkasunkon feküdve volt hajlandó aludni, majd átfordult egész éjjel nyugton alvósba. Csak a 4. napon lövellt be a tejem, de az ezután következő növekedési bumm meggyőzött arról, hogy igenis érdemes szigorúan kitartani az igény szerinti kizárólagos szoptatás mellett minden vérhólyag, repedés, sziszegve szoptatás ellenére. Az első négy hétben totálisan zombi voltam, mert minden méltatlankodásra azonnal reagáltam énekkel, dögönyözéssel, ölelgetéssel, cicivel, és csakhamar érezni lehetett az egyensúlyba billenést. Még szülés előtt bújtam a világhálót természetes és kíméletes babaápolási módszerek után kutatva, és a lefektetett alapelveket sikerült is kivitelezni, egy-két apróbb kiszáradásnál nem is volt komolyabb bőrproblémánk. Rájöttem, hogy hallgatnom kell az ösztöneimre. Hiába akarnak sokan jót a környezetemben, valahogy náluk ez a funkció nem működik. Pláne nem hallják az én ösztöneimet, hát hogy segítenének a tanácsaikkal?

A legnagyobb fordulópontot a tavaly márciusi teljes életmódváltásom jelentette. Ennek keretén belül kiiktattam az étrendemből az adalékanyagokkal kezelt élelmiszereket, a finomított alapanyagokat, megszüntettem a mindennapi tejtermék bevitelt, aztán lassan a kozmetikai és tisztítószereinket is barátságosabbá (és kevesebbé!) tettem. Mindezt azon megfontolásból, hogy mit akarom itt egészségre nevelni a kölköm, ha én fatörzseken lépkedek, félkába vagyok a fejfájástól, az elsőre felmászás után zihálok, figyelmetlenül eszem, és szinte bármit magamra kenek?! Sokat olvastam a témában, amik gyakran mellékvizekre tereltek, így ismerkedtem meg a mosható pelenkával, váltam aktív hordozóvá, döntöttem a BLW (Baby Led Weaning = igény szerinti hozzátáplálás) mellett, jöttem rá, hogy tulajdonképpen válaszkészen „nevelek”, és erősített meg az önmagamba és ösztöneimbe vetett hitemben. És lassan az agyam hátsó szegletéből előtérbe kúszott, hogy hiába szeretnék szülni, az előzőhöz hasonlóan nem!

Az otthonszülés gondolatát először a tudatom minden részecskéje igyekezett elpusztítani. Mert jó a kórház. Az biztonságos. Ott az orvos. Ott a műtő. De hol a természetesség? A nyugalom? A háborítatlanság? Azt akarom, hogy hagyjanak békén vajúdni!!

Félve, de belevetettem magam a témába. És WTF után jött a WTF. Az otthonszülések statisztikái (Magyarországon az elmúlt 4 évben) piszok jók. Ritka a vajúdás közbeni kórházba szállítás; a sérüléssel, vagy halállal végződő szülések aránya nagyon alacsony. Azt is megtudtam, hogy a különböző szülést gyorsító beavatkozások milyen veszélyekkel járnak, és borzasztóan szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen lendületű oxi után nem a műtőben kötöttem ki. Viszont azt is megtudtam, hogy a magzatvíz elfolyása után 30-36 órával be szokott indulni a szülés magától. Na, itt sírtam. Dehát a kórházi protokoll... NEMNEMNEMNEMNEMNEMNEM!!! Több esély van a császármetszés, vagy csak bármelyik mindennapi beavatkozás miatt elszenvedni kisebb-nagyobb sérülést (igen, akár halált is), mint hogy otthon végzetes problémák adódjanak. Pláne a szülés utáni kórházban tartózkodás közben összeszedhető különböző fertőzések. Brrr.

Így egy évvel szülés után (valahol a 6 hónapja napirenden lévő megfoganásom időpontjának környékén), beletörődtem a tudatalatti énem akaratába, és elfogadtam, hogy az én habitusomhoz nem megfelelő a háromhetente belémturkálás, a folyamatos bökdösés, rendelésen üldögélés, betegként kezelés, vajúdás közben több váltás szülésznő által elkövetett szekírozás... Hiszem, hogy a testem képes arra a természeti csodára, hogy beavatkozás nélkül életet adjon egy egészséges és komplikációmentes várandósság végkifejleteként. Még ha ezzel további támadási pontot is adok a körülöttem élőknek. Azon nyomban meg is fogantam!

Terveim szerint (problémamentesség esetén) minimum 6 hetes kihagyásokkal fogok terhesgondozásra járni, a genetikai ultrahangon kívül minden ilyen vizsgálatot visszautasítok, és csak azokat végeztetem el, ami feltétele az otthon szülésnek. Igyekszem lelazult mosollyal tűrni, amit tűrni kell, és keményen megvédeni a magánszférámat, amikor arra van szükség. Nem leszek döglött hal (mert csak az úszik az árral), esti mantrám van (egészséges, nyugodt babavárás - gyors, háborítatlan szülés), elkezdtem a bennem zajló változásokat vizualizálni, és ezúttal szeretnék eljutni egy becsületes szülésfelkészítőre. A kívánósság nagy úr, de nem fogom hagyni, hogy megint huszonkilókat hízzak, mert extra éhes vagyok. Tartom az étrendemet, még ha néha kénytelen is vagyok belenyalni a Nutellába.

Hamarosan szeretnék személyesen is beszélni néhány bábával (bár már valakivel van megérzésem), addig is halmozom a szakirodalmat, Ina May Gaskin most beelőzte Vekerdy-t. A költözéssel járó stressz, és a lányom robbanásszerű mozgásfejlődése ellenére igyekszem egy állandó rezgésen tartani magam, amivel a korábbi pörgés lassítása is jár. Nem azt mondom, hogy nem fog Buboréklány szopizni, amikor szeretne, vagy a hátamon utazni a napi teendők elvégzése közben, de mindenre több időt számolok, és ha lehetőségem van rá, Apára kötözöm inkább.

A pályázaton indulásom célja, hogy egy kicsit kevésbé szenzációhajhász szemszögből engedjek belátást ebbe a – modern Magyarországon – gyerekcipőben járó témába. Ha megszavazzák nekem ezt a megtiszteltetést, garantálom a lobogó kalviatúra-karatékat a bejegyzéseim alatt. Nem baj. Hiába fogytam az elmúlt egy évben 25 kilót, a rinocéroszbőr teknősbéka páncéllá keményedett.

Tehát szavazzatok rám, ha kíváncsiak vagytok egy nem mindennapi hozzáállásra, és ha megerősítő, pozitív bejegyzéseket szeretnétek olvasni heti szinten! Őszintén. Részletesen. Prüdéria nélkül.

Bojszy

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?