Bár még van idő a jelentkezési határidő végéig, felhívásunkra már így is jó pár írás érkezett. Hogy ne egyszerre borítsuk a nyakatokba a sok bemutatkozást, egyesével posztoljuk a pályázatokat. Szavazni az írások alatti Ajánlom gombbal lehet (így mindenki egyszer szavazhat). (Miután az összes bemutatkozás megjelenik, írunk majd egy összefoglalót, melyben az összes írás linkje megjelenik majd.) Az előző bemutatkozás itt olvasható. Március 15-ig pedig még lehet küldeni írásokat.
29 éves vagyok, a Balaton-parton lakom egy kis faluban, de kb. évente 1-2-szer jutok el fürdeni egyet. Gyerekkoromban jártam eleget. A harmadik babánkat várjuk, elvileg öthetes vagyok, vasárnap, azaz március 1-jén töltöttem a hatot. Van két gyönyörű lányunk, egy 9 éves, nyugodt, türelmes (a húgával nem mindig), okos és egy hároméves örökmozgó dumagép, aki pillanatok alatt bárkit lefáraszt. Imádom őket, bár nagyon különböznek. Sajnos volt egy vetélésem is kettejük között a 12. héten, ami összetört egy kicsit, de a kislányom új reményt adott.
A mostani baba egy hirtelen ötlettől és felbuzdulásból „lett”. Már régebben is felmerült a harmadik baba, de pár nap/hét után lefújtuk a dolgot. Most decemberben merült fel megint, hogy jó lenne, vagyis a férjem (pedig eddig ő volt az, aki mondta, hogy nem) felhozta a témát és belevágtunk. Hát hamar össze is jött. Számolgattam, kalkulátoroztam és egyebek (bejött,tényleg). Tudom, furán hangzik, de megéreztem, amikor a beágyazódás volt. A menzesz előtt már teszteltem egy halvány pozitívat, de nem is tudom, minek, mert biztosra tudtam, de megnyugtatás volt. Aztán ha már volt még egy, azt pedig a nem várt napján. Az is pozitív lett.
Azóta ami egy terhességben rossznak mondható, na, az nálam megvan. Már most szétdurrannak a melleim, hányinger egész nap, úgy érzem, mintha egy labda lenne a hasamban, ami feszítené állandóan, görcsökkel tarkítva, ami a hascsikarás és menzeszes görcs fura keveréke, és a leírhatatlan fáradtság. Az, amikor ha egy percre lecsukod a szemed, már álmodsz is. Eddig ilyenek nem voltak. Volt más, ami egy terhességhez hozzátartozik, de nem ilyenek. Szó szerint szenvedek. A reggeli felkeléssel, a munkával, mindennel. Végem van már most.
Kértem időpontot is március 2-re, erre megkérdezte a nővérke, hogy honnan tudom, hogy terhes vagyok. Hát könyörgöm, két tesztből és a testem jelzéseiből! Nem is tudom, hogyan mondjam el az orvosnak is majd, hogy úgy érzem magam, mintha már vagy 5-6 hónapos lennék, és ki vagyok merülve a nagy megterheléstől. És kezdek egy kicsit pánikolni, hogy mit fogok kezdeni még egy gyerekkel/babával. Nincs igazából segítségünk, de eddig is mindent megoldottam/tunk. De most nem tudom... Be kell fejezni a bővítést a házon(két éve húzzuk), szóval kész kell lenni, mire a baba megérkezik. Ha lány lesz, adott sokminden, bár elég sokmindent eladtunk, de van internet. De ha fiú, teljes ruhatárcsere. De nem baj, tudjátok, mindkét lányunk fiúnak készült, a nagyobbik egészen a szülésig (nagyot néztem, amikor megmutatták, és nem lógott semmi a lábai között). Úgyhogy egy fiúcska nagyon jó lenne, továbbvinné a nevet. De ha lány lesz, annak is nagyon fogunk örülni, hiszen lesz még egy kis tündérkénk, aki egy újabb személyiség lesz.
Szóval para van nagyon. A rokonoknak sem nagyon akarjuk még mondani, mert mindenki olyan okos és annyival többet tud mindenről. (Minek még egy gyerek, mennyi pénz az, és egyebek.).
Most még dolgozom, ami nehezen megy, de meglátjuk, meddig megy a dolog. Hétfőn irány a nőgyógyász. Várom is és nem is várom, hogy hallom-e a baba szívverését, bár még csak egy kis paca lesz, de aggódok is, hogy a hasfájás és a görcsölgetések ellenére minden rendben van-e. De már csak pár nap addig. Majd csak akkor nyugszom meg igazán, amikor már a kezemben tarthatom. Addig úgyis lesz mindig valami, amin aggódhatok, problémázhatok, gondolkodtatok, ismervén magam. Mindent sürgetek, de ezeket a hónapokat ki kell várni.
Dina
