Néhány hete olvastam itt, a blogon egy kórházi molesztálás történetét, azóta motoszkál bennem az érzés, hogy én is megosztom veletek a történetemet.
Pár éve, az egyetemista társaimmal voltunk szórakozni a pesti éjszakában, tíz óra körül már szépen becsiccsentve. Ünnepeltük, hogy vége a vizsgaidőszaknak, hogy itt a nyár és jönnek a fesztiválok! Egymás után hordtuk az italokat, röhögtünk nagyokat és élveztük a meleg nyári estét. Következő kép, hogy rettenetesen hasogat a fejem, szédülök, fel akarok ülni, de nem nagyon megy. Sötét van, alig látok, és fogalmam sincs róla, hogy hol vagyok. Egy pillanat alatt józanodtam ki, pattantam volna fel, de nagyon gyenge voltam. Egy ismeretlen lakásban feküdtem egy kb. rothadó matracon a földön.
Rettenetesen féltem, felfordult a gyomrom is, hányni tudtam volna, de ehelyett csöndben maradtam, próbáltam láthatatlan lenni. A lakásban is síri csend volt. Lassan végigtapogattam magam, a fizikai rosszulléttől nem tudtam megállapítani máshogy, hogy történt-e velem valami. Emlékem nem volt semmiről, az utolsó kép, hogy vodka-szódát kérek a pultnál. A ruhám rendben rajtam, látszólag nem erőszakoltak meg. Ekkor már teljes testemben remegtem, a sírást sem tudtam visszafogni. Közben rettegtem, hogy ki fog bejönni a szobába és milyen céllal.
Nagy nehezen feltápászkodtam, a félhomályban már ki tudtam venni, hogy a táskám, telefonom, pénztárcám minden nálam, mellettem a földön. A lakásban rajtam kívül senki sem volt. Kibotorkáltam, már pirkadt és sírva hívtam az anyámat, hogy mi történt velem. Együtt bőgtünk. A fizikai erőszak elkerült ugyan, de ez akkor mit sem számított. A kiszolgáltatottság, elhagyatottság és a félelem mindent beborított. Nem tudtam, hol vagyok, hogy kerültem oda, és mi történt. Ráadásul olyan emberekkel voltam, akiket mind ismertem. Róluk nehezen tudnám elképzelni, hogy bármit is tettek volna az italomba. Ha meg ők voltak, miért hagytak mégis ott?
Vagy ha csak rosszul lettem, akkor miért nem haza vittek? Ha meg magamra hagytak részegen, akkor megint jön a kérdés, hogy miért? Eddig is mindig vigyáztunk egymásra. Mentem pár utcát és onnan hívtam taxit, nem is akartam tudni, hogy hol voltam. Csak bőgtem hazáig. Anyukámék azonnal autóba pattantak, 35o km-re laktak Budapesttől és jöttek, hogy segítsenek, támogassanak. Velük felhívtuk a csoporttársaimat is, hogy mi történt, hátha ők tudnak valamit, de csak annyit mondtak, hogy tíz óra után eltűntem és már a telefonomat sem vettem fel többé. Kerestek a helyen, de mivel nem találtak, azt gondolták, hogy angolosan távoztam, még mielőtt beütött volna a megszámolhatatlan mennyiségű vodka-szóda.
Nem mondtam el egyikőjüknek sem, hogy mi történt. Nem tudtam nekik hinni abban, hogy nem volt közük ehhez az egészhez. Nem voltuk szoros barátok, és ez a laza kapocs itt meg is szűnt. Ugyanígy a rendőrségre sem mentem. Nem nagyon tudtam volna mit mondani nekik, hisz nem emlékszem semmire, illetve nem akartam vadidegenek előtt ismételgetni a történetemet. Sokáig, ha egyedül mentem az utcán, mindig néztem, hogy követnek-e, vajon tudják-e, hogy én vagyok és terveznek-e még bármit velem. Nyilvános helyen azóta két kézzel fogom a poharam, és sose veszem le a szemem róla. Ha rosszat álmodok, az mindig egy idegen szoba bűzös matracán történik, vagy onnan indul a történet.
Ha lenne mit mondanod...
Nagyon köszönjük a bizalmatokat, amit szinte a blog indulása óta érezhetünk! Azt látjuk, hogy sok olyan területe van az életnek, ahol nehézségekbe ütköztök, úgy érzitek, hogy egyedül maradtatok, nincs kihez fordulni, velünk mégis megosztjátok a történeteiteket. Hálásak vagyunk érte!
Elcsépelt mondat, hogy nem mondhatom el senkinek, elmondom, hát mindenkinek, de mégis, ha így sikerül megosztani a problémád, kicsit megosztod a terhed is. Nekünk elmondhatod! Meghallgatunk és odafigyelünk rád, ha kell, támogatunk is. A témák érzekenysége miatt továbbra is kiemelten figyelünk az anonimitásra és csak támogató, segítő kommenteket várunk közösségünktől is. Köszönjük, hogy velünk vagytok ebben!
Történetedet bezzeganya@bezzeganya.hu e-mail címre küldheted.
Hétéves voltam, amikor orális szexre kényszerített az unokabátyám
Velem hétéves koromban történt meg. 16 éves koromig azt hittem, ez normális, ennek így kellett lennie.
Tovább>>>
Arra ébredtem az altatásból, hogy a betegszállító a mellemet fogdossa
Egy betegszállító állt mellettem a folyóson. Valamit mormogott, de nem emlékszem, mit. Egyszer csak éreztem, ahogy a kezei becsúsznak a takaró alá.
Tovább>>>
