Nehezen fogalmazom meg a történetem, de hátha jobb lesz a lelkemnek, ha kiírom magamból.
Októberben tudtam meg, hogy babát várok. Korom miatt úgy döntöttünk férjemmel, hogy nem tartanánk meg. Orvoshoz mentem, ahol meg döbbenésemre kiderült, hogy 14 hetes a babám. Innentől kezdve választás nem igazán volt. Vártuk hát…
Minden jól ment még fizetős ultrahangra is elmentünk, ahol kiderült: kislányt várok. 33 hetesen kicsit véreztem, be is mentünk a kórházba. Semmi baj, a baba jól van, ez csak tágulásos vérzés. Három napra azért bent tartanak.
Tünetmentesen hazajöttem és készültünk Hanna érkezésére. Eljött a 36. hét. Várandós gondozásra volt időpontom. Doppler: szívhang nincs. Átmentünk a nőgyógyászhoz, aki megvizsgálva szintén nem hallott semmit.
„Anyuka, ne aggódjon, lehet, hogy azért nem hallunk semmit, mert vaskos a hasfal.”
Átirányítottak a kórházba, ahol csak nézett és méregetett a doki ultrahang géppel és mondta a centis adatot. Akkor szóltam rá, hogy doktor úr, nem ezért vagyok itt. A válasza annyi volt:
„Tudom, de nem látja, hogy nincs semmi szívműködés és halott a baba?”
Csak zokogtam, nem fogtam fel. Nem volt erőm a férjemet felhívni és elmondani, hogy nincs többé...
Aznap 20:15 perckor megszületett kislányom 1350 grammal es 41 centivel. Nyakára volt tekeredve a köldökzsinór kétszer, és volt rajta egy csomó. Nem láthattam… Talán jobb...
Ennek lassan három hónapja. Minden nap gondolok rá. Nehéz, de az élet megy tovább nélküle... Titokban jött és titokban ment el...
XY
Kapcsolódó cikkeink...
25 hetesen meghalt a kisfiam a hasamban
Egy kórteremben kellett megszülnöm halott kisbabámat
Méhen bekül meghalt a babám
