Ligu szüléstörténeteinek előző részeit itt és itt olvashatod.
Családi legendáriumunk egyik kedvenc története, édesapám születése. Nagyi rengetegszer mesélte el, jó emlékként őrizte. "Apád, itthon, a kisszobában született, mindenféle segítség nélkül, mert mire bárki is ideért volna, már kint is volt!" Ugyan ezerszer hallottam a történetet, az első két szülésem után nem hittem, hogy egyszer nekem is, hasonlóan "könnyű" szülésben lesz részem.
21 hónap telt el a második és kicsit kevesebb, mint 3,5 év az első gyermekünk születése után. Én a 39. terhességi hetem vége felé jártam, költözés miatt új, számomra ismeretlen kórház és ismeretlen szülész csapat várt rám. (Nem sokkal korábban számolták fel az orvos és szülésznő választás lehetőségét.) Ezt még megfejelte a Covid körüli bizonytalanság, bár akkor már lehetett volna egy kísérőt bevinni, a költözés miatt a legközelebb elérhető segítség is majd két órás kocsi útra került tőlünk, így tudtuk, hogy jó eséllyel egyedül, férjem nélkül megyek majd szülni.
Hajnal 3-kor fájásokra ébredtem. Gyanakodva figyeltem az órát, mert már a 36. héttől nyitva volt a méhszáj, a nyákdugó is, immár lassan 2 hete (!) távozott. Rendszertelen, teljesen elviselhető fájások voltak, de nem akartak szűnni. Kimásztam hát a gyerekek mellől az ágyból és kimentem a nappaliba. Álltam a sötétben és mikor jött egy-egy fájás, csendesen ringatóztam, ez nagyon jól esett. Egyszercsak iszonyú hascsikarás tört rám, szaladtam a mosdóba. Dolgom végeztével ébresztettem a hálóban magányosan alvó férjemet, aki, rögtön tudta, hogy nem egy titkos esti randevú miatt keltegetem. Vázoltam a helyzetet, majd zuhanyozni indultam, gondoltam, meglátjuk, hogyan alakulnak közben a fájások.
A melegvíz jót tett, a fájások 5 percesekké váltak, de továbbra is elviselhetőek voltak. Mikor visszatértem a férjem ragaszkodott hozzá, hogy hívjuk a taxit, induljak el a kórházba. Szerintem jobban izgult, mint én.
3:57-kor hívtuk a taxit. Elbúcsúztunk, még ránéztem a gyerekszobában békésen szundikáló srácokra, majd lementem a ház elé. Érdekes, hogy mikor a másodikkal vajúdtam és utána, a kórházban töltött 3 nap alatt is, csak az otthon maradt gyerek hogyléte miatt aggódtam, most ezzel kapcsolatban a pánik legkisebb szikrája sem volt a fejemben.
Különösebben nem izgultam, teljesen összeszedettnek éreztem magam, mégis egy pulcsiba, kabát nélkül indultam el, ami csak a ház előtt tűnt fel. Kora tavaszi, elég hűvös hajnal volt. Szerencsére nem kellett sokáig fáznom, mert pár perc múlva befutott a taxi. Látva a pulcsi alatt gömbölyödő nagy pocakot a taxis rögtön kiugrott, besegítette a bőröndömet és mondta, hogy gyanítja ugyan, hova lesz a fuvar, azért meg is kérdezi. Mondtam neki, hogy kórház, szülészet. Szinte semmi forgalom nem volt, viszonylag hamar meg is érkeztünk, a fájások továbbra is jöttek 5 percenként, de annyira gyengék voltak, hogy simán cseverésztem közben a taxissal. Nagyon rendes pasas volt, még a sorompót is felnyittatta a kórház bejáratánál, így pont a szülészet ajtaja előtt rakott ki, sőt az ajtóig vitte a bőröndömet, még be is csengetett helyettem. Gondoltam is magamban, be már csak nem kísér...
A portás fáradtan és kissé unottan fogadott. Elmondtam, hogy 5 perces fájásokkal szülni jöttem, mire Ő felszólt telefonon a szülészetre. Kb. 2 fájást vártam ki lent, a bőröndöm mellett álldogálva, mikor szép komótosan megérkezett a szülésznő és mögötte egy szemtelenül fiatal rezidens orvos.
Vizsgálóba vezettek, feltették a kötelező kérdéseket a karton megnyitásához, közben covid tesztet csináltak. Hiába volt negatív, a maszkot vissza kellett venni, sőt szülni is abban volt kötelező.
A doki megvizsgált, majd kijelentette, itt hamarosan baba lesz, ugyanis teljesen kitágulva érkeztem.
Innentől aztán felgyorsultak az események. Szülőszobára kerültem, épphogy átöltöztem, már jött is a doki és a szülésznő, hogy branült kötnek, burkot repesztenek. Felfeküdtem hát az ágyra, miközben az orvos a repesztéshez szükséges felszerelést kereste. Közben éreztem, ahogy elönt a magzatvíz. Szóltam is, mire az orvos hagyta a keresgélést, mondván, erre már nem lesz szükség, majd ellenőrizte, tiszta-e a víz. Mindent rendben talált. A meglepetés számomra ekkor következett.
Az előző két szülésem mumusa a kitolás volt, nem éreztem, mikor, hogyan is kellene nyomni. Most, miután elfolyt a víz, pár perc telt csak el, és én rettenetesen erős nyomásingert éreztem. Nem tudom, honnan látta ezt az orvos és a szülésznő, de a pillanat töredéke alatt alakították át az ágyat alattam, miközben én ösztönösen tettem, amit a testem diktált, és a 3. nyomásra , 4:51-kor, szinte kirobbant belőlem a baba. Rögtön a mellkasomra tették.
Harmadjára is csodálatos, mindent elsöprő élmény volt, ahogy hirtelen minden fájdalom megszűnt és csak a mérhetetlen boldogság maradt.
Hamarosan a méhlepény is távozott.
Gátmetszést végeztek, azt mondta a szülésznő, a baba nagyon gyorsan jött, látszott, hogy csúnyán repedtem volna, ezért úgy ítélték meg, hogy a gátmetszés szerencsésebb. Míg varrtak a baba addig is velem maradhatott, a mellkasomon szuszogott, csak Őt figyeltem, és semmit nem éreztem a varrásból.
Utána kettesben hagytak minket, csak néztem azt a 3380 grammnyi kis hajas, kerek apróságot a mellemen és szinte fel sem fogtam, el sem hittem, hogy már meg is született.
Ligu
