2003.12.27.
Már egy hete hazajöttünk a kórházból Márkkal. Mondhatnám, hogy minden szép és jó, de nem az. Nem tudom pontosan meghatározni, hogy mi a baj, de valami nem klappol. Bár ha jobban belegondolok, az lehet a probléma, hogy nincs visszacsatolás arról, hogy jól csinálom-e. Persze, ha morbid akarok lenni, akkor az is egy visszacsatolás, hogy még életben van Márk...
2003.12.29.
Először maradunk kettesben Márkkal. Eddig végig itthon volt velünk Bálint, de ma este céges rendezvényre kell mennie. Nincs mese, nagylánynak kell lennem! Nézem az ablakunkból, ahogyan elindul a kocsival, és közben azt mantrázom, hogy minden rendben lesz. Márkot már megfürdettük, pontosabban Bálint fürdette meg. Én csak sertepertélek körülöttük minden este, és közben ezerrel hálát adok az égnek, hogy ezt nem nekem kell csinálnom. Tuti, kicsúszna a kezeim közül a vizes gyerek. De ezzel most nem kell foglalkoznom. Márk békésen szuszog az ágyában, úgyhogy gond egy szál se.
Valamivel később eszik Márk, tisztába teszem és totál elájulok magamtól, hogy mennyire flottul intézek mindent. Mint egy igazi anyuka! Úgy döntök, hogy ezt a hírt mindenképpen meg kell osztanom Bálinttal is! Kicsöng a telefonja egyszer... ötször... tízszer. Leteszem. Biztos mindjárt visszahív. Eltelik pár perc és nem történik semmi. Újra próbálkozom. Kicseng tízszer... tizenötször... hússzor. Leteszem. Nem hív vissza. Mindig vissza szokott hívni szinte azonnal. Egyre kétségbeesettebben hívom. Már nem is számolom, hogy hányadik próbálkozásnál tartok. Csak azt látom magam előtt, hogy autóbalesetet szenvedett, viszik éppen a mentők, és élet-halál között lebeg. Úristen! Mit fogok csinálni egyedül egy újszülöttel?! Már ömlenek a könnyeim. Alig hallom meg az én telefonom csöngését. A kijelzőn Bálint neve. Rettegve veszem fel a mentősök hangjára készülve. Persze Bálint az. Ne haragudjak, mondja, de hatalmas az alapzaj és nem hallotta a telefont.
- Baj van? - kérdezi aggódva.
- Nincs - zokogom -, csak azt hittem, hogy meghaltál.
2004.01.03.
Ha jól számolom, már egy hete egyedül vagyok napközben Márkkal. Nem különülnek el a napok. Olyan, mintha az elmúlt két hét egy egybefüggő nagy sötét massza lenne. Az, hogy előtte is volt életem, felfoghatatlan. Olyan, mintha egy áthatolhatatlan betontömb torlaszolna el mindent, ami Márk születése előtt történt. Nem tudom felidézni azt a könnyed gondtalanságot, ami előtte meghatározta az életem. Mintha az nem is az én életem lett volna. Mintha soha nem lett volna.
Minden reggel nézem az ablakból, ahogy munkába indul Bálint a kocsival. Végig az ablakban kell állnom, amíg látszik az autó, mert akkor tuti nem hal meg... Fel nem foghatom, hogy az elmúlt nyolc évben, amióta együtt vagyunk, miért nem aggódtam érte.
A POSZT ELŐZŐ RÉSZE ITT OLVASHATÓ:
Képtelen vagyok arra, hogy életben tartsam a gyerekem?
Nem minden nőnek jön ösztönből az anyaság. Itt vagyok rá én, a tökéletes élő példa!
Tovább>>>
2004.01.04. 10:00
Márknak hasmenése van. Szerencsére mellettünk van a rendelő. Azonnal rohanok vele a gyerekorvoshoz. Nagyon kedves doktor nénink van. Megnézi Márkot, ráncolja a homlokát, végül azt mondja, hogy ne ijedjek meg, de ad egy kórházi beutalót, és most rögtön menjünk.
Hogy miiit ad??? Hogy miiit ne csináljak??? Atyaég! Érzem, hogy teljesen elgyengülnek a lábaim, és alig tudom kinyögni a kérdést, hogy miért kell kórházba mennünk. Megnyugtat az orvos, hogy nagy valószínűséggel nincs semmi komoly probléma, de szeretne biztosra menni, hogy tényleg nincs.
2004.01.04. 14:00
Kórház. Koraszülött osztály. Márkot már három órája vizsgálják, na, jó lehet, hogy csak húsz perce, de nekem egy örökkévalóságnak tűnik. Ülünk a folyosón Bálinttal, fogjuk egymás kezét és rettegünk. Annyira félek, hogy sírni sem tudok. Annyira félek, mint még soha.
2004.01.04. 14:30
Megnyugtatnak az orvosok, hogy valószínűleg nincs nagy probléma. Teljesen biztosat majd csak a laboreredmények után tudnak mondani, de nagy valószínűséggel „csak” elkezdett kiszáradni Márk. Kiszáradni? Döbbenek le. Hiszen szoptatom. Egy nővér kedvesen megkér, hogy mutassam meg, hogyan csináljuk. Megmutatom.
„Hát, anyuka ez a gyerek szinte semmit nem eszik, folyamatosan elalszik evés közben. Nem csoda, hogy elkezdett kiszáradni! Ez a gyerek nem tud rendesen szopizni!”
Teljesen kikészülök. Hogyhogy nem vettem észre!? Ugyanakkor honnan kellett volna észrevennem!? Dől belőlem a tej, nem gondoltam, hogy Márk alig iszik valamit.
Látja rajtam a nővér, hogy már megkezdtem az önostorozást, és megnyugtat, hogy ez előfordul, és nem az én hibám. Most pár napig úgyis bent kell maradnunk a kórházban. Majd megtanítanak, hogyan fejjem le a tejet és cumisüvegből adjuk Márknak.
Bálintot ki is ugrasztották egy mellszívóért, kaptam egy steril cumisüveget, és most éppen barátkozom ezzel a különös készülékkel. Az az egyetlen jó hír, hogy tejem még mindig van, ezért gyorsan össze is hozok egy adagot. A nővérek itt tényleg nagyon kedvesek és segítőkészek. Az egyikük meg is mutatja, hogyan kell cumisüvegből etetni Márkot, aki öt, azaz öt perc alatt bekajál mindent, és már alszik is. Totál ledöbbenek a tempóján.
2004.01.06.
Számomra is hihetetlen, de hatalmas biztonságot ad a kórházi légkör. Éjszakára is bent maradhatok, pár lépésre Márk szobájától. Napközben folyamatosan az ágya mellett ülök, és rengeteget beszélgetek a nővérekkel. Nagyon támogatóak. Látom, hogy mennyire rutinosan és szeretettel gondozzák a babákat, és érzem, hogy kezdek egyenesbe jönni. Távozik belőlem az elmúlt időszakban felgyülemlett rengeteg feszültség.
Az is rendbe tette a lelkem, hogy a cumisüvegnek köszönhetően egyértelműen látom, hogy mennyit evett Márk. Azt pedig megtanították a nővérek, hogy a testsúlyához képest hány ml tejet kell naponta innia, ezért pontosan tudom, hogy meg is issza a szükséges mennyiséget.
2004.01.07.
Hazamehetünk a kórházból. Megint. Ez az élmény viszont közelében sincs a két héttel ezelőttinek. Akkor zombiként, kétségbeesve indultam haza. Most viszont tele vagyok várakozással, jófajta izgalommal és boldogsággal! Ráadásul ma éjszaka hat órát alhattam egyhuzamban! Ez volt az éjszakás nővérek búcsúajándéka. Mivel volt lefejve tejem, ezért nem ébresztettek fel, hanem ők etették meg Márkot. Hihetetlenül hálás vagyok nekik. Örökre az leszek. Az a bátorítás és gyakorlati segítség, amit kaptam tőlük, felbecsülhetetlen. Az egyikük egy könyvet is ajánlott, aminek a segítségével rendszert vihetünk az életünkbe. A rendszereket pedig imádom. Biztonságérzetet adnak.
2004.01.23
Nem győzök hálálkodni ezért a második kórházi tartózkodásunkért! A könyv nagyon bevált. Bálint olvasta el, mert én még túlságosan fáradt vagyok az olvasott szöveg értelmezéséhez. A lényeg, hogy a könyv alapján kialakítottuk az új napirendünket, és ugyan még mindig smink nélkül eljátszhatnám bármelyik horrorfilm főzombiját, de már látom a fényt az alagút végén. Ugyanis ma, öt héttel Márk születése után, újra tudtam egy kis időt szánni magamra... és olvastam!!! Igaz, hogy csak egy oldalt, de akkor is!
2004.03.21
Éppen sétáltatom Márkot. Tolom a babakocsit, Márk ébren fekszik a hátán, és érdeklődve figyeli a bárányfelhőket. Süt a nap, tökéletes tavaszillat van, és végre azt érzem, hogy minden rendben! Megérkeztem! Megnyugodtam! Zombianyu már a múlté!
2005.03.21
Guggolok a mosdóban a kis műanyag tesztet bámulva. Közben számolom a másodperceket, és már előre félek attól, hogy megint csalódni fogok.
Viki
Ez is érdekelhet...
Kizavarnak a kisbabád mellől a kórházban
Tájékoztattak, hogy az osztály házirendje értelmében az édesanyák nem tartózkodhatnak gyermekeik mellett éjféltől hajnal fél ötig , majd reggel 6-tól délelőtt 11-ig...
Tovább>>>
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
