Hétfő este: Édi ( majd megszokjátok, sorry Ladies :D ) és én is fullba toljuk a parát, de nem stuffoljuk egymást attól csak rosszabb, az amúgy is fusztrált állapotban lévő testünknek-lelkünknek tekintve az 5 napos kényszermegvonást.. de hát amit meg kell tenni meg kell tenni mindent a célért ugyebár. :D
Kedd: go Pest, atom forgalom, full agybaj, "nembajodaérünk" visszafele már könnyebb lesz...időre; mintaadás,hasi UH, vérvétel: nettó 20 perc=107 e Ft-al könnyebben jöttünk ki, de ebbe benne van a pénteki andrológiai konzultáció is.
(félreértés ne essék, nem panaszkodom, hogy fizetni kellett, hiszen mi mentünk magánba, csak gyalázat, hogy fizetjük a TB-t és nincs lehetőség hogy "normálisan" megcsinálják ezeket a vizsgálatokat, főleg ha még normális kiértékelést is szeretnénk)
A hazafelé vezető út már ugyan megkönnyebbülve, de további stresszben telt, egészen péntekig, amíg ítéletet nem mondtak Édi felett, és ezzel együtt felettem is....
Az eredmény, hogy az orvos szavaival éljek: rossz. (summa summárum: kevés...) Ebben az állapotban 0,1% az esélye a természetes úton történő teherbe esésnek...de van esély, nem?
Ezzel csak lombik...esetleg előtte inszem? (hát mellen vágott mit ne mondjak mind a kettőnket, de akkor kezdjük el a felkészülést)
Teendők:
Egyelőre az orvos azt tanácsolta, hogy toljuk meg vitaminnal az ügyet (adott 1 havi adag (nettó 16... :( ) ilyen "mindentbele" vitaminkombót napi 2x szedje. 3 hónapig -ha addig nem leszek terhes valamilyen csoda folytán - akkor kontroll, megnézik a mennyiséget. Ha javult, akkor meg lehet próbálkozni az inszemmel.
Ha nem javul, akkor 3 hónap már gyógyszeres kezelés, ahol én is belépek már a képbe, mert az esetleges gyógyszeres kezelés végén én is készen kell hogy álljak ekkor már a lombikra.
Egyebek
Hosszú út vár ránk... (tapasztalat, valaki?)
De..
Fogadtuk a hírt, egy percre tönkrementünk, (csoda, hogy nem bőgtem, tekintve a saját állapotom, és még Édiért is aggódom, a lelkéért, hogy hogyan is éli meg a hírt pontosan, mint férfi) majd felálltunk és megvitattuk, hogy megoldjuk, és lényegében megpróbálunk mindent, amit lehet a lehetőségeinkhez mérten.
Édi jól van.. nagyjából. Viseli. Bizakodik. Nem erről szól minden napunk, de bennünk van. Csillapodunk. (kicsit olyan érzésem van mintha érezte volna ő, hogy valami nem stimmel :( )
Én? hogy vagyok.... vagyok. Fogalmam sincs mi vár ránk. Megijeszt. Van egy Barátnőm, aki szintén „lombik cipőben” jár. Beszélgettünk. Túl van Ő is sok műtéten (endometriózis), és azt mondta, hogy a nagy műtéteinkhez képest ez sétagalopp lesz.. annyira irigylem a pozitivitását, de nekem még annyira friss ez az infó, hogy nem is tudom, mihez kezdjek vele.
Félek nah..
Egészségileg egyébként úgy érzem, most kicsattanok. Amióta mozgok, nem fáj semmim, több az erőm, és július közepe óta rávettem magam egy mérésre...- 4 kg :) :) Látszik amúgy. A combom, a derekam vékonyabb lett.
Beépült a torna a mindennapokba, az életembe, és jól is van így. Kár, hogy csak most, de legalább benne van, és segít. Nem mellesleg feszültség levezetésnek sem utolsó mert azért a munkahelyen sem egyszerű, de gondolom, többen vagyunk így hogy 8 órából min. 4-ben tönkre megyünk...kétszer.
Igyekszem jelentkezni azért még a 3 hónapon belül, hátha történik Velünk valami Csoda!! :) :) Ha meg nem, akkor is. :)
Mindy
A poszt előzménye: https://bezzeganya.
