18. hét
Elérkezett a terhességem 18. hete, hihetetlen, hogy nemsokára félidőnél vagyunk, repül az idő. Már több mint három hete láttuk utoljára a babát ultrahangon, akkor is csak a hagyományos, laikusok számára kevésbé átlátható fekete-fehér változatban, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve tegnap felhívtam a legközelebbi diagnosztikai intézetet, ahol végeznek 3 dimenziós ultrahangot. Szerencsére még aznap délutánra kaptunk is egy időpontot. A telefonban kedvesen felhívták a figyelmemet arra, hogy alapvetően ilyen korai terhességnél még kevésbé élvezetes a „babamozi”, de olyan kíváncsiak voltunk, hogy mégis lefoglaltam az egyetlen szabad helyet délutánra.
A szonográfus hölgy nagyon szimpatikus volt, türelmesen, 25 percen keresztül mindent részletesen végignézett, végig mért, és közben el is mondta, illetve mutatta, mikor mit látunk. Leírhatatlan érzés volt látni a babát, jól kivehető volt minden apró testrésze és az arcocskája is. Kisfiunk a vizsgálat alatt végig mozgolódott, ébren volt, így minden szögből alaposan megcsodálhattuk. Az asszisztens kiemelte, hogy elég hosszú a magzat combcsontja és felkarcsontja is, ebből következtetve jó eséllyel „magas” baba lesz. Végezetül kaptunk jó pár fotót digitális formában és a teljes videoanyagot is elhozhattuk a leendő nagyszülők és az egész család örömére. Egyáltalán nem bántam meg, hogy a terhesség már ilyen korai szakaszában megnéztük a babát ezzel a lehetőséggel is, mert már most jól kivehetően látszódott mindene és abszolút élvezhető volt a felvétel.
A már említett három héttel ezelőtti ultrahangon felmerült a majdani szülés kérdése az orvosommal. Azt tudni kell, hogy alapvetően csak kétszer találkoztam eddig a doktor úrral, mert korábban sosem volt saját, választott nőgyógyászom, az évente esedékes rákszűréseket mindig máshol végeztettem, ami épp utamba esett, vagy volt szabad időpont, másra pedig nem igazán volt szükségem eddig. Szóval még ismerkedési szakaszban vagyunk az orvossal, egyelőre csak a diagnosztikai központban találkoztunk, ahol a genetikai szűréseket végeztettük, de az mindenképpen pozitív, hogy abban a kórházban is dolgozik, ahol alapvetően majd szülni szeretnék.
A legutóbbi alkalommal egy elég váratlan hogyan „szeretnénk” majd szülni kérdést tett fel a férjemnek, amíg én az öltözőben voltam, a választ is hallottam miszerint „csakis császármetszéssel tudunk...” és a férjem már fejezte is volna be a mondatot a magyarázattal, hogy miért is erre készülünk, hiszen már kislány korom óta gyakran felhívták rá a figyelmemet a szemorvosok, hogy az extrém magas dioptriájú gyengénlátásom miatt később majd csak császármetszéssel szülhetek, ugyanis természetes szülés során túl nagy az esélye esetemben az ideghártya-leválásnak...
De eddig nem jutott el a beszélgetés, mert a „csakis császárral...” után a doktor úr egyből rávágta, hogy „rendben”. Végül én tettem hozzá az öltözőből kilépve, hogy miért is muszáj császármetszéssel szülnünk... Eléggé meglepett a hozzáállás, hogy szinte „mintha étlapról rendelne az ember” császármetszést is lehet „rendelni”. Hallani a statisztikákat, hogy évről évre nő az elvégzett műtétek száma, de korábban azt gondoltam, hogy majd komoly szemorvosi szakvéleményekkel kell alátámasztanom a császármetszés szükségességet, viszont ehelyett most „megrendeltük”...
Természetesen vannak félelmeim a majdani szüléssel kapcsolatban, leginkább az, hogy hogyan fogom tudni majd szoptatni a kisbabámat császármetszés után, tud-e ez majd ugyanolyan lenni, mint természetes szülés után lenne. Amennyiben lehetséges, mindenképpen szeretném, az első hónapokban csak anyatejjel táplálni a babát, ezért hogy minél több elméleti tudásra tehessek szert, részt vettem egy úgynevezett szoptatási tanfolyamon. A La Leche Liga egyik tanácsadója tartotta az előadást, és számomra rengeteg új és hasznos, a későbbiekben majd valószínűleg nagyon fontos információval lettem gazdagabb a témában.
Mostanra talán már világossá vált, hogy egy igazi „control freak” vagyok, ami biztos sok nehézséget és plusz kihívást jelent majd a babázás és később a gyereknevelés során is, de a „majdcsak lesz valahogy” illetve ennek testvére az „olyan még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna” mondatok a legkevésbé sem jellemzőek rám az élet egyéb területein sem. Így szeretném felkészülten várni a babámat is, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy behozni a lemaradást, mert őszintén szólva a napokban jöttünk rá, és azóta sokat mosolyogtunk a tényen, hogy én tulajdonképpen még életemben nem pelenkáztam be egyetlen egy kisbabát sem... Egyszer sem, sosem. A húgom csak másfél évvel fiatalabb nálam, a családban nincs sok gyerek, a barátnőim közül pedig még senki sem szült, úgyhogy van mit behozni, és nem árt egy kis tudást sem magamra szednem a témában. Várakozva állok a „kihívások” elébe.
Zea
A terhesnapló előző részei itt olvashatók:
Egyszerre váltottam ki a vetélést segítő cseppet és a terhesvitamint
Genetikai teszten derült ki a baba neme
Felhívott a doktornő és megkérdezte, hogy akarjuk-e tudni, fiú-e vagy lány a babánk. Akartuk.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
