Csütörtökön este behívott magához a Nagy óvó bácsija. Gondoltam, hogy a félév kapcsán akar összegezni, mert január-februárban szokott lenni egy elbeszélgetés a szülőkkel: mit értek el az elmúlt fél évben, miben jó a gyerek, és mi az, amiben még fejlődni kéne stb. Hát nem teljesen erről volt szó, hanem arról, hogy hogyan lehetne a Nagynak segíteni, hogy minél jobban megtanuljon franciául.

A nagyobbikom babakora óta egy picit mindig lassabban csinálta a dolgokat, mint az a „nagykönyvben” meg van írva. Hasra fordulni öt-hat hónaposan kezdett, miután hordtam Magyarországon fejlesztőházba egyéni tornára, mert addig jelét se mutatta, hogy akarna egyáltalán forogni, én meg elsőgyerekes paramami voltam. A gyógytornász szerint nem volt semmi nagy baja, csak jó súlya volt, emellé még fiú és „lustika” is volt, ezért nem kezdte el három hónaposan a fordulást. Mivel otthon voltam vele, lelkiismeretesen csináltuk a gyakorlatokat minden nap, és hamarosan behozta a lemaradást.

A következő ilyen a járás volt: nem egyévesen, hanem „csak” 15 hónaposan kezdett lépegetni - de azt is hamar megtanulta, nem volt vele később semmi baj. Beszédnél ugyanígy: egy-két szót leszámítva csak háromévesen kezdett rövidebb mondatokat mondani, magyarul. Nem izgultuk túl, anyám szerint én se beszéltem hároméves koromig - akkor viszont rögtön mondatokban. Természetesen ezalatt hordtam folyamatosan a fejlesztőházba, amikor csak otthon voltunk, volt neurológiai vizsgálaton, hallásvizsgálaton, folyamatosan követte a gyerekorvos, de mindig minden rendben volt. 

És jöttek a problémák a kétnyelvűséggel
 

Hároméves korában aztán elkezdődött a kiscsoport az oviban. Bár az előtte lévő két évben bölcsis volt, és napi nyolc órában franciákkal volt körbevéve, egy-két alapszót leszámítva nem beszélt semmit (viszont mindent megértett, reagált a kérésekre, felszólításokra), pedig eleinte tartottunk tőle, hogy franciául előbb fog megszólalni, mint magyarul. A kiscsoport is úgy telt el, hogy ez a szókincs nem nőtt semmit. Igyekeztünk neki otthon is segíteni, de ezt elutasította („Anya nem, ne beszélj így!!!”) Voltunk logopédusnál, de öt-hat alkalom után azt mondta a csaj, hogy ne jöjjünk többet, mert csak mi ketten beszélgetünk, a gyerek nem hajlandó, így nincs értelme. Úgyis kicsi, majd ha nagycsoportos lesz és ez még mindig probléma, járunk újra. Mi közben örültünk, hogy legalább a magyarja fejlődik, és már kezd szépen beszélni - igaz, amiatt aggódtam, hogy a csoportban egy-két kisfiút leszámítva, akikkel hülyéskedni szokott, nem igazán voltak barátai a kommunikáció hiánya miatt - mondjuk itthon a kistesó pótolta ezt az igényét, nagyon össze is nőttek.

A középső csoportot új óvó nénivel kezdte. Nagyon tetszett neki a néni, sokszor elmondta, hogy mennyire szereti, rajzolt is róla, és folyton azt kellett játszani itthon, hogy én vagyok a tanító néni, ők meg a kicsivel a tanulók, és én fogadom őket az oviban. Novemberben vettük észre, hogy az eddiginél többet próbál beszélni franciául, és nő a szókincse. Nagyon örültünk neki, az óvó nénivel is beszéltem róla, ő is mondta, hogy látja, hogy fejlődik. Az év végén kértem, hogy ha lehet, jövőre is az ő csoportjába járhasson (középső-nagy csoport volt vegyesen és tudtam, hogy jövőre is az lesz), ne szakadjon meg ez a motiváló kapcsolat. Sajnos itt valamiért alapvetés, hogy minden évben máshoz kerüljön a gyerek, úgyhogy a kérésem nem talált meghallgatásra, a Nagy egy új óvó bácsihoz került. Szerencsére a legjobb barátja (mert középsőre olyan is lett neki) ment vele egy csoportba, így azért nem kellett a nulláról kezdenie az ismerkedést. A franciája egyébként folyamatosan fejlődik, most már mondatokban beszél, igaz, sokszor helytelenül, ugyanazokat a szavakat ismételve.

Így hát újra előjött a logopédus kérdése, kaptunk beutalót, menjünk el. November végén elkezdtem hívogatni a környékbeli szakembereket - kiderült, hogy senkinél sincs hely. Végül nagy nehezen január elejére kaptunk egy időpontot egy kicsit messzebb - de még belátható biciklitávon belüli - lévő nőhöz, aki január közepén meg is tartotta az első felmérést. Óvó bácsi erről kérdezgetett, aztán felvezette, hogy a Nagy nem beszél elég jól, és szerinte ennek az az oka, hogy nem tölt elég időt a többi gyerekkel, az aktivitások elvégzése után sokszor egyedül játszik, és nem megy a többiekkel, az udvaron pedig mindig az öccsével bandázik - a Nagy saját bevallása szerint ez azért van, mert a Kicsi mindig keresi őt, hogy játsszanak együtt. Száz szónak is egy a vége: ő javasolja, hogy járjunk össze többet francia gyerekekkel-családokkal, ne elégedjünk meg a játszótéri együttjátszással, hanem hívjuk át a gyerekeket, egyszerre csak egyet, és akkor lehetőleg játsszanak szerepjátékokat, mert „a gyerekek egymástól tízszer többet tanulnak, mint bármilyen logopédustól”. Az öccsét pedig ilyenkor vigyük el, csináljunk neki külön programot, ne is legyen ott, hogy ne zavarja őket. 

Én tudom, hogy csak a jószándék vezette, hiszen már magam is sokszor gondoltam rá, hogy többet kéne a Nagy barátait áthívni, de a logisztikai nehézségekkel nem számolva is - az örökös hétvégi programokkal, a betegségekkel mindkét fél részéről, nyakamban egy költözéssel, egy közelgő utazással és egy terhességgel - úgy gondoltam, hogy a napi 8 és fél óra épp elegendő neki a franciákból, a maradék időben beszéljen inkább magyarul. Mindezt el is mondtam az óvó bácsinak, hozzátéve, hogy már megbeszéltük a férjemmel, hogy mivel szeptemberben úgyis új helyen kezd majd a költözés miatt, szeretnénk, ha a nagycsoportot újrajárná, mert ez jót tenne a beszédfejlődésének is. 

Nem úgy van az, ahogy egyszeri anyuka elképzelte
 

Ekkor jött a feketeleves, mert mit is gondoltam én, szimpla földi halandó, hogy az csak olyan egyszerűen megy itt, a korlátozások és felesleges szabályok földjén, megismételtetni egy ovis csoportot! Mint kiderült ehhez szakértő bizottságot kell felállítani, akik véleményezik a gyereket, és csak súlyos „hendikep” esetén ajánlják (de még ekkor is csak ajánlják), hogy újrajárja a nagycsoportot, amit nem köteles az intézmény elfogadni - és mindez hónapokig tart. Ő egyébként ezt nem is javasolja, mert ha esetleg sikerül megkapnunk az engedélyt, egyúttal elveszítjük azt a jogot, hogy az első osztályt kétszer járja. MIVAN??? Mi köze az iskolában kért évismétlésnek az ovihoz? Mint kiderült, nagyon is sok, és náluk az az általános gyakorlat, hogy inkább az első osztályt járja a gyerek kétszer, mint bármi mást. Ennek az oka az írásban van, akkor tanulnak ugyanis betűket hangzókkal összekötni (az óvodában már megtanulják az egész abc-t, és szavakat is le tudnak írni nyomtatott nagybetűkkel, elsőben jönnek aztán az írott betűk és az összeolvasás, ami a franciánál, mivel nem kiejtés szerinti nyelv, a magyarnál több időt vesz igénybe), és szerintük ennek kell bombabiztosnak lennie.

Hiába magyaráztam neki, hogy szerintem ez nem lesz gond, mert a gyerek már most is centikre áll csak attól, hogy olvasson, viszont nem adhatom úgy elsőbe, hogy nem tudja magát jól kifejezni, és emiatt folyamatosan kudarcélménye lesz a feladatok kapcsán, úgy érzi majd, hogy ő sose tud semmit, mindig az utolsók között van, ami aztán majd rányomja a bélyegét a következő iskolai éveire is, a pasi szerint „ez is csak egy elmélet”, a gyerek okos, miért lenne kudarcélménye. 

Mondtam neki azt is, hogy ő nem klasszikus kétnyelvű, mivel mi nem vegyespáros vagyunk a férjemmel, és nem is úgy érkezett ide, mint sok más gyerek, hogy már volt egy biztos alapnyelve, amire építeni lehetett, neki a kettő párhuzamosan fejlődik, ezért mindkettővel lemaradásban van (ezt a szakember mondta). Ő ezt érti és tudja is, hogy nyolc-kilencéves korukig a kétnyelvűek mindig hátrányban lesznek az anyanyelvű kortársaikhoz képest, de addigra behozzák, ne aggódjak, kezdje csak az elsőt. Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy a fiam augusztus 31-én fogja ünnepelni még csak a hatodik születésnapját... Szerintem még totál nem iskolaérett. Eléggé tanácstalanul jöttem el, kavarogtak a gondolatok a fejemben, mit is kéne csinálni... abban maradtunk, hogy március elején újratárgyaljuk az ügyet, meglátjuk, addig mennyit fejlődik a Nagy. 

Shadow

Olvass még a témában!

Kétnyelvű gyerekek - meddig normális, hogy nem beszél?

Ne tanítsd angolra a gyereked!