Mivel sokan vagyunk ezen a blogon, akik külföldön neveljük az alapvetően magyar anyanyelvű gyerekeinket, úgy gondoltam, tudtok tanácsot adni, mert nektek talán már több tapasztalatotok van a témában, mint nekem.
Két kisfiam van, a nagyobbikkal kapcsolatban kérném a tanácsokat. Jelenleg 26 hónapos, de a saját kis halandzsa-nyelvén kívül még nem beszél – azon viszont egész nap. Franciául nem beszélő családtagok úgy „érzik”, hogy a hanglejtés, és a halandzsaszavak leginkább a franciára hasonlítanak – én ezt nem, vagy csak kismértékben hallom ki belőle, szerintem inkább vegyes, egyes hanglejtései pedig kifejezetten magyarosak. Kb. 14-15 hónapos volt, mikor kimondta az első érthető szavát, ami a „tessék” volt magyarul (ő inkább tesszék-nek mondta, iszonyat cuki hangsúlyozással), miközben elegánsan átnyújtott valamit nekünk. A tessék jelentette azonban az „adj nekem valamit” is – illetve random bármit, amire épp nem talált jobb szót. Sajnos ezt egy idő után abbahagyta, és ma már a tessék se megy.
Az apját általában dadának hívja, az anya-apa vagy mama-papa mint szülőhívó nem megy és soha nem is ment. A PA-PA szókapcsolat (amit amúgy használ) amúgy is problémás számára, mert egyszerre jelenti a nagypapát; a testvérét, akinek a neve PA-val kezdődik, illetve a pápá-t is, mikor integetni szokott. És ezek még csak a magyar megfelelők, mert a franciák is használják a szót, de ők ugyebár az apára, nem a nagypapára. Kb. egyéves volt, mikor ANA-nak kezdett hívni, de aztán ezt is abbahagyta, azóta csak kiabál, ha azt akarja, hogy foglalkozzunk vele. A felsoroltakon kívül semmilyen más szót nem mond – nagyon ritkán, de tényleg nagyon ritkán megismétel véletlenszerűen 1-2 szót, amit mi mondunk beszélgetés vagy meseolvasás közben (pl. „tojás” húsvétkor, a testvére neve, „pohár”, amit a mesekönyvben látott), de kétszer már nem megy. A kéréseket, utasításokat végrehajtja, bármilyen nyelven is kapja, általában véve úgy látom, mindkét nyelven mindent ért.
A múltkor az orvosi rendelőben látott néhány plakátot, amin kisbabák képei voltak (tápszerreklám, pelenkareklám, stb.). Rámutatott az egyikre, mire mondtam neki, hogy igen, ott a baba. Kérdően megismételte: „Baba?” Mire mondtam, hogy igen, baba. Utána a második és harmadik plakáttal is eljátszottuk ugyanezt. Ezután – látszott rajta, hogy hatalmas koncentrációban van – végigmentünk a plakátok előtt, és egyenként rájuk mutatva, önállóan mindháromszor elmondta, hogy baba-baba-baba (én nem mondtam semmit, nem engem ismételt). Vagyis látszik, hogy érti, mért mondunk egy adott szót egy dologra, de ő nem használja konzekvensen az adott megjelölést. A bölcsistársai – vele egykorúak vagy akár fiatalabbak – már beszélnek, van, aki mondatokban, van, aki még csak pár szót, de egyértelműen sokkal előrébb tartanak, mint mi.
Amit mi csinálunk: itthon csak magyarul beszélünk velük, de ha nagyon nem hallgat a szóra, akkor ritkán bepróbálkozunk a franciával (főleg az apja), hátha arra jobban odafigyel. Én úgy gondolom, hogy ez nem jó taktika, ezért konzekvensen csak a magyart használom velük. Ha viszont kinti környezetben vagyunk (játszótér, orvos, bölcsőde, bolt, stb.) és interakcióba lépünk valakivel, akkor kénytelenek vagyunk franciául beszélni előttük. Észreveszik a különbséget, értik, hogy most anya-apa máshogy beszél, mint szokott.
Van pár francia mesekönyvük, abból természetesen franciául olvasunk fel, nem fordítjuk át magyarra mese közben, de a könyveik 90 százaléka magyar, és általában inkább azokból kérnek mesét. Mesefilmeket franciául és magyarul is néznek (Bogyó és babóca, Maja, Tesz-vesz város, Petit ours brun, stb).
Születésük óta sokat hallgatjuk az ovitévét (köszi, Youtube!), ahol magyar népdalokat énekelnek gyerekek. A népdalok és gyerekdalok nálunk amúgy is csak magyarul mennek, élvezik és szeretnek „táncolni” is rá. A családtagok, ha itt vannak, szintén csak magyarul kommunikálnak velük (nem is beszélnek más nyelven). Az elmúlt évben többször is hosszabb időt töltöttünk Magyarországon, ilyenkor is anyanyelvi a környezet, de a megértéssel sosem volt gond. Az utóbbi fél évben próbálunk neki lassan, ismételve tanítani egy-egy szót, pl. mesekönyvben megállunk a mesében, és mutatjuk, hogy „ott a cica! CI-CA! mondd te is!” eddig szinte elenyésző sikerrel.
A napok nagy részében francia környezetben van: hét közben napi 9 órát francia gondozónőkkel és gyerekekkel tölt, és csak napi négyet velünk. Hétvégén természetesen fordul a kocka: ilyenkor szinte 0-24 csak magyar szót hall.
Tudom, hogy a fiúk általában amúgy is később kezdik a beszédet, a kétnyelvű gyerekek szintén, vagyis ez a két dolog összeadódva magyarázhatja a helyzetet – de azért kicsit aggódom, hogy normális-e, ha a több mint kétéves csak kiabálással és halandzsával kommunikál, és nem is nagyon törekszik rá, hogy ismételje a szavakat.
Szerintetek rosszul csinálunk valamit? Vagy csak túlaggódom az egészet? Min kéne/lehetne változtatni? Nektek mi vált be? A hasonló helyzetben lévőknél: a ti gyerekeitek mikor kezdtek beszélni?
shadow
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
