Ne "tanítsd" angolra a gyereked!

A múlt héten az agyrohasztó esőben a British Councilnál jártam, és mindjárt jobb kedvem is lett, mint mindig, amikor lelkes emberek beszélnek olyasmiről, amit szeretnek, láthatóan értenek is hozzá, és képesek is ezt átadni, ráadásul úgy, hogy egy percig se érzem, hogy most itt valamit rám próbálnak lehetőleg jó drágán sózni.

A téma pedig olyasmi, nevezetesen a kisgyerekkori-gyerekkori angoltanulás, amivel pár éve elég rendesen végigrabolták a piacot, és szinte törvényszerű volt, hogy egyfajta kiábrándultság követte, sőt, a kőkemény tagadása annak, hogy nyolc-tízéves kor előtt bármi értelme lenne. Ennek persze élő cáfolatai a köztünk járó kétnyelvű gyerekek, akiknek valamelyik szülője angol anyanyelvű, vagy épp a fordítottját tapasztalják meg: mondjuk évekig itt dolgozó brit vagy amerikai szülők gyerekeként beszélnek folyamatosan magyarul és angolul pár hónap után, akkor is, ha egyik nyelven se tudnak írni-olvasni.

Judit, a foglalkozás vezetője persze tudja, mit tartott sok szülő és nyelvtanár „majomságnak”, esetleg „károsnak”, sőt „lehúzósnak”. A lényeg szerinte is a módszerben van, illetve a kitartásnak és következetességnek van még elég rendes szerepe, a rossz módszerrel ugyanis valóban elvadíthatjuk a gyereket a nyelvtanulástól, a kitartás és a következetesség a szülő részéről pedig igenis kell a rendszerességgel együtt, hogy a gyerekkori nyelvtanulás ne csak pár mondókafoszlány maradjon néhány számla kíséretében, amire igen magas összegek vannak írva, legyen a megvásárolt dolog drága „külsős” tanfolyam vagy könyv, film, bármi.

Ha viszont van módszerünk és hosszú távon is elszántak vagyunk, miért ne vehetné körbe a kölyköt az „idegen” nyelv akár ötnapos korától fogva – ahogy Judit a saját gyerekével tette. Persze nem táblákat mutogatott képes szavakkal vagy nyelvtani táblázatokkal, hanem pontosan azokat az egyszerű szavakat, később mondókákat mondta angolul, amiket az anyanyelvén is. A gyerek tehát nem tekintette idegennek egyik szókészletet se, nem rémült meg attól, hogy hirtelen megváltozik a mami arca és ufóul próbál társalogni vele, mintha valami másik személy volna – aki mondjuk egy kétévessel kezdi, az könnyen beleeshet ilyesmibe, és ha nem tudatosítja, hogy ez is épp olyan játék, mint bármi más, akkor rémült tiltakozással válaszolhat a csemete a „tanításra”.

Viszont az sem igaz, amit a korai nyelvtanulás ellen kampányolók mondanak, hogy a gyerek így egyik nyelven se fog szépen és helyesen kommunikálni – valóban tapasztaltam én is kétnyelvű gyerekeknél, hogy vannak, akik egy darabig keverik a szavakat egy mondaton belül is, de mindegyik kinövi, és van, aki a kezdetektől elválasztja a két nyelvet, sőt, azt is tudja, kihez hogyan szóljon. A „mesterségesebben” tanított gyerek se fog másként csinálni, legfeljebb neki tovább tart, hogy valóban kommunikációra használja a nyelvet.

És miért a mondókák, a zötyögtetők, dalok, csiklandozós-tapsolós játékok. Pont amiatt, amiért ezeket a saját anyanyelvünkön is előszeretettel használjuk. A kisgyerek a teljes testével tanul eredményesen – egyébként szinte mindenki más is, csak erre az oktatási szakma nagyjából legkésőbb felső tagozattól ballisztikus ívben tesz, vagy elfelejti.

Itt Judit megszakította a mondókáját, épp hogy pár mondókával állítsa talpra a társaságot. A teremben lévő anyák (na, jó, volt 2-4 apa is a társaságban, de valamiért ide is inkább az anyák jöttek) valószínűleg velem együtt gondolták: de jó lett volna mégis hozni a gyereket. Judit szuggesztív előadóként persze belőlünk is kicsalta a jó mélyre ásott gyereket, de lehet, velük lett volna az igazi, amikor 5-6 féle állatot is utánoztunk, válaszolva az egyszerű kérdésekre, de felsorolva az állatok nevén túl még vagy 5-6 angol igét is.

Hogyan tanítsuk? Hát először is, a „tanítást” mint olyat, amit errefelé szokásos ezzel a szóval társítani, azt gyorsan feledjük el. Ha szülők vagyunk, a nyelvi foglalkozás NEM tanóra és NEM korrepetálás, már ha nem unott vagy ellenséges gyereket szeretnénk, magunknak meg ősz hajszálakat, a nagyjából teljes kudarc mellé. „Tanárként” (megint: az itthon elterjedt, frontális, „felülről szóló” tanárként) viselkedve leginkább a szülő-gyerek kapcsolatot rombolhatjuk, amit meg így megtanul, azt nagy valószínűséggel feledi a kölök nagyjából a következő félórában.

Tehát NEM fordításokkal teletűzdelve, nem kioktatva, jó légkörben, sikerélményt adva, játékként érdemes, és leginkább akkor, amikor még nem „zárul” a tanulási ablak a gyereknél – egy idegen nyelvvel nem nagyon találkozó kamasz már bezárulhat, leblokkolhat – a végig egynyelvű környezetben élő idősebb felnőttek még egy társasutazáson is képesek feldühödni, hogy nem értenek semmit, sőt, a bestyék nem átallanak idegen nyelven szólni hozzájuk.

Érdemes olyasmivel foglalkozni, amit a gyerek anyanyelvén is szeret. Ha a verseket, akkor azt, ha a mozgásos játékokat, akkor azt. Elutasított helyzetet nem érdemes erőltetni. Fontos a ritmus, a kiejtés, és még a látszólag „értelmetlen” mondókáknak is van értelme (eredetileg gyakran varázsigeként funkcionáltak az adott népköltészetben). Mondókát, szöveget, mesét lehetőleg úgy válasszunk, hogy nekünk is tetsszen, esetleg személyesebb tartalommal is legyen helyettesíthető. A benne lévő szavakat pedig lehessen „kiszabadítani” és hétköznapi helyzetekben is használni.

Forrást ma már nem nehéz találni, a teljesen ingyenes online oldalaktól (ilyen a British Council saját oldala, a LearnEnglishKids és több tucat másik is, a poszt végén sorolok fel párat) a méregdrága-gyönyörű könyvekig – a 2-7 éveseknek szólókban valahogy a britek szinte felülmúlhatatlanok, titkos ablakok, trükkös húzogatók, gyönyörű illusztrációk és elnyűhetetlen technológia jellemzi a legkisebbeknek szánt könyveik többségét, mondjuk ami ezek árát illeti, fogcsikorgatva költöttem rájuk teljes napidíjakat a lutoni váróban. Aki nem jár arrafelé, az is hozzájuk juthat – némi szervezés-rendelés-furfanggal az Usborne kiadó remek olvasmányaiból is lehet szerezni, amikről nagyjából szintén fél éve tervezek már írni.

A technológia az angolul bukdácsolóbb szülőt is megsegíti: van kiejtést segítő, szöveggel ellátott, letölthető hangfájllal ellátott dalgyűjtemény is, és lelkes magyarok is írnak a témában blogot.

Szóval nem, erősíti meg Judit, nem mumus az iskoláskor előtti angoltanulás, és nem feltétlenül jelent se méregdrága tanfolyamot, se méltatlan, szülőt és gyereket próbáló reménytelen küzdelmet, és az se kell hozzá, hogy mondjuk valamelyik rokonunk Cambridge-ben tengesse a tengetnivalót. A módszer, a lazaság, a mi jókedvünk és türelmünk, az kell hozzá. De mihez nem, ami a gyerekhez kapcsolódik?

Vakmacska

Források:

A British Council előadásának segédanyaga itt található: https://drive.google.com/file/d/0B4P7ehKdFq9iRmhrZ1dNeGJ5a2c/view

Itt találjuk a British Council módszertani útmutatóit és tippjeit: http://issuu.com/british_council_hungary

Itt pedig a LearnEnglishKids oldalt:

http://learnenglishkids.britishcouncil.org/en/

Ezeken a helyeken (és még millió más helyen) lelünk Nursery Rhyme-okat, azaz angol nyelvű versikéket, dalokat:

www.supersimplesongs.com

http://www.bbc.co.uk/schoolradio/subjects/earlylearning/nurserysongs (A BBC oldala)

https://www.youtube.com/watch?v=P1H6iODKUsY

https://www.babytv.com/kidssongs.aspx

Mother Goose Club (a mieink ennél ragadtak le sokáig): http://www.mothergooseclub.com/rhyme_list.php