Tünde felvételi középiskola

Január 19-én írják meg a központi felvételi feladatsorokatt azok a nyolcadikos gyerekek, akik idén felvételiznek 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba, a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba. Összefoglaltuk a tudnivalókat:

A felvételről három módon dönthet a középiskola:
 

  • tanulmányi eredmények
  • tanulmányi eredmények + központi írásbeli vizsga
  • tanulmányi eredmények + központi írásbeli vizsga + szóbeli vizsga

alapján.

Felvételi pontszámok, számítás
 

A központi írásbeli vizsga eredményei a maximális felvételi pontszám legalább 50 százalékát meghatározzák. A szóbeli felvételi eredménye az összpontszám maximum 25 százalékát határozhatja meg.

A hozott pontokba csak a bizonyítványban és félévi értesítőben szereplő osztályzatok számítanak bele, nyelvvizsgáért, tanulmányi versenyért, sportversenyek eredményeiért nem jár pluszpont a középiskolai felvételi eljárásban.

Az adott középiskola maga döntheti el, hogy mely tantárgyak eredményeit veszi figyelembe. A magatartás és szorgalom jegyek nem számíthatók bele a felvételi pontszámokba.

Agyonterheljük a gyerekeket a felvételi miatt

Tünde felvételi középiskola


Már az alsós tanító néni is azt mondta, frászt az iskolai anyagot kérdezik, nem azt kérdezik, tessék a tavalyi meg a tavalyelőtti feladatsorokat időre gyakoroltatni, rendszeresen, egész évben, különben a kölöknek nagy valószínűséggel esélye sincs, döbbent arccal adja be esetleg az alig-alig kitöltött feladatlapot. Már akkor is luki nyulat alakítottam: akkor mi a tökömnek jár iskolába?

Tovább>>>

Fontos dátumok
 

Központi írásbeli vizsga:  2019. január 19. 10 óra - 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba, valamint a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára. 

Pótló vizsga (csak azok számára, akik alapos indok miatt nem tudtak részt venni a január 19-i időponton): 2019. január 24. 14 óra.

A felvételi vizsgát megismételni nem lehet, minden tanuló csak egyszer tehet felvételi vizsgát.

Eredmények: A vizsga eredményeiről az iskola 2019. február 7-ig tájékoztatja a tanulókat. A kijavított dolgozatok megtekintésére is van lehetőség.

Szóbeli vizsgák: A szóbeli meghallgatások 2019. február 21-március 14. között lesznek.

A döntés: A középiskolák 2019. április 30-ig megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőnek és az általános iskoláknak.  

Rendkívüli felvételi eljárás: A középiskola igazgatója rendkívüli felvételi eljárást indíthat 2019. május 6 – augusztus 31. között, amennyiben az általános felvételi eljárás során a felvehető létszám 90 százalékánál kevesebb tanulót vett fel.

Túljelentkezés: Ezen a linken megnézhetitek, hogy az egyes iskolákba mekkora volt az elmúlt években a túljelentkezés. És egyéb érdekes adatok is találhatók, érdemes mazsolázni.

Ki hogy készül?
 

A Bezzeganya Facebook csoportjában tettük fel a kérdést: Kinek a gyermeke felvételizik idén, és hogyan készültek/nek a felvételire.

Van, ahol az általános iskola is részt vesz a felkészítésben:

„Nekünk az általánosban a tanárok tartják már 7. félév óta 0. órában, matekból visszamenőleg az összeset kinyomtattuk és megcsinálták a gyerekek!”

- írja Judit. Edináéknál is az iskolában van előkészítő.

Éváék gyermeke év eleje óta jár felvételi előkészítőre és matektanárhoz:

„A gyerek szeptember vége óta felvételi előkészítőre jár matek-magyar tantárgyakból. Külön jár emellett matematika tanárhoz, mivel vannak olyan tananyagrészek, amiket a felvételi idejéig sajnos nem vesznek a suliban, így ezeket elmagyarázza neki a tanár. Mindemellett elmagyaráztuk a gyereknek, hogy nem történik semmi abban az esetben, ha mégsem sikerül a felvételi!”

Anna lánya is készül, és mindketten nagyon izgulnak:

„Lányom előkészítőkre jár, hétvégén saját ötletből lemérte a matekot, hogy meg tudja-e csinálni, neki szerencséje van, mert jó tanuló, nem lesz gond, bár izgul, meg a gyerekek már nyár óta spannolják egymást, 19 gyerekből, 8-nak (lányomnak is) volt balesete a szünidőben, nem véletlen... és én is izgulok rendesen..”

Nálunk a nyolcadikos lányoméknak volt a héten matematika vizsga a suliban. Korábban hetente egyszer „tétel órájuk” volt matekból, ahol kidolgozták a tantárgy általános iskolai tananyagát, ezekből kellett húzni a vizsgán. Kaptak időt a téma kidolgozására, és tíz percet, hogy elmondják, amit tudnak. Ez így felvételi előtt szerintem hasznos: egyrészt az elméleti anyagot az elejétől a végéig átismételték, felfrissítették az ismereteket, másrészt a vizsgázást sem árt, ha gyakorolják, hogy később könnyebben kezeljék a vizsgahelyzeteket. Már csak a központi felvételit kellene jól megoldani…

Hajrá, felvételizők!

Tünde

Forrás: Eduline

Tünde felvételi középiskolaA továbbtanulás témájával más posztban is foglalkoztunk:

Mi leszel, ha nagy leszel? Fogalmam nincs!

Mindhárom fiam továbbtanul. Egyszerre.

Melyik gimnázium lesz a befutó?

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>