A második gyerektől nem az első veszi el a kedvet, hanem a kedvezőtlen körülmények. Nálam biztos. Persze soha nem mondjuk, hogy soha, de 99%, hogy én már nem vállalok még egy gyermeket.
A férjemnek a minap tisztázódott le, mikor mondtam neki, hogy el kellene ruhacsomagokban adni a fiunk kinőtt ruháit, amit már néha emlegettem neki, miszerint köszönöm, nekem egy gyerek pont elég. Neki ez nem esik olyan jól. Még úgy gondolja, ez változhat, de szerintem nem fog. Persze ezt a terhességem előtt és a kisfiam születését követő első 2-3 hónapban nem így gondoltam. Biztos voltam benne, hogy szeretnék kistestvért. Csakhogy azóta sok minden történt, és a nézőpontom is megváltozott.
Azért gondolom, hogy inkább a körülmények azok, amik befolyásolják a második baba vállalását, mert arról, hogy nem akarok még egy gyermeket, nem a fiam tehet. Nagyon jó baba. Nem hisztis még. Jól eszik. Okos, értelmes, jólelkű baba. Rendben van teljesen. Nem beteges. Egészséges, szépen, a nagykönyv szerint fejlődik. Persze ő is részese, de nem negatív értelemben. Amik bennem átfordította a dolgot, azok a következők.
Első és egyben a legidegesítőbb az a „mindenki jobban tudja nálad, mi a jó a te gyerekednek” effektus! Persze engedjük el a fülünk mellett... Idegenektől nem is nagyon érdekel, de hogy az anyósom egyfolytában mindent jobban tud, az már kicsit sok. Napjában többször is elmondja, hogy ezt és azt miért nem úgy kellene csinálnunk. Sajnos nem lakik túl messze. Nem együtt élünk hála az égnek, de mivel a kisfiam is szeret vele lenni, így minden nap teremtek arra lehetőséget, hogy együtt legyenek. Igen, még a beszólásai ellenére is, amiket igyekszem kulturáltan kezelni. Ilyenekkel, hogy „köszönöm a tanácsot, majd lehet, megfontolom.” És a légy szíves, ebbe ne szólj bele. Nyugalom, ő nem ilyen figyelmesen teszi a megjegyzéseit. Szóval ezt köszönöm, még egy gyereknél nem akarom végig hallgatni több éven át. Az én szüleim már nem élnek, így csak egy nagymama van, nem árt a jó kapcsolatot megtartani.
A második, ami szerintem csak az én problémám, mert lehet, hogy másnak nem gond. Én első babás anyuka vagyok. A háziasszony szerepébe is most kellett beletanulnom, és nem könnyű a fiam mellett, de igyekszem. Egyedül csinálok mindent a gyerek körül. A férjem az első hat hétben segített, mikor a szülés után nem nagyon tudtam a háztartást vezetni. Ahogy jobban lettem, vége volt a segítségnek. Mintha utána nem kellene részt vennie benne.
Biztos sokan hallottátok már az apukáktól, hogy majd mikor nagyobb lesz, akkor jobban ellesz vele, bla bla szöveg. A kisfiam négy hónapos koráig szopizott, aztán elapadt a tejem azóta tápszeres. Etetni nagyon ritkán eteti meg csak, ha nagyon muszáj, mert én jobban tudom szerinte. Ugyanez a helyzet a pelenkázással, fürdetéssel és a vele való játékkal.
Éjszaka a tíz hónap alatt kb. kétszer kelt fel hozzá, akkor is csak megkérdezte, minden okés-e, majd visszaaludt. Reggel nem tud vele foglalkozni, mert neki van egy reggeli rutinja, amit nem akar elengedni. Szóval reggel is úgy reggelizem és kávézom, mint egy kapkodó idegbeteg, kb. egyszerre reggelizem, megyek mosdóba, fürdök, kávézom. Ezt mind a kisfiammal együtt, mert apukának reggeli rutinja van, amibe nagyon ritkán fér bele az, hogy én a fent leírtakat egyedül csináljam.
Persze van a „hazajöttem a munkából rutin” is, miszerint neki lazítania kell, mert nehéz napja volt, és akkor meg amiatt nem tudja átvenni a gyereket. Persze ezt is meglehet oldani, meg lehet szokni is, csak alig várom, hogy úgy fürödjek meg, hogy nem kell két perc alatt megoldanom. Félreértés ne essék, ettől függetlenül szeretem a férjem. Dolgozik elég sokat, nehéz is a munkája. Informatikus, de nem az a pötyögünk fajta, elég komoly munkája van. Na, de ettől függetlenül úgy gondolom, jobban is kivehetné a részét a fiunk körül, mert én ezt úgy gondoltam előtte, hogy együtt fogjuk csinálni. Emiatt elég sok a nézeteltérésünk. De jelenleg a te jobban tudod úgyis, mit kell csinálni és különben is itthon vagytok, oldd meg valahogy időszak van. Biztos elmúlik. Vagy nem?
A nem alvás a következő pont.
Kedves szuperanyák, valaki egy varázsszerrel vagy valamivel dobjon már meg ! Hogy lehet ezt megszokni? Tíz hónapos fiam kétszer ébred éjjel enni. Próbálom egyre redukálni, még nem sikerült. Este 19:30-20:00 fele elalszik, 19:00 órakor vacsorázik. Először éjfélkor ébred meg, akkor eszik, utána 4:00 órakor ébred, szintén enni szeretne. Az utóbbi időben már csak sima vizet adok neki, hátha rájön, hiába ébred fel, nem kap enni. Visszaaszik tőle kb. 30 percre, aztán muszáj, hogy kapjon enni. De ettől függetlenül reggel 6:00 órakor kelünk. Na, én mire végzek este a pakolással, mosogatással esetleg a főzéssel, kb. 22:00-23:00 mire ágyba kerülök és ténylegesen alszom. Hát valahogy nagyon nehezen viselem ezt a nemalvást, és nem gondolom, hogy ezt még egyszer végig akarom csinálni. Nagyon várom, hogy elérkezzen a pillanat, amikor végre végig alszunk egy éjszakát.
A következő a véget nem érő körforgás.
Kaja, kaka, pelenkacsere, játék, séta. Alig várom, hogy rendes programokra lehessen menni. Jelenleg, pláne emiatt a vírusos időszak miatt, leginkább itthon oldom meg, hogy lefoglaljam a fiam, de hazudik az, aki azt mondja, hogy ez nem unalmas. Nekem legalábbis az, minden nap ugyanazokkal a játékokkal valami újat érdekesen mutatni. Tévét még nem kapcsoltam neki és nem is tervezem. Én a terhességem előtt kamaszokkal foglalkoztam, és nincs nagy repertoárom a babákkal való játszásban. De eddig egészen jól megy és szépen belejöttem. A fiam jókedvű, nagyon jó képességű, értelmes, kíváncsi kisfiú. És mozgékony, egész nap menni kell utána. Eleven. Emiatt a főzést is vagy este, amikor elalszik, vagy amikor a mama elviszi sétálni próbálom megoldani. Persze ennek örülök, de marha fárasztó. Aludni napközben kétszer egy-két órát alszik, egyet délelőtt, egyet délután. Nekem nincs énidőm, pedig kellene, hogy legyen. Valahogy nem jön össze.
Egyben a legutolsó, ami miatt nem vállalnék még egy babát, az a felnőtt társaság hiánya. A barátnőim nem laknak a közelben, ritkán találkozunk, amióta megszületett a kisfiam. Az ő gyerekeik már iskolásak, másfajta dolgokkal vannak elfoglalva. Megértem, de hiányoznak. Új barátokat nehezen szerzek. A játszóteres anyukák pedig felénk inkább bezzeganyák, mint beszélgetőpartnerek, de rajta vagyok a projekten, hogy találjak legalább egy anyukát, akivel valóban jót lehet beszélgetni. Kb. a fiamon és a férjemen kívül nincs senkivel kapcsolatom, és ezt is nehezen viselem.
Lehet, panaszkodásnak tűnik, és igen, kicsit az is és jólesett ezeket kiírni magamból. Nyugodtan kritizáljon bárki, nem zavar. Mielőtt jönne a minek szültél gyereket kérdés, a válaszom: mielőtt gyereket vállaltam nem ilyennek gondoltam ezt az egészet. Nem csinálnám vissza, mert a fiam a legnagyobb ajándék, amit kaptam az élettől. Ahogy az első bekezdésben is írtam, nem miatta nem szeretnék még egy gyereket.
Szerintem én egygyerekes anyuka vagyok. Van ilyen, nem? Vannak anyukák, akik 2, 3, 4 gyerekkel is mindent megoldanak. Nekik nagy taps!
E.
Olvass még a témában!
A gyereknevelés olyan, mint a vesegörcs
Anya megint ordít
Anyósom állandóan mesét nézet a kisfiammal, aztán letagadja
