kórházteszt kórház szülés

Kórház neve: Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak

Szülés időpontja: 2018. március

Kórház állapota: A kórház általános állapotát illetően az erősen felújítandó szavak jutnak eszembe, ha jól tudom, már tender is született a tervekre.

Szülészet/szülőszoba korszerűsége: A szülészet fel van újítva, nem lehet panasz rá. A szobákban van kád, labda. A vajúdás alatt zuhanyozni is lehet külön zuhanyzóban a szobában, ha jólesik. Vécépapírt érdemes ide is vinni, nem csak az osztályra a szülés utánra. Ha jól tudom, külön vajúdó nincs, négy szülőszoba van és egy vizsgáló, ahol a beöntést is adják. Én itt kaptam meg a ballont is, mivel indított szülésem volt a sok magzatvíz és a baba nagy méretei miatt.

Orvosok, szülésznők, csecsemős nővérek segítőkészsége: Annak ellenére, hogy fogadott orvosom és szülésznőm is volt, összességében egyikükkel sem voltam megelégedve. Csak miattam jöttek be aznap reggel, ennek ellenére nem igazán figyeltek ránk. Az orvost egy-másfél óránként láttuk a burokrepesztést követően, ekkor is csak 1-2 percre. A tájékoztatás finoman szólva is gyatra volt a részéről, odavágta, mennyire tágultam és már ott sem volt. A végén pedig már azt hittük, hogy sosem ér fel, ijesztő volt látni a szülésznő kissé feszült arcát, amikor telefonon próbálta elérni.

A szülésznőnk kicsit nagyobb figyelmet fordított ránk, de volt, hogy ő is eltűnt hosszabb időre trécselni az ügyeletes kollégákkal, a tájékoztatás az ő részéről sem volt elégséges, főleg a kitolásnál és utána. A babánk a kitolásnál bekakilt és a szívhangja is gyengült, amint kint volt, elkezdte leszívni a mekóniumot a szülésznő. A babánk nem sírt fel és a szívás alatt egyszer csak már nem próbált levegőt venni sem, ezt követően a szülésznő a teljesen mozdulatlan szürke babánkkal kirohant, és jó ideig fogalmunk sem volt, mi történik vele, életben van-e egyáltalán... Kb. negyed óra múlva aztán a férjem kimehetett hozzá, ekkor már inkubátorban volt és kapott oxigént is. A zárójelentésen persze ennek nyoma sincs, olyan, mintha teljesen problémamentes szülés lett volna.

A csecsemősök vitték a prímet a segítség NEM nyújtásában. Az osztályos nővértől tudtam meg, hogy a babánk egész éjjelre inkubátorban volt. A csecsemősöktől, tisztelet annak az egy kivételnek, semmilyen segítséget vagy tájékoztatást nem kaptam, azt is csak aznap tudtam meg, hogy mikor mehetünk haza, mikor aznap reggel rákérdeztem, hogy ugyan mondjanak már valamit, erre bosszúsan közölték, hogy hát nem látom, hogy a baba már a hazamenős részbe van betolva?! Hát nem b......, fogalmam sem volt, hogy az a hazamenős rész. Indulás előtt semmilyen útravalót, tanácsot nem kaptunk, pedig „vastag” Merci csokikkal érkeztem a csecsemősökhöz minden nap.

Ha 2017-ben vagy 2018-ban hoztad világra gyermeked, küldd el nekünk te is véleményed a kórházról, ahol szültél. A szempontsort és a segítséget itt találod hozzá.

Csecsemős nővérek:  egyik nap az ajtóból gurították be a babánkat, hogy tessék, anyuka... (Nagyon sírt a hallásvizsgálat alatt.) Majd hozzátette még, hogy nem sikerült a hallásvizsgálat az egyik fülét illetően, de mire megkérdezhettem volna, hogy miért vagy ez mit jelent, esetleg baj van-e, már el is viharzott a hölgy.

Szülésvezetés: Esetemben elmondható, hogy siettették a szülést, már reggel korán bekötötték az oxit, és végig folyt, amíg vajúdtam, a babánk végül délután kettő körül született. A gátmetszés első babásoknál és bizonyos orvosoknál szinte kötelező, mivel a mi babánk nagy volt, így szinte borítékolható volt. A varrás viszont érzéstelenítés mellett zajlott, így szinte alig éreztem belőle valamit.

Császármetszés: Császárnál nem lehet bent apuka, de szülés után elvileg megkaphatja a babát szőrkontaktusra.

Látogatási rend: Az osztályon van látogatási rend, de mivel épp akkor járvány miatt lezárták az osztályt, ezért senki sem jöhetett be. 

Mit kell vinni a baba ellátásához: Pelenkát, popsitörlőt és krémet mindenképp. Ruhát adnak a kórházban, és nem is szeretik, ha sajátot visznek a családok. Érdemes vinni viszont textilpelenkát, kiskesztyűt és fotózkodós ruhát.  

Hány ágyra jut egy zuhanyzó? Egyágyas szobában voltam, aminek külön zuhanyzója volt, így ezt nem tudom.

Van-e VIP szoba? Igen. Egy- és kétágyas VIP szoba is van, nekem sikerült megcsípnem az egyágyast, és ez sokat segített alvás szempontjából, csak a saját babám ébresztett. Volt saját hűtő, mikró, a külön zuhanyzó és vécé pedig aranyat ért. A szoba egyébként kissé lepusztult volt ahhoz képest, hogy fizetős. Az ablak kb. 100 éves és nem lehetett kinyitni szellőztetni. Egy rozzant tévé is volt a szobában, na, nem mintha kedvem szottyant volna telenovellákat nézni. A pelenkázóra pedig nem mertem rárakni a babám, olyan mocskos volt.

Koszt mennyisége, minősége: A kosztot inkább nem minősíteném, éhes ember bármit megeszik. Igyekeztem bevásárolni előtte.

Kommunikáció: HIÁNYOS!!!

Kaptál-e tanácsokat hazamenetel előtt: Nemcsak hazamenetel előtt, de előtte sem nagyon. Egy alkalom volt, amikor megmutatta a kérésemre a csecsemős nővér, hogy tisztítsam ki a babám szemét, mert mint utólag kiderült, kötőhártya-gyulladása volt, illetve egyszer megmutatta a pelenkázást. Egyik nap kértem, hogy valaki segítsen a szoptatással kapcsolatban, azt mondták, majd benéznek, de végül nem jött senki. A vége az lett, hogy harmadik napra csupa seb volt a mellem, és olyan fájdalmas volt a későbbiekben is, hogy csődöt mondtam a szoptatással.

Összességében: Sírni tudtam volna a boldogságtól, amikor kihajtottunk a kapun, ha vállalunk még egy babát, messziről elkerüljük ezt az intézményt. A babánk mozgásfejlődése sajnos elég lassan haladt az elmúlt tíz hónapban. Ha megemlítik, hogy talán oxigénhiányos állapotba került a szülést követően, és nem árt, ha korán megkezdjük a fejlesztését, akkor valószínűleg sok álmatlan éjszakától kímélnek meg bennünket, és már a kortársaival mászhatna, lépegethetne.

Pontszámok:

szülészet állapota: 8

kórtermek állapota: 4

felszereltség a szülészeten: 7

mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota az osztályon: 4

orvosok segítőkészsége: 4

szülésznők segítőkészsége: 5

csecsemős nővérek segítőkészsége: 1

kommunikáció, tájékoztatás: 2

tisztaság a szülészeten: 8

ellátás minősége: 3

személyes élmények: 1

Mona

kórházteszt kórház szülésMás kórházakról ezekben a posztokban olvashatsz: 

Veszprém: Bár minden szülészet ilyen lenne!

Székesfehérváron minden adott egy csodálatos szüléshez

A folyosón vajúdnak a kismamák Kaposváron

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>