kórházteszt szülés terhesség kismama

2016 júliusában szültem a harmadik gyermekemet a székesfehérvári Szent György Kórházban, és szeretném megosztani veletek az élményeimet, tapasztalataimat. A fő gondolatom a szülésről: méltósággal megérkezni, ez a legszebb, amit a kórházban dolgozóktól kaptunk.

A terhesgondozás alatt a legnagyobb élményem az orvosok kedvessége és lelkesedése volt, nagy szeretettel beszéltek végig a babáról, bárki is vizsgált. 

A szülőszobák nagyon szépek, erről nem tudok részletesebben írni, mert a kitolási szakasznál estem be, mint mindig, de úgy tudom, vannak vajúdást segítő eszközök, még szülőszék is.

Ami a legfontosabb, a szülésznő hozzáállása. Aznap az égből is kisbaba potyogott, szóval nagyon le voltak terhelve a dolgozók. Ennek ellenére én olyan segítséget kaptam a szüléshez, amit minden nőnek kívánok, mikor világra hozza a gyermekét. Nekem a vajúdás nem fáj, hanem nagyon hirtelen törnek rám a tolófájások, amik azért nagyon, nagyon erősek. Valamiért most kiabáltam minden fájásnál. A szülésznő odalépett hozzám  és megnyugtatott, hogy figyeljek rá, mert úgy tud segíteni és inkább lélegezzek. A következő fájásnál már csak félig kiabáltam, a másik felénél sóhajtottam. Ez az, amit milliárdos gépekkel sem lehet pótolni: az emberség. Amikor éreztem, hogy nyomnom kell, megnyugtatott, hogy valóban látszik már a feje, végig mondta, hogyan, milyen erővel nyomjak, így vágás, repedés nélkül született meg az én drága kisfiam. 

A babák az anyukájuknál maradhatnak szülés után, sőt, az aranyórát is tiszteletben tartják, nem vágják el a köldökzsinórt. Nálunk sajnos más volt a helyzet, mert a picike nem sírt fel, így vitték megvizsgálni. Miután látták, hogy minden rendben, visszahozták és segítettek mellre tenni, és először élhettem azt át, hogy sikerül szülés után megszoptatni a picimet, mert itt végre segítettek. Közben a gyerekorvos tájékoztatott a felmerült problémákról, a kezelésről és a vizsgálatokról. 

Az apukák természetesen bent lehetnek, sőt, kifejezetten támogatja a kórház.

Egy háromágyas kórterembe kerültem, ami teljesen normál állapotú, saját vécével, zuhanyzóval. Az étel normál menzakaja, igazából nekem ízlett. A termeket naponta takarítják, és külön szót érdemel a takarítónők kedvessége és vidámsága.

A kórházban elméletileg délután van látogatás, de senkit nem dobnak ki, csak a kórteremből, oda ugyanis hozzátartozó nem jöhet be. Szerencsére ezt be is tartatják a nővérek, amiért nem tudok elég hálás lenni. Ha nincs gond, három nap után haza lehet menni. Nekünk öt napot kellett maradni, mert ugye voltak gondok a picivel. A hazamenetel is nagyon gyors, 11-re minden zárójelentést megkaptam, nem kellett érte rohangálnom, mint eddig. Baba tisztasági holmikat vinni kell, de ha nincs, adnak. 

A kórházban töltött napok gyönyörű emlék, az itt dolgozó csecsemős nővérekre egyszerűen egy szó van: tündérek. 

A babák végig az anyukájukkal lehetnek szülés után, viszont nyugodtan rá lehet bízni a csecsemős nővérre, ha valaki nagyon kimerült a szülésben. Tőlem is kérdezte a nővér első éjjel, hogy pihennék-e inkább, jólesett a kérdés, lehetőség. Megmutatták a pelenkázást, a köldökcsonk-ápolást, és minden kérdésre válaszoltak.

Ha egy kisbaba sírt, egy perc múlva megjelent egy nővér és segített az anyukának megoldani a problémát. A szoptatásban is rengeteget segítenek, a védőnő is szenvedélyesen támogatja a próbálkozó anyukákat. 

Mutattak egy nagyon jó szoptatási fogást, amivel könnyebb volt szoptatnom. A baba 2650 grammal született, és 2750 grammal távoztunk anyatejes táplálással, ami a csecsemős nővéreket és a védőnőt dicséri.

Van egy nőgyógyászati és egy gyerekorvosi vizit. A gyerekorvosok nagyon kedvesek, lehet tőlük kérdezni, és normálisan válaszoltak, hogy mi van a picivel, mire lehet számítani, milyen gyógyszert kap, milyen következmények lehetnek, és a későbbiekben végzendő vizsgálatokról.

Egész életemben hálás leszek az itt dolgozóknak, hogy az első napok csodás harmóniában teltek a picimmel, köszönöm, hogy ilyen jó szakemberek, emberek.

Értékelési pontszámok:
 

  • szülészet állapota: 9
  • kórtermek állapota: 9
  • szülőszoba korszerűsége: 10
  • felszereltség (orvosi, higiéniai eszközök): 10
  • mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: 10
  • orvosok segítőkészsége: 10
  • szülésznők segítőkészsége: 10 (100)
  • csecsemős nővérek segítőkészsége: 10 (100)
  • kommunikáció, tájékoztatás: 10
  • tisztaság: 10
  • ellátás minősége: 10
  • személyes élmények: 10

Réka

kórházteszt szülés terhesség kismamaBezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>