A napom általában hajnal 5:00-5:30 között indul. Még van időm kicsit sutyorogni a férjemmel, összebújunk, átbeszéljük a napi teendőket és programokat, aztán felkelek és főzök egy flat white-ot neki, egy erős kamillateát magamnak. Eddig úgy hangzik, mint egy átlagos pár átlagos napja, ugye? Sajnos csak eddig.
Megiszom a teámat, és utána előtör az OCD. Tíz-tizenöt perces lebontásokban, reggel 6-tól körülbelül 9-ig mindent letörlök, megsúrolok, fertőtlenítek. Mindeközben a férjem megreggelizteti a kisfiunkat, játszanak, esetleg elmennek sétálni.
Miután végzek a rituálémmal, amit gyors mosdó- illetve teaszünetek szakítanak csak meg (illetve a szünetekben egy kis fórumozás), enyhül a szorongásom. Most már én is tudok foglalkozni a gyerekkel egy kicsit. A délelőtt hátralévő részében együtt van a család, hangulattól függően nagyobb, esetleg kisebb ebédet főzünk együtt, majd étkezés után a kicsi szundít egyet, a férjem szöszmötöl, és én (igen, kitaláltátok) takarítok. Ilyenkor szokott előkerülni a gőztisztító, amivel az egész ház padlóját fertőtlenítem, utána letörlöm újra azokat a felületeket, amiket reggel már egyszer letöröltem, és mindent, amit a közös idő alatt elővettünk, katonás rendben visszateszek a helyére.
Mire végzek, a kisfiunk általában pont felébred, újra összegyűlik a család, és ha az idő engedi, lemegyünk a partra, vagy kiülünk a kertbe, ha nem, akkor benti elfoglaltságot választunk. (Ez többnyire azt takarja, hogy a férjem „irodájában” összegyűlünk és zenélünk. A kisfiunk hihetetlen érdeklődést mutat a zene irányába.)
Este megvacsorázunk, a férjem letelepszik sorozatot nézni vagy olvasni, a kisfiunk elalszik, és ilyenkor még egy gyors, félórás takarítás belefér.
Éjjel megint van időnk kettesben a férjemmel, általában hosszan beszélgetünk, esetleg együtt olvasunk, vagy filmet nézünk, míg el nem nyom minket az álom.
Így néz ki egy átlagos napom, amikor a férjem itthon van. Ilyenkor a szorongásom kezelhető, mert a legfőbb támaszom, a férjem, a közelemben van. Ha nincs... Az megérne egy másik posztot.
Az OCD (Obszesszív-kompulzív zavar) egy olyan mentális zavar, ami kényszergondolatok és kényszercselekedetek formájában jelenik meg. Az különbözteti meg a pedáns, rendszerető személyiségtől, hogy aki OCD-s, szorongani kezd, ha nem végezheti el a megszokott rituáléját. A szorongás milyensége a kisebb diszkomfortérzéstől egészen a komoly mentális összeomlásig terjedhet. Példaként tudom szemléltetni a két végletet, amit eddig átéltem.
Most ebben a pillanatban látom, hogy a sötétítőfüggönyünk nem szimmetrikusan van elhúzva. Talán három centiméter lehet a különbség a két oldal vastagsága között, de engem zavar. Míg ezt a posztot írom, a gyomrom kissé görcsöl, a szemem újra és újra visszatéved az ablakra, de nem állok fel, mert még kibírom, míg befejezem az írást. Két mondat között már elkezdem tördelni a kezem, viszont elhatároztam, hogy ellenállok a késztetésnek. Ez az enyhe verzió.
A legdurvább mélypontomat akkor éltem át, amikor még nem volt állandó segítségem itthon, a férjem is távol volt, és egyedül próbáltam helyt állni egy kisbabával, terhesen. Nem volt időm elvégezni a szokásos rutinomat, emiatt a nap folyamán egyre erősebb szorongás lett úrrá rajtam, ami végül éjszaka tetőzött. A kezeimet véresre súroltam, a végkimerülés szélén, a földön csúszva töröltem fel a padlót, miközben meg voltam győződve róla, hogy meghalunk. Mind meg fogunk halni, senki sem fog minket megtalálni, a férjemmel pedig jaj, istenem, mi lesz. (Ha a haláltól való beteges félelem, a negatív, nyomasztó kényszergondolatok átveszik az uralmat, és nem tudom csökkenteni a szorongásom, akkor azonnali segítség kell.)
Minden nap minden órájában felteszem magamnak a kérdést, jó anya vagyok-e? Elég időt töltök a gyerekemmel? Mekkora hátrányt szenved amiatt, hogy én ilyen vagyok? Miért tudja más anya megoldani és én miért nem?
A gyógyulásomhoz az első lépés az volt, hogy mertem segítséget kérni. Fel merek szólalni és nem szégyellem magam azért, amiért ilyen vagyok. Azt hittem, hogy semmiség lesz egy kisbaba és az OCD együtt, én ugyanis bármit megoldok. Tévedtem. Be kellett látnom, hogy esendő ember vagyok, akinek kell a dadus, az anyós, az após, a szülei segítsége, akinek rendszeresítve van egy barátnő, aki bármikor, akár éjjel fél kettőkor is hívható. Ezen felül komolyan foglalkozom azzal, hogy megtaláljam azokat az úgymond „ellenrutinokat”, amik csökkentik a szorongásom. A férjem tanácsára igyekszem megtalálni a szépet a rendezetlenségben és leküzdeni a szimmetria iránti beteges vágyam. Ugye, milyen szép így a függöny? Így, felemásan lesz egyedi.
Illetve a másik segítség a megfelelő alvás. Ha kipihent vagyok, kevésbé valószínű, hogy elkezdek szorongani. Jelenleg ez a legnagyobb fegyverem az OCD ellen.
Egyébként több alternatív módszert is próbálgatok. A gyógyszeres kezelés szóba sem jöhet, így az agyam „áthuzalozása” van most napirenden. Remélem, ha lassan is, de sikerrel járok.
Most pedig megyek, megigazítom a függönyt.
Vero
Takarítással kapcsolatban ez is érdekelhet:
Környezetbarátan is lehet takarítani
A takarítást nem úszod meg
így moshatsz fel egy pohár vízzel
