Igazán elkényeztetett a sors (vagy Alzheimerem van és már nem emlékszem a sok nehézségre), az első két lányommal mintha nem lett volna ennyire nehéz a kamaszkor. (UPDATE: de, akkor is voltak hasonló történések, megtaláltam. Még jó, hogy van a Bezzeganya...) Persze az is lehet, hogy az én türelmem van már fogyóban, mindenesetre egyre nagyobb levegőt kell vennem a harmadiknál, aki most múlt 14. Már évek óta kamaszodik, és mondanám, hogy most ért a folyamat a csúcsára, de attól tartok, még messze vagyunk ettől a ponttól...
Igyekszem nem kiakadni egyik ponton sem, mert tulajdonképpen mind jelentéktelen – és pár év múlva valószínűleg ezek is a feledés homályába süllyednek... Most épp ezek vannak napirenden:
- Mínusz 5 fokban elindul haspólóban és rövid dzsekiben úgy, hogy még a bokája is kilóg a nadrágból.
- Ha nem engedem el moziba, olyan hisztit levág, hogy csak pislogok, mint hal a szatyorban.
- Ha megkérem, hogy tanuljon, berongyol a szobájába és becsapja maga mögött az ajtót.
- Ha figyelmeztetem, hogy másnap dolgozat, akkor jön a „Tuuuuudoooooooom.” Aztán meg az 1-es.
- Ha megkérdezem, hogy telt a napja, mi újság a barátnőivel, vagy bármilyen kérdést merek feltenni vele kapcsolatban, mereszti a szemét és tőmondatokban válaszol. (Ha válaszol.) Bezzeg ha a legújabb körömlakkjáról beszélhet!
- Bármit mondok, jobban tudja.
- Ha szólok neki, hogy pakolja ki a mosogatógépet, puffogva csinálja meg. (Tudom, örüljek, hogy megcsinálja.)
- A szobája olyan, mintha hat kamaszfiú lakná – karácsony előtt másfél napig takarítottam, hogy a karácsonyfa ne egy koszos ruhakupac tetején álljon.
- Egyik nap utál valakit, a másik nap a legjobb barátnője. Aztán megint harag van. És ez megy végtelenítve.
- Idegesítő zenéket hallgat a kocsiban.
- Folyton elhagyja a fülhallgatóját és egyéb dolgait.
- Lopkodja a zoknijaimat a fiókomból.
- Ha megölelgetném, felháborodva lép egyet hátra. Mint egy fújtató macska.
Feszegeti a határokat, próbálgatja a szárnyait, táncol a környezete idegrendszerén... Én meg csak annyit tudok tenni, hogy veszek egy újabb mély levegőt, és csak szeretem. Mert olyan, amilyen. Előbb-utóbb csak megtalálja önmagát, és akkor talán már nem én leszek a főellenség, és úgy rendesen is szóbaáll velem. Én itt leszek.
Tünde
