November 23-án este kilenckor értünk be a kórházba másfél órája tartó, tízperces fájásokkal. Elindultunk, mert 25 kilométerre van a kórház otthonunktól, ráadásul harmadik baba, és a második szülést letudtuk két és félóra alatt. Az orvos kétujjnyit állapított meg, de mivel a fájások gyengék voltak és nem is sűrűsödtek, így haza akart engedni. Én inkább maradni akartam, féltem, hogy nem érünk be legközelebb.

Ezután napi két-három ctg következett, egy kötelező, a többire meg jelentkeztem, mert fájásaim voltak, de mire rám tették, rendszerint elmúltak. Vagy mivel rendszertelen volt, mondták hogy még mindig csak jósló, sétáljak és legyek türelemmel.

Ahogy teltek a napok, a türelmem fogyott, mivel másik két gyermek várt otthon. Szerdán már orvost próbáltunk ,,lefizetni” (nem volt fogadott orvosom), hogy segítsen, hogy meginduljon, vagy engedjenek haza, de nem vállalta el, hogy a betege legyek. Összetörtem lelkileg. Másnap kértem a vizites orvost, segítsen rajtam. Rendes volt, így csinált egy amnioszkópos vizsgálatot, és jól alaposan megvizsgált,hátha...

De nem történt semmi. Pénteken újra megvizsgált, távozott is a nyákdugó. Egész nap reménykedtem, de semmi. Este viziten megkaptam a reménysugarat, hogy hétfőn indítják. Megnyugodtam, hogy végre túl leszünk rajta, bár elszomorított, hogy még hány napot kell eltöltenem a kórházban, távol a családomtól.

Este tizenegykor irdatlan derékfájásra ébredtem, nem tudtam visszaaludni se. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Éjfélkor kisétáltam, kértem egy ctg-t. Fél szemmel a gépet néztem, hátha mutat valamit, és nem ég majd megint a pofám hogy a „semmire” kértem vizsgálatot. De semmi... és ekkor pukk... elfolyt a magzatvíz 00.15-kor.

Átsétáltam a vizsgálóba.

„Háromujjnyi, készítsék elő”

- mondta az ügyeletes orvos.

Elsétáltam a kórterembe, összepakoltam a szülőszobai csomagom, hívtam a férjem, majd elindultam a szülőszobára. A szülésznő kúppal várt, és a tusolóba irányított, de erre már nem volt idő, mert elkezdődött a tolófájás.

A szülésznő rohant, mert nem volt előkészítve a szülőszoba, engem pedig kért, hogy szuszogjam el. Még két ilyen szuszogás következett a szülőágyon, miközben a szülésznő szaladgált fel-alá, hogy minden készen álljon. Elkészült, mire behívta az orvost, már kint volt a baba buksija. Még kétszer nyomtam, és megszületett 3270 grammal és 50 centivel 1.09 perckor a kislányunk.

A szülésznőnek köszönhetően gátvédelemmel szültem, megúsztam egy külső horzsolással az egészet. Utólag most már úgy gondolom, hogy jobb, hogy a kórházban voltam jó kezek között, mert nem értünk volna be időben autóval (mentőt meg nem is hívtam volna, mivel nem gondoltam, hogy a magzatvíz elfolyása után kb. tíz perccel már tolófájásom lesz a korábbi szülések tapasztalata alapján).

Három nap múlva engedtek ki minket, tíz nap után végre otthon lehettem immár három gyermekemmel.

MLilla

Kíváncsi vagy mások szüléstörténeteire? Ezeket ajánljuk:

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést