Első babámat vártam, nagyon izgatottan és szerelmesen a párommal. Drága szüleim segíteni akartak azzal, hogy fizetik a szülésemet, apukám ragaszkodott egy nagyon híres magánklinikához, fiatalon első babásként belementem, még örültem is neki... Azt hittem, majd besétálok, és szépen nyugiban császárral megszülök (HPV-fertőzés miatt muszáj volt a császár..)
Elérkezett az idő. A kiírt dátum előtt öt nappal, este éreztem, hogy szurkál a hasam, gondoltam, bemegyek, nézzenek rám (ez volt este 17:30-kor).
Azt mondták, menjek nyugodtan haza, ez még nem az lesz. (A dokim ott se volt, csak ügyeletes doki volt, valami bunkó, öreg fazon.)
Ahogy jöttünk hazafelé, éreztem, hogy görcsölök. Elkezdődtek a fájások, fel is írtam őket. Olyan erősek voltak már 19:00-kor hogy nem bírtam lábra állni. A párom nem nézte tovább, bevitt a kórházba (19:30).
Itt kezdődött a rémálom igazán!
Rám se nézett az ügyeletes doki, ki is kérte magának, hogy ő pihen, feküdjek be egy szobába (már nagyon erős fájásaim voltak). Lekezeltek és nagyon féltem, nem erre számítottam.
Odaküldtek hozzám egy szülésznőt, nálam 1-2 évvel lehetett idősebb, kb. 24 éves volt. Befektetett egy szobába, közölte hogy feküdjek le az ágyra es pihenjek. Innen indultak az erős fájdalmak. Elöntött a pánik és a félelem, a párom se tudott segíteni, csak nézett, aggódott, és segítséget kért folyamatosan (itt már 5-6 perces fájásaim voltak).
Telt az idő, és éreztem, hogy senkire se számíthatok. Magamra maradtam a babámmal, aki aznap meg akart születni. Próbáltam visszafogni az üvöltést, de nem mindig ment. Telt az idő, az orvosom ki volt kapcsolva, ami szinten megijesztett. Senki se figyelt rám, ott voltam egyedül a fájdalmaimmal. Éreztem, hogy nyomni kell, betettek a zuhanyzóba, biztos voltam benne, hogy most ha nyomok, akkor kijön a baba, ám ez nem így lett...
Éreztem, hogy valami odabent beakadt, onnantól kezdve nem tudtam magamról. Egybefolyt az idő, a hely. Háromszor ájultam el a fájdalomtól, a párom utólag mesélte el, milyen állapotban voltam végig. Nagy nehezen a párom kiakadására bejött az ügyeletes doki (22:00 óra körül), és közölte, hogy ő biztos nem kezd éjszakai császárt, várjak.
Ott maradtam ismét egyedül, tele félelemmel, vajon most mi lesz velem és a babammal. Éreztem, hogy elakadt a gyerek, majdnem belehaltam a fajdalomba, közben beszűrődött a párom hangja, ahogy kiabál a szülésznővel, hogy csináljanak valamit. Végül hajnal 3 körül olyan fájdalmam volt, hogy onnantól alig emlékszem valamire. Az teljesen megvan, hogy ígérgették, hogy lassan jön a dokim, tartsak ki.
Reggel 7-kor felvakartak, és végre bevittek a műtőbe, ahol közölték, hogy minden fájdalom elmúlik, ahogy megkapom a szurit. Innentől arra emlékszem csak, hogy kikötöznek, és az ügyeletes dokit, aki végig leszart, láttam bejönni. Próbáltam összegyűjteni az erőmet, hogy elküldjem az anyjába, de sajnos mar arra sem volt erőm.
Végül ahogy meghalottam a babámat, mindent elfelejtetett velem. Megszületett ő, és csak látni akartam, hogy nem sérült meg. Ott minden fájdalmam elmúlt.
Aztán kitoltak. Emlékszem rá, ahogy toltak ki az ajtón, már éreztem minden fájdalmat, éreztem, hogy fel van vágva a hasam, mintha nem is kaptam volna szurit. Nem tudtam beszélni, reagálni se a kérdésekre. Láttam a drága szüleimet, sírva álltak körülöttem, és kérdezgettek, de a mai napig nem tudom, mit, nagyon fájt, arra emlékszem. Betoltak a szobába, odajött a nővér, és a friss sebemből elkezdte nyomni a vért. Üvöltöttem, a párom ismét sokkot kapott. Sírt, és majdnem megverte a nővért. Közben próbáltam nézni a babámat, emlékszem, azt hittem, ott meg fogok halni.
Bejött a dokim és elnézést kért, hogy nem volt elérhető... Kikapcsolta a telefonját. Nem tudtam válaszolni, napokig nem fogtam fel, mi történt, csak robotkent elláttam a kisfiam. Akkor tudatosult bennem minden, amikor két nap múlva szurit kaptam, sírtam és remegtem, ha eszembe jutott az egész. Szörnyű volt. Egymillió forintért kaptam egy életre szóló szar élményt a szülésről, amit a mai napig nem tudtam feldolgozni. Utánanéztem, nagyon sok anyuka írt róla, hogy ilyen körülmények miatt kapott oxigénhiányt a gyereke. Hálát adok a Jóistennek, hogy nálunk nem lett semmi baj.
Niki
Van, akinek pozitív élményei vannak a magánkórházról:
Gátmetszés nélkül, saját tempómban szültem a magánkórházban
Gátmetszés nélkül, saját tempóban, sérülés nélkül született a lányom. Ahogy kint volt, már semmi fájdalmam nem volt, nagyon jól éreztem magam.
Tovább>>>
