Mindennek ára van. Az anyák munkavállalása kapcsán ezt a közhelyet különösen igaznak érzem. Nagyon kevés esetben lehet ugyanis a kecskét és a káposztát is megtartani, azaz 3 (6? 10?) éven aluli gyereket úgy nevelni, hogy közben teljes értékű, a munkaerőpiacon keresett „áru” legyen az ember lánya. A kisgyerekes nőt csak valamiféle extra ráfordítással lehet a többiekkel nagyjából egyenértékűvé tenni, ha képzettség, tapasztalat, elkötelezettség terén nincs különbség – de még akkor is, ha valamely téren esetleg felülmúlja esetleges versenytársait. Az imádott gyermek a munkaerőpiac szempontjából ugyanis bizony kolonc, megoldani való probléma. Nem véletlenül változtatnának a szabályokon. De mielőtt rátérnénk erre tételesen, némi történelem.

Dolgozni mindig dolgoztak a nők – kisgyerekkel is –, de a mostani értelemben vett pénzkereső tevékenységet tömegesen talán az ipari forradalom, majd a háborúk óta végeznek. A dolog akkor kezdett izgalmassá válni, amikor az állam is belépett a buliba, sőt, elvárásokat fogalmazott meg mindkét féllel, illetve a társadalommal szemben. Amin most vitatkoznak, nem új keletű. Lecsupaszítva arról szól, hogy a kisgyerekesek munkavállalásának extra költségei és kockázatai melyik oldalt terheljék, és hogy milyen arányban osztozzanak ezen.

Az államszocializmus modellje meglehetősen egyszerű volt. A fő kockázat és költség az államot terhelte. Az állam építette és tartotta fönt közvetlen (állami) vagy közvetett (állami vállalatok) módon a gyermekellátó intézményeket (óvodákat, bölcsődéket), a központi létszámgazdálkodás és átláthatatlan, nem feltétlenül nyereségérdekelt működés pedig a vállalatokat legfeljebb némi extra adminisztrációra és a dolgozó (újra)betanítására kényszerítette – például ha 6-8 év távollét után vettek vissza valakit.  Az egyén pedig kapta a GYES-t, a GYED-et, a munkahelye a legtöbb esetben garantált volt, akkor is, ha a távollét idején annyit se tett meg, hogy közvetlen kollégáinak boldog új évet kívánt minden év december harmincegyedikén.

A rendszerváltás után volt némi tanácstalanság. Az életben maradt, privatizált vállalatok gyors ütemben szabadultak meg az olyan pénznyelő ballasztoktól, mint a vállalati bölcsődék vagy üdülők, de ballaszt lett hosszas távollét után az új működésről semmit sem tudó munkavállaló is. (Nem irigylem azt, aki pl. 1987-ben szülni ment, majd valamikor 1993 táján akart visszakapaszkodni az alaposan megváltozott munkaerőpiacra.) Az akkori kormányzat pedig úgy érezte, az a felelős viselkedés, ha a gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportokat extra védelemmel bástyázza körül. Nem mondható, hogy a költségek egy részét nem vállalta magára – a GYES és a GYED összegét az állam állja, ezért csapott le rá 1995-ben Bokros Lajos – mégis, mivel a többi költséget elegáns mozdulattal tolta át a most már profitérdekelt magáncégekre,  munkaadó és munkavállaló ekkor váltak ellenérdekelt felekké. Az állam pedig úgy érezte, a szabályozással és a költségek részbeni átvállalásával megtette a dolgát, hiszen Bokros után visszatért a GYES-GYED világ. A szabályozó tehát hátradőlt, és Eric Berne közismert „Verekedjetek meg ti ketten!” játszmájára buzdította a két másik szereplőt. A vállalatok kínjukban számos nem épp etikus megoldásokat fundáltak ki, hogy ne kelljen számukra többletköltséget jelentő dolgozókat alkalmazniuk, a dolgozó pedig, ameddig biztonságban érezte magát, bátran kihasználta az állami védelem nyújtotta előnyöket.

Aztán jött a gazdasági válság, addig jópár cég megtanulta, hogy különösebb következmények nélkül alkalmazhat tisztességtelen eszközöket akkor is, ha nincs különösképpen fenyegetett helyzetben, miközben addig tisztességes cégek tömegei jöttek rá, hogy vagy ők is használják a kevésbé tisztes módszereket, vagy lehúzhatják a redőnyt. A dolgozóknak pedig volt ugyan a kezükben ez-az, de azok kihasználásához több jogismeret kellett volna, több támogatás, de leginkább több tartalék, amivel kibekkelhetik azokat a hónapokat, ameddig egy munkaügyi per tart.

Közben az állam is rájött, hogy mégiscsak ki kellene termelnünk, amit megeszünk. Nem pedig még az ükunokát is eladósítani a jelen érdekében. De ha éhes valaki, akkor MA kell enni, nehéz megállni, hogy ne egye meg a vetőmagot. Márpedig ha a gyerekeken spórolunk, a vetőmagot esszük meg valahol: a most megszületendő gyerek a társadalom jövendő erőforrása – na persze csak akkor, ha oda születik, ahol nem csak a nyomort termeli újra.

Így jutottunk el a mostani helyzethez. Az eddigi intézkedések cseppet sem családbarát jellege, a Munka Törvénykönyvének első tervezete egyetlen dolgot sugall: azt a bizonyos „erősebb kutya” elvet.  A vállalatok tűnnek ilyennek, az állam meg reméli, hogy neki is lesz haszna az új szabályozásból, bár a tervezetek és jogszabályok közt jócskán akad olyan is, amely valaki nagy áldozatának árán kevés nyereséget termel a másik oldalon, vagy hatalmas öngólt rúg épp az államnak. Vegyük őket sorba. Kinek, miért jó vagy rossz?

GYES 3 évének visszaállítása

Munkavállaló: Pillanatnyi lélegzetvételhez jut, főleg ha nem különösebben nagy értékű a munkája a piacon, érdekérvényesítő képessége és jövedelme kevés, lakóhelyén nincs vagy kevés a bölcsődei és óvodai férőhely. A kisgyerek talán jól jár, ha három éves koráig otthon lehet – de anyja lényegében önmaga nyakába köti a kötelet azzal, hogy otthon marad, mivel minden egyes év csökkenti értékét a munkaerőpiacon, pláne, ha, mondjuk tanulással, kapcsolatépítéssel vagy munkaerőpiaci segítő szolgáltatás igénybevételével semmit sem tesz ez ellen.

Munkaadó: Ha a munkavállaló jövedelme magasabb, hajlandó egy vagy  két év távollét után visszatérni, ÉS a munkaadó kész munkát adni neki a védelmi időszakon túl is, akkor a különbség nem túl jelentős. Ennek a csoportnak a 28 ezres GYES nem visszatartó erő, ha dolgozni akarnak: a 3 éves védelmi időszak nem változott, tehát vagy 3 évig vagy otthon lett volna az anya, vagy álláspénzt kapott volna a munkáltatótól, vagy pedig munkát.

Állam: Ezzel a lépéssel lényegében beismerte, hogy óvodát, bölcsődét építeni és működtetni sokkal nagyobb költség, mint otthon tartani az anyát 28 ezerért havonta, főleg, ha az illető nem kapós az amúgy is túlkínálattal küzdő munkapiacon.

Saját vélemény: A lépés nem a családok támogatását szolgálta elsősorban, hanem annak beismerését, hogy nincs elég gyerekintézmény vagy azt helyettesítő, megfizethető magánszolgáltatás, nagylelkűnek pedig nem nevezhető egy olyan pénzbeni ellátási forma, amelynek összege a mostani létminimum kb. egyharmada.  Csúnyán fogalmazva: adtunk a szarnak egy pofont. Visszafaroltunk egy szép, virágos zsákutcába.

Bár egyesek szerint pár hete jelentették meg, hogy pár éven belül mindenki számára lesz elegendő óvodai férőhely, és uniós pénzből több tízmilliárdos építési programok indulnak, két dolog nem világos: a megfelelő helyeken épülnek-e ezek (és mi lesz az átmeneti időszakban?), illetve hogy milyen pénzből tartják majd fönn ezeket – működtetésre ugyanis az EU nem ad forrást.  

Fizetés nélküli szabadság kurtítása GYED alatt

Munkavállaló: Hát ezt bebukta. Bár kis cégeknél a munkavállaló is kínosan érezhette magát, amikor megpróbálták a szabadságát valahogy kiadni, ha későn szólt, hogy dolgozna (mert mondjuk kirúgták a férjét), de ezt még mindig áthidalhatták azzal, hogy papíron vette ki a neki járó plusz szabadságot. A többiek, nos a többiek egyszerűen elveszítettek egy jelentős összeget, főleg ha a GYES helyett kapták pl. egy-másfél hónapig a fizetésüket, amely annak többszöröse, míg dolgozni még nem kellett érte.

Munkaadó: Végre, mondhatják. Elvégre minek fizessenek valakinek, aki egy napot se dolgozott még abban az évben? Valamennyi plusz szabadságot akkor is ki kell adni, amennyi a TGYÁS ideje alatt felgyűlt, vagy ami még azelőtt sem volt kivéve.

Állam: Lehet lobogtatni, hogy kedveztünk a munkaadóknak, sőt, még a dolog logikáját is el lehet magyarázni.

Saját vélemény: Lényegében józan ésszel az nem érthető, eddig miért járt fizetés nélküli szabadságra (amire állami jövedelempótló ellátás jár) fizetett szabadság, tehát a lépés valóban logikus. Nem ágálnék ellene egy percig sem – HA nem lennének más javaslatok, amikkel összeadva a dolog hatása pusztító a munkavállalóra nézve. Ezt nem most, hanem kb. 1992-ben kellett volna meglépni. Most azokon ütünk egy nagyot vele, akik a legkevésbé vannak érdekérvényesítő pozícióban, eddig csak kihasználtak egy logikátlan kedvezményt.

Rövidebb álláskeresési járadék, 4 órás közmunka, kisebb jogosultság

Munkáltató: Pénzügyi vonzata nincs a dolognak, pont annyi járadékot kell a Munkaerőpiaci Alap számára fizetni, mint eddig. A rehabilitációs járadék vagy bármely más adó se lett ettől kevesebb. Lelkiismeretes munkáltató ettől  rosszul érezheti magát, hiszen tudni fogja, kit küld a felmondással a híd alá – a lelkiismeretlen munkáltató viszont röhög a markába, hiszen az ellátás csökkentésével már könnyebb megalázó bérekért is munkaerőt kapni.

Munkavállaló: A rendelkezés különösen káros azok számára, akik a GYES lejárta után kerülnek lapátra (már nem védettek, vagy már korábban megszűnt a munkaviszonyuk). A munkaerőpiac nem fogadja őket barátságosan, egy kisgyerekes anya előbb hal éhen, minthogy a családjától távol vállaljon havi negyvenezerért közmunkát, az aktív álláskeresést támogató eszközökhöz vagy hozzájut vagy nem, a GYES után kiéheztetett háztartásnak pedig a nullával egyenlő a maximum másfél minimálbérnyi, három hónapig járó álláskeresési támogatás.

Saját vélemény: Ha egy biztosító tenne így egy alapjában véve biztosítási alapon járó szolgáltatással, akkor súlyos büntetést róna ki rá a felügyelet. A „nevelési célzatot” pedig végtelenül sértőnek érzem azok esetében, akik esetleg azelőtt soha nem voltak munkanélküliek, szorgosan dolgoztak és tisztességgel fizettek. Őket nem „visszavezetni” kell a munkapiacra (köszönjük, nem vagyunk kecskék), hanem elismerni, hogy ma az álláskeresés és -találás időszaka általában legalább fél év. És nem biztos, hogy össztársadalmi szinten az a cél, hogy rendes, addig fizető középosztálybeliek viharos gyorsasággal veszítsék el pár hónap alatt mindenüket, mielőtt ismét jövedelemhez jutnának, ami lefelé gyors, azt visszacsinálni irgalmatlan nehéz. A stadionépítő közmunkavízióról nem tudok objektív, elemzői véleményt adni – sajnos erre csak igen csúnya szavaim vannak.

Tervezetek (a kiemelt javaslatok szinte kivétel nélkül a közzétett Munka Törvénykönyve javaslat szövegéből származnak):

Felmondás közlése védett időszak alatt, felmondási idő korábbi kezdete

Munkáltató: Ne legyenek illúzióink, eddig is megtették, hogy közöljék, nem vágynak a visszatérő kismama munkájára. Legfeljebb eddig szóban. Az okosabb munkavállaló pedig eddig is rájött, ha nem mondták egyértelműen, akkor is. A munkáltató pénzben egy havi bérnek megfelelő összeget nyer minden kirúgott alkalmazottnál, valamint rettenetesen rossz hírnevet, ha sportot űzött eddig is a GYES-ről visszatérők menetrendszerű lapátra tételével, akár gazdaságos volt ez, akár nem. Ez a rossz PR tovább fog nőni azok esetében, akiknek már például a terhessége alatt közlik, nem várják vissza majd.

Munkavállaló: lásd mint fent. Valamivel nyíltabban fog menni az eddig is játszott játszma, ami akár jobb is lehet annak a munkavállalónak, aki képes időben felkészülni a helyzetre. Pénzben természetesen ő bukja a másik oldalon megnyert egyhavi bért.

Állam: Tett egy gesztust a munkáltató felé, ami még kifizetődő lehet egyszer. Viszont bebukott egyhavi járulékot és SZJA-t, sőt, egyhavi plusz munkanélküli segélyt is kénytelen lesz fizetni, illetve egy hónappal korábban kell ezt kifizetnie, mint eddig.

Saját vélemény: Nem szerencsés legalizálni egy eléggé el nem ítélhető gyakorlatot (úgyis felmondanak a gyerekeseknek), különösen nem egy állítólag családbarát kormánynak. Ezen ugyanis annyit még nem lehet nyerni – nem úgy, mint a tervezet következő lépésével.

Védett időszak lerövidülése, ha 3 éven belül áll munkába az anya

Munkáltató: Dörzsöli a kezét elégedetten, hiszen bármikor meg lehet szabadulni a nem kívánt munkavállalótól, akár gonosz csellel is. Például a felettes bársonyos hangon invitálja dolgozni a GYED-en, GYES-en lévőt, ha az illető lépre megy írásos ígéret nélkül, már rajta is ül a lapáton, mint a boszi a Jancsi és Juliskában. De ha írásos megerősítést kér az illető, akkor sincs nehéz dolga a cégnek, hivatkozik a megváltozott körülményekre, vagy – ha a Munka Törvénykönyve tényleg úgy változik, ahogy a tervezet sugallja – a munkavállaló alkalmatlanságára, hiszen szerencsétlen úgysem védekezhet az új szabályozás alapján.

Munkavállaló: Nyuszika lesz, sapkában. Ha előbb akar visszamenni, akkor azért rúgják ki, akár csellel (lásd fent), ha lapít GYED-en, GYES-en két vagy három évig, akkor meg azért, mert ennyi idő alatt már tutira elavult a tudása.

Állam: Nos, állam bácsi itt bazi nagy öngólt rúg. Mit csinál a kirúgott dolgozó? Állást keres és talál? Ritkán. Jelentkezik kubikolni a stadionhoz? Aligha. Visszamegy GYED-re, meg GYES-re, hiszen ő úgysem kell majd sehova a pulyákkal a hátán, közben persze elavul a tudása, tehát emelt fővel kérheti a GYES lejárta után a munkanélküli segélyt is. Állam bácsi bukik egy, két, több évnyi járulékot, SZJA-t, ÁFA-t azok után a dolgok után, amit anyu a fizujából venne meg. Mert hogy azt tudni kell, a gaz munkáltató a kirúgott dolgozó helyett nem fog okvetlenül felvenni egy, addig munkanélküliként fumigáló másikat.

Saját vélemény: Tény és való, a felmondási védelem megszüntetése megszüntet egy frontot munkáltató és munkavállaló közt, nem azért fognak valakit visszavenni, mert „kötelező”, de valószínű, hogy olyanokat is elbocsátanak majd, akik a védettség időtartama alatt vastagon bizonyíthatták volna rátermettségüket és szorgalmukat. A védettséggel a bizonyítás esélyét fogják ezek jó eséllyel elveszíteni, holott aki a 3 év előtt visszamegy dolgozni, az vagy az átlagnál jobban rászorul a jövedelmére, vagy pedig az átlagnál karrierorientáltabb és motiváltabb. Tehát a gyengéken és az igyekvőeken csattan az ostor – miért büntetik pont őket? Aki három évig vagy többig ül otthon, annak az intézkedés sok változást nem hoz.

Különösen könyörtelen a tervezet a többgyerekes, egyedülálló, dolgozni akaró anyával. A védelmi időszak – ha volt munkahelyük – mentőöv lehetett a fuldoklónak. Most ehelyett selyemzsinórt kapnak. Kinek jó a lakásból kiebrudalt szülő, az állami gondozásba kerülő kicsi? Mert ez lehet a valódi tét valódi életek, valódi sorsok esetében. Persze hallom a munkáltatói kérdést is: miért kell ezt pont NEKEM fizetnem? Jogos. De az üregi nyulak mégsem fizethetik, az állam pedig, mitagadás, nem akarja, a 28 ezres GYES  ugyanis nem tart el egyetlen embert sem, a 3 hónapos munkanélküli segély nem mentőöv, a közmunka meg nem megoldás. Marad az egyéni kockázat: Magyar Anya, szerezz gazdag palit! (Már ha nincsenek tehetős szüleid). Vagy Gábor Zsazsa után szabadon: tanuld meg a háztartást – ha elválsz, tartsd meg a házat.

Rövidebb szabadság az idősebbeknek, előnytelenebb szabadságkiadás, apanap megszűnte

Munkáltató: megint dörzsölheti a markát. Kevesebb ember is elég, ha nincs annyi szabadság (újabb remek ok, miért kell a GYES-ről visszatérőt kitenni), kevesebb szervezés, kevesebb kieső pénz. Eccerű ez kérem, mint a faék. Más kérdés, hogy megnövekedhet a táppénzkiadás, a fizetés nélküli szabadság iránti kérelem, a dolgozó munkaidőben fogja elintézni a lakásfelújítása és esküvője szervezését, elillan, ha a főnök kiteszi a lábát, vagy képes a rohadék megbetegedni a projekt vége előtt, mert nem volt képes pihenni.

Munkavállaló: Szívás. Gyerekesnek dupla szívás, ha csak 5 nappal rendelkezhet a szabadságból, és kevés is. Márpedig a gyerek néha beteg, nyári szünet van az oviban, iskolában, táborra az isten pénze se elég, és néha el kell vinni munkaidőben a szemészetre. Megoldják majd, csalással, táppénzzel, fizetésnélkülivel, sunnyogással, csereberével, könyörgéssel. A rossz alkuhelyzetben lévők eddig sem vették ki a szabadságot ott és akkor és annyit, ahogyan és amennyi járt.

Állam: Nem biztos, hogy jól jár, bár a nagy cégek talán „hálásak” lesznek ideig-óráig (vagy nem, mert mérgesek pl az ágazati különadók miatt). A munkavállalók zöme viszont fütyülni fog a haveri cégek által kiaknázható SZÉP-kártyára, a szabadság zöme ugyanis ügyintézésre és gyerekőrzésre fog elmenni, nem pedig wellnesspihire. A vágyott munkahelyek pedig nem fognak szaporodni – minek vegyen fel a cég még egy embert, amikor egy 1000 főt foglalkoztató cégnél a szabadságváltozással meg lehet spórolni akár 60 fő munkáját?

Saját vélemény: Értem én, hogy a versenyképességünkkel bajok vannak, és az „öregekkel” szemben felhozott egyik kifogás az, hogy sok a szabadság, amit adni kell nekik. De most sem az az általános, hogy a dolgozók csak úgy minden ütre-püfre elmentek szabadságra, köreimben sokan csak papíron vesznek ki napokat, heteket, vagy a Balatonról is dolgoznak. Ha pedig táppénzre fognak menni helyette, mert muszáj, akkor állam bácsinak kiadása fog keletkezni, mivel a szabadság költségét a munkaadók állták. A táppénzt már nem, csak a betegszabadságot részben.

Kötelező részmunkaidő a gyerek 3 éves koráig

Munkáltató: Ez nem valami barátságos a munkáltatóval szemben, tekintve, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás vagy megoldható egy konkrét esetben, vagy nem. Egyelőre a mai TB-szabályok némileg kedvezőtlenebb szabályozást állapítanak meg két fél munkakörre, mint egy egészre, ráadásul külföldi multiknál a „headcount” nem számít egybe két részmunkaidőst, tehát ha így van létszámstop, akkor hiányzik négy óra per nap. Eredmény: a kötelezően részmunkaidőben foglalkoztatottat kirúgják (már ha ki lehet), mert fel kell venni egy teljes munkaidőben foglalkoztatottat. Ez persze pluszköltség, ha a négyórással amúgy semmi baj nem volt, és a tudása nehezen pótolható.

Munkavállaló: Ha maradna a védettség a gyerek hároméves koráig, akkor sokan örülnének most (ha a fél fizetésből meg lehet élni, és a napi ingázás és annak költsége nem teszi lehetetlenné az egész ügyet).

Állam: Jó kis PR-fogás, kár, hogy ára van, elveszített járuléktömeg, SZJA formájában, esetleg munkanélküli segély formájában, ha a részmunkaidőt igénylőt ki lehet rúgni. Oké, ha valakit CSAK EZÉRT rúgnak ki, akkor szinte biztos, hogy vesznek fel helyette másikat. 

Saját vélemény: Bár jól hangzik, MOST nem kötelezném ilyesmire a cégeket. Mindenki tudja, a versenyképesség fontos és mindenkinek úgy jó, ha egy cég él és nyereséges. Másrészt nem szerencsés a már említett „Verekedjetek meg ti ketten!” játszmába hajszolni munkáltatót és munkavállalót, egymás ellen fordítani őket. Annyit ugyanis nem ér meg a dolog. Átlagban ugyanis egy-két évről beszélünk. Ha pedig nincs védettség, akkor ez a passzus tökéletesen felesleges.

Nem munkaidő a munkaközi szünet

Munkáltató: Extrém esetben innentől a 8 óra helyett legalább 9 óra a munkahelyen töltött idő, mivel más szabályok alapján van kötelező pihenőidő evésre, számítógép előtt végzett munkánál szempihentetésre, satöbbi. Ha azt mondjuk, erről a munkavállaló nem mondhat le, akkor 9 óra ottlét és kész. Ha az oviba kell érni mindennap 4-re, már van is remek indok, miért kell a gyerekes szülőnek felmondani – nem tölti ott a munkaidőt!

Munkavállaló: A gyerek innentől kezdve 12 órát tölt naponta gyerekintézményben, illetve ebből kb. 2 órát nagykabátban és hócsizmában a bezárt gyermekintézmény kapuja előtt, mivel a szülő munkaideje plusz a logisztika ezt fogja megkövetelni, ha nincs valami fizetett vagy fizetetlen segítség, aki addig vigyáz a kisdedre. Vagy netalán EZÉRT kell az egész napos iskola ötletét lobogtatni?

Állam: Ha a gyerekek tömegei tényleg az ovi, bölcsi kapujában, buszmegállóban ácsorognak majd órákat, akkor vagy költség lesz a gyerekintézmények hosszabb nyitva tartása miatt, vagy leköpködnek minket az EU-ban, mert veszélyeztetjük a saját gyerekeinket.

Saját vélemény: WTF? (akármilyen higgadt vagyok, csak szegény Haraszti Miklós Darabbére jut eszembe - tettünk egy jó nagy kört hogy eljussunk ugyanoda?)

Apaszabadság fizetés nélküli szabadsággá alakítása

Munkaadó: Nyert öt napnyi munkát, vagy nem kell öt napnyi bért kifizetnie. ANNYIT nem nyert, mint amennyire negatív az intézkedés fogadtatása lesz – ha valakinek van még rendelkezésre álló rendes szabadsága, akkor kiveszi azt, ha hagyják neki.  Koraszülők hátrányban, mivel elvileg 15 nappal a szabadság kivétele előtt jelezni kell az igényt.

Munkavállaló: Elbukott öt nap fizetett szabadságot, ha eddig ki lehetett cécó és kirúgásveszély nélkül venni. Sajnos ez eddig se volt egy rakás munkahelyre jellemző.

Állam: Fizetés nélküli szabadság után járulék sincs, SZJA sincs, elkölthető jövedelem sincs – megérte ezért hízelegni a munkáltatónak, aki megint megspórolhat pár állást, ha elég nagy hozzá? Hiszen kevesebb szabadságot kell kiadnia.

Saját vélemény: A családközpontú választók jól megjegyzik ezt az intézkedést is (a többivel együtt), aztán  a legközelebbi választáson büntethetik a kormánypártot, miközben sokat azért nem nyert a munkaadói oldal a dologgal – nagyon nagy cégnek kell lenni ahhoz, hogy az apaszabadság lényeges tétel legyen.

A munkavállaló a munkáltató teljes kárát köteles kifizetni, sőt, a munkavállaló a leltárhiányért vétkességére tekintet nélkül felel

Munkáltató: Hurrá, biztosítást nem kell fizetni. Majd ráverem a dolgozóra.

Munkavállaló: Buszsofőrnek ezentúl csak multimilliomosok fognak menni, nyilván felvirrad a lóvasút napja, hiszen lovat olcsóbbért is lehet kapni.

Az iroda is veszélyes terep lenne? Elméleti példánkban az egyik ritkán használt szék összeroppan egy látogató alatt. Főnök úr nagyvonalúan legyint, dobjuk ki, régi volt úgy is. Aztán el is felejti. Fél év múlva esedékes a leltározás, Titkárnő Teca (pár hónapja jött gyesről) végzi mint rendesen, főnök, az a piros szék hova lett? Fogalmam sincs, de te vagy a leltárfelelős, majd veszel egyet helyette. Vagy mire gondolt a szabályozás alkotója?

Állam: Kiömlött a vörösiszap? Hát megmondta a cég, hogy Portásjózsi a felelős, minek engedte ki?

Saját vélemény: Az elemző hápog, mint ama bizonyos néma kacsa: főleg, hogy pár oldallal feljebb még arról van szó, hogy hathavi munkabér a vagyoni kártérítés felső határa. Akkor most melyik az igaz?

És a végére egy rejtélyes mondat a közel kétszáz oldalas Munka Törvénykönyve-tervezetből az indokolások, magyarázatok közt:

„Noha megszünteti a Javaslat az ún. felmondási tilalmak rendszerét, ám ennek ellenére nem csökkenti a munkavállalók szociális védelmi szintjét. A Javaslat e körben is figyelemmel volt a szociális konzultáció eredményeire.”

Bután nézek.

Tessék? Mi nem csökkent?

Mit kérdeztek erről a Szociális Konzultációban?

A szerencsés megfejtők közt egy tál szívásgombócot sorsolunk ki, méz nélküli madzaggal. Arra köthetjük nyilván fel magunkat, ha csak a fele megvalósul.

A Munka Törvénykönyvének tervezete (még nem tárgyalta a kormány) bárki számára letölthető, sőt, e-mail címet is adnak, ahová véleményezést lehet küldeni. Szívből remélem, hogy nemcsak a szakszervezetetek (melyek jogait szintén jelentős mértékben csorbítaná a tervezet), hanem az érdekelt csoportokat képviselő civil szervezetek (Jól-Lét Alapítvány, Növekvő Hold és mások) is hallatják a hangjukat. Mielőtt Traven ma némileg korszerűtlennek tűnő könyve, az Akasztottak lázadása lesz a magyar dolgozók tömegeinek kedvenc olvasmánya.

 

Vakmacska