Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fogszabályzunk, éhezünk, halandzsázunk a citromtorta felett

 
Már két hónapja, hogy PiciLány megtette élete első, önálló lépését. Annak pedig két hete, hogy az utcán is komolyabban sétafikál. Igen, gyök kettővel és természetesen ellenkező irányba, mint amerre a dolgunk lenne. De ha egyszer ott hevernek az izgalmas kavicsok, mit lehet tenni?! A babakocsiba csak akkor tudom bepasszírozni, mikor kisétálta magát.  Lefelé és...
A bejegyzés folytatódik
 

Mikor érdemes elkezdeni a fogszabályzást?

Korábban írtam róla, hogy kilencéves lányommal fogszabályzásra járunk, rövid idő alatt is látványos eredményeket értünk el a Myobrace fogszabályozó készülékkel,...
A bejegyzés folytatódik
 

Szülésznőt is választhatunk terhesgondozónak, búcsú az AFP-szűréstől júliustól

2014. július 1.-től lép hatályba az új EMMI rendelet a várandósgondozásról /ezentúl így hívják a terhesgondozást/. Kevesebb kötelező vizsgálat lesz, megszűnik...
A bejegyzés folytatódik
 

A romániai apák nem akarnak gyermekgondozási szabadságra menni

Tiltakoznak a romániai apák az ellen, hogy márciustól kötelezik őket, töltsenek legalább egy hónapot gyermekgondozási szabadságon - írta pénteken a romániai sajtó. ...
A bejegyzés folytatódik
 

SZÉP kilátások – A cafeteria változások tervei

Változik a cafeteriarendszer. Idén januártól egybeolvadt a hideg- és a melegétel-utalvány rendszere, a (Széchenyi pihenőkártya) SZÉP-kártya pedig felváltotta az üdülési...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem lesz ingyenes(?) közgazdász- vagy jogászképzés többé?

Mit is mond a régi viccben a frissdiplomás közgazdász a frissdiplomás bölcsésznek? - Egy kólát és egy nagy krumplit! A jövő viszont mást tartogat....
A bejegyzés folytatódik
 

Egy tál szívásgombóc – gyerekesek és a Munka Törvénykönyvének új terve

Mindennek ára van. Az anyák munkavállalása kapcsán ezt a közhelyet különösen igaznak érzem. Nagyon kevés esetben lehet ugyanis a kecskét és a káposztát is megtartani,...
A bejegyzés folytatódik
 

Virág néni lekvárja III – felsőoktatás kutyaszorítóban

Harmadik rész - Nem kell ennyi diplomás? A Széll Kálmán-terv már belengette, a felsőoktatásból komoly összegeket vonnának ki néhány év alatt. Most megmutatjuk,...
A bejegyzés folytatódik
 

Virág néni lekvárja II – közoktatási javaslatok az általános iskoláknak

Második rész - Általános az általános iskola? Az alapítványi iskolák bajai és a diplomák újravédésének abszurd ötlete után íme, mivel biztatják az általános...
A bejegyzés folytatódik
 

Továbbra sem finanszírozza a tb az otthon szülést

Véget ért a szakmai egyeztetés, áprilistól kormányrendelet szabályozza az otthon szülést, amely így hivatalosan részévé válik az egészségügyi rendszernek, írja...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (36)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (33)babanapló (109)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (230)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (187)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (443)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (56)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (37)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (24)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1025)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (304)könyv (90)könyvajánló (48)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (180)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (191)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (79)segítség (23)Shadow (84)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1140)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (727)terhesség (1291)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)