Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Véreset hánytam a vajúdóban

Csiguszkát a kiírt napon befektették a kórházba, ahol többször próbálták megindítani a szülését sikertelenül. Egy héttel később burkot repesztettek, a...
A bejegyzés folytatódik
 

Hallottam a gátmetszés hangját

Madame magzatvize a buszmegállóban folyt el, ő pedig még hazaszaladt a kórházi holmijáért és lezuhanyozott. A fürdőszobában érte az első durva fájás, majd...
A bejegyzés folytatódik
 

Apa a szülőszobán: „Semmilyen fantasztikus érzés nem fogott el”

Azt mondják, a szülés fantasztikus élmény az apának is. Benek inkább érdekesnek gondolja a tapasztalatait, valamint kiemeli, hogy a magyar egészségügy nem is...
A bejegyzés folytatódik
 

Világra jött az első legálisan otthon született baba

2012. március 19-én világra jött hazánkban az első olyan otthon született baba, akinek a születésénél már engedéllyel rendelkező bábák segédkeztek. Egy évvel...
A bejegyzés folytatódik
 

Azt hittem, meghalok, annyira fájt a gátrepedés

Melinda három szülését meséli el: az elsőt farosan szülte gátmetszéssel a 35. héten, a második a 37. héten érkezett, a harmadik pedig a 38. héten jött világra...
A bejegyzés folytatódik
 

A korababa nem sajnálat tárgya!

A koraszülött baba a külvilág számára sokszor nem létezik. Nincs már az anyukája pocakjában, de otthon sincs. Nem tologatja babakocsiban, nem viszi hordozóban...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem tudtam megszülni a kisfiamat

Akik az egyre sűrűsödő, ötperces fájásból tolófájássá fajuló, majd szülésbe torkolló, sokszor hangos kiáltásokkal tarkított fájásokról akarnak itt olvasni,...
A bejegyzés folytatódik
 

Az otthon szülés kockázataira figyelmeztetett a Cseh Orvosi Kamara

Az otthoni szülés kockázataira hívta fel a figyelmet pénteken a Cseh Orvosi Kamara (CLK). A szakmai szervezet tudományos tanácsa szerint az előre elhatározott otthon szülés...
A bejegyzés folytatódik
 

Megszületett Hanna, a Bezzeg-baba

2012.02.26-án, 21:33-kor megszületett Hanna. 3180g-mal és 56 cm-rel. Vasárnap lévén kissé lustábban indult a napunk D-vel. Komótos reggelizés, majd vissza-visszabújás...
A bejegyzés folytatódik
 

Meg kellett szülnöm halott kisfiamat

Nem terveztem a terhességet, úgy éreztem, huszonhat évesen ráérek még erre. De márciusban az első védekezés nélküli együttlét alatt megfogant a kisfiam. Pánikba...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (37)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (34)babanapló (110)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (232)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (190)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (445)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (57)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (39)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (26)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1028)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (307)könyv (91)könyvajánló (49)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (185)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (192)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (82)segítség (23)Shadow (87)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1143)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (729)terhesség (1294)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)