A műhibaperek magyarországi szaktekintélyével, Dr. Ábrahám László ügyvéddel a szülészeti műhibákról beszélgettünk.
Igaz az, hogy a szülészet-nőgyógyászat az egyik legérintettebb terület az orvoslásban?
Igen. Az legtöbb ügy a szülészet-nőgyógyászati vélt vagy valós hibákkal kapcsolatban indul.
Nem csupán a médiából ismert és kórházi körülmények között történt szülés közbeni vagy azt követően történt anyai elhalálozások fordulnak elő ügyvédi praxisomban, de tartós egészségkárosodást, maradandó fogyatékosságot szenvedő ügyfelek is próbálkoznak az illető kórházzal, klinikával szemben, főleg azokban az esetekben, amikor a műtéti beavatkozást végző szülész-nőgyógyász orvos beavatkozásának eredményeként több esetben az ún. „életmentő” műtét elvégzése érdekében sebészorvos fejezi be vagy végez ismételt műtéti beavatkozást.
Ilyenkor általában a szülészek, nőgyógyászok a „szövődmény”-re utalással hárítják el a felelősséggel kapcsolatban előterjesztett igényt.
Mi volt a legextrémebb hiba amiről hallott?
Egy esetben a – halállal végződő - szülést vezető orvos némi ittasság következtében a szülést követően az intézményből távozva az ott lévő szökőkútba esett…
Lehet tudni hány műhiba per indul hazánkban?
Semmilyen pontos adat nincs arról, hogy hány ügy indul évente műhibák miatt vagy milyen kártérítési igénnyel indulnak ezek az eljárások, mint ahogy arról sincs, hogy ezekből mennyit ítéltek meg bírósági úton, avagy mennyiben egyeztek meg peren kívül.
A bírósági statisztika évente pár száz befejezett kártérítési perről tesz említést, de az el nem indult vagy peren kívüli megállapodásokról épp azok jellege miatt nincs összesített információ.
Milyen esetekkel szokták megkeresni?
Gyakori hiba, hogy az ultrahangozás során nem észlelik időben a magzat sérülését, vagy a műtéti beavatkozásokkor belső szervet sértenek és ezt nem veszik észre.
Műtéti beavatkozás során a belső sérülés okozása ugyan a műtéti kockázat körébe tartozik, az azonban már hiba, ha az ebből eredő szövődményt a beavatkozást végző orvos nem ismeri fel. Ez utóbbi büntetőjogi értelemben is „értékelendő”, azaz ilyenkor a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, vagy minősített esete valósul meg.
Az ezekkel kapcsolatos eseteket többnyire a média is a nyilvánosság elé tárja, mint pl. annak a nőnek az esetét, akinek egy vetélés után egészségügyi küret után vágták át a méhfalát, ezt nem észlelték és pár nap múlva az így keletkezett szövődménybe belehalt, avagy annak a szülő nőnek az esetét, aki császármetszés útján szülte meg gyermekeit, majd a szülés után 5 nappal meghalt, ugyanis a műtéti jegyzőkönyv szerint két perforációt is találtak a bélfalon, amelyet a feltáró műtétek után a méh és a petefészek eltávolítása után „bestoppoltak”, de ez már nem tudta életben tartani.
Egy másik esetben cysta eltávolítást követően észlelte a beteg, hogy a varratok mellett gázok távoznak szervezetéből, a sebvonalban pedig béltartalom jelenik meg, miután jelezte orvosának, sebészi közreműködéssel korrigálták a bélfal perforációját.
Tudomása szerint létezik bármilyen utánkövetése a szülési sérüléseknek akár anyai, akár csecsemő oldalról? Van egyáltalán statisztika például az oxigénhiányos újszülöttekről, vagy a nemi életet tönkretevő komolyabb hüvelyi sérülésekről, vagy akár kisebb problémák (inkontinencia, végbél repedés) gyakoriságáról?
Információink szerint semmilyen után követése nincs a szülési sérüléseknek akár anyai, akár csecsemő oldalról, nyilvános statisztikát nem ismerek, ez nem zárja ki, hogy létezik, az oxigénhiányos újszülöttekről, hüvelyi sérülésekről vagy kisebb sérülések gyakoriságáról.
Hüvelyi szülések vagy császármetszések esetében gyakoribbak a műhibák tapasztalata szerint?
Praxisomban a hüvelyi szülések azok, amelyeknél több a vélt vagy valós hiba, mert a császármetszés elvégzését bizonyos intézmények csak a legvégsőbb esetben javasolják.
A közelmúltban 11 olyan ügyben kaptam megbízást jogi képviseletre, ahol szülés közben halt meg a szülő nő.
Az elmúlt évben keletkezett ügyek sajnálatos tendenciát mutatnak a szülés közben, vagy a szülést követő anyai halálozással kapcsolatban. Sorozatosan visszatérő magyarázat, illetve védekezés az intézmények részéről a HELLP illetve a DIC syndromára való hivatkozás. (A HELLP betűszó a vérsejttolódás, az emelkedett májenzimszint és az alacsony vérlemezkeszám angol elnevezésének kezdőbetűiből áll, fehérje vizelés is jelzi., a DIC syndrobában pedig véralvadás elégtelenség, súlyos vérzés történik.)
Tudna mondani konkrét esetet is?
Néhai 28 hetes terhes a késő esti órákban rosszul lett, gyomortáji fájdalmai kezdődtek, az ügyeletes orvos a Kórház sürgősségi betegellátó osztályára utalta. Vérnyomása magas (186/116 Hgmm) volt. Végeztek EKG, labor vizsgálatot, hasi UH vizsgálatot, koponya CT-t, egyúttal sebészeti, neurológiai, majd szülészeti konzíliumot hívtak össze. Ekkora a nő már eszméletlen volt, azonnal átszállították a szülészeti osztályra, ahol haladéktalanul császármetszést végeztek. Élő 900 gr koraszülött fiút segítettek a világra, ám az anya később elhunyt.
A halál okaként a halottvizsgálati bizonyítvány annak közvetlen okát terhességi toxicosist jelölte meg.
Az ügyeletes orvos adatai alapján ugyanis téves diagnózist állapítottak meg, a terhes nő vizeletének vizsgálata egyszerűen elmaradt! 3,5 órával később észlelték a masszív fehérje vizelést, így a császármetszés elvégzésére is csak a kórházi felvételt követően 3,5 órával később került sor.
A súlyos életveszélyes kórképben szenvedő beteg életben maradására szakmai álláspont szerint akkor lett volna esély, ha a beteget a sürgősségi ambulancián nem a háziorvos által megjelölt diagnózis alapján kezelik.
A kórház – mint ahogy ez lenni szokott – a hozzátartozói kárigényt nem ismerte el, további szakértői vizsgálatokat kért, míg a rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozást folytatott, az ügyészség vádiratot nyújtott be. A bíróság ez év február óta nem tűzött ki tárgyalást, a kórház jogi képviselője pedig a kártérítéssel kapcsolatos eljárásban a büntetőeljárás várható eredményére utalva kijelentette, hogy „A hazai gyakorlat szerint ez pénzbüntetéssel fog végződni.”
Milyen pénzösszegekre gondoljunk, mint büntetés?
Ehhez is egy konkrét példát mondanék. A 26 éves dunántúli nő terhesgondozás során magánorvosát kereste fel, aki munkahelyén, a városi kórházban végezték az UH vizsgálatokat, melyek során normális méhlepénytapadásnak megfelelő státuszt jegyeztek és a vizsgálat adatai alapján mindkét alkalommal azt a következtetést vonták le, hogy a terhesség élettani úton zajlik, „hátsó falon tapadó lepénnyel.”
A terhes nő ezt követően két hónap elteltével otthonában elhunyt. A boncolás előrehaladott méhen kívüli terhességet állapított meg, így eljárás indult az orvossal szemben. A szaktanácsadó – neves nőgyógyász azt állította ilyen fajta terhességgel a legtöbb szülész „soha nem találkozik” – „soha nem lát abdominális terhességet” Ugyanezen neves szülész egy publikus előadását követően a méhen kívüli terhesség felismerésével kapcsolatban feltett kérdésre mosolyogva, magabiztosan azt válaszolta, hogy „Ez nem lehet probléma, hiszen az vagy bent van vagy kint.”
7 igazságügyi orvosszakértő adott az ügyben 12 darab véleményt, majd mindezek birtokában még az ETT (Egészségügyi Tudományos Tanács) Szakértői Testülete is véleményezte az esetet és az addig keletkezett szakértői véleményeket, majd meghozta azt a megállapítást, amelyet bizonyára minden témában jártas szülész-nőgyógyász is elfogad, azaz azt, hogy a terhességi első vizsgálathoz hozzátartozik az UH vizsgálat, ezzel pontosabban el lehet dönteni, hogy a terhesség méhen belül helyezkedik el vagy méhen kívül.
Az illetékes bíróság első fokon 1 millió forint pénzbüntetést szabott ki a szülész-nőgyógyászra, mellékbüntetésként 1 évre eltiltotta foglalkozásától, de fellebbezés következtében másodfokon ezt megváltoztatta, és a pénzbüntetés összegét 450.000,- Ft-ra leszállította, a foglalkozástól eltiltást mellőzte.
Négy évre volt szükség ahhoz, hogy a szülész-nőgyógyász mulasztása miatt a felelősségre vonása megtörténjen, annak mértéke pedig 450.000,- Ft pénzbüntetés.
Az orvosszakértőn áll vagy bukik egy-egy ügy, igaz?
Igen. A döntések az orvosi felelősség kérdésével kapcsolatban nagy nehézségek árán születnek meg és elsődlegesen szakértői véleményeken alapulnak.
Mi a legelkeserítőbb Ön szerint egy-egy műhibaügynél a szakértőkkel kapcsolatban?
Ne azon kelljen vitatkozni, hogy a 24. héten kórházban született koraszülött akit orvos nélküli világrajötte után abortumnak tekintettek és egy vesetálba helyezték, majd amikor felsírt kétségbeesetten intézkedtek az intenzív osztályra helyezéséről (a gyermek életben maradt, de oxigénhiányos állapotban, sérülten) vajon annak köszönheti-e sérült állapotát, hogy őt abortumnak tekintették, a szülésnél orvos, neonatológus nem működött közre, és ne azon kelljen vitatkozni, hogy történt-e orvosi mulasztás az adott kórházban, és ne kelljen szakértői véleményeket ütköztetni, hogy ez mulasztás vagy nem. Ami tény, az tény, még akkor is, ha a szakértő igyekszik menteni a „kollegát” a felelősségre vonás elől.
Amikor egy általam ismert szakértővel találkozva – lehet, hogy a szakma etikai szabályainak nem megfelelően – rákérdeztem, hogy hogyan adhattál olyan véleményt, hogy ebben az ügyben az orvos nem felelős a bekövetkezett károsodásért, akkor azt a választ kaptam, hogy: „Csak nem gondolod, hogy a kollegát börtönbe segítem?” „Egy polgári jogi kártérítési perben hidd el elmarasztaltam volna.”
Márpedig A „különleges szakértelem” ténye miatt az eljáró hatóság – legyen az rendőrség vagy bíróság – kritika nélkül fogadja el véleményeiket.
Halogatást is tapasztal a jelentések elkészítésében?
Egy alföldi kórházban 2009. október hónapban megindították a negyedik gyermekét szülő nőnél a szülést burokrepesztéssel, a kezelés során a nő schockos állapotba került, császármetszést hajtottak végre rajta, majd az intenzív osztályon pár nappal a szülést követően elhalálozott.
Szakértői vélemény több mint egy évig készült, majd végül úgy nyilatkozott, hogy nem tudja mi vezetett a szülő nő halálához… hipotéziseit megválaszolatlanul hagyta, így az is megválaszolatlanul maradt, hogy az oxytocin és Seduxen kölcsönhatása eredményezhetett-e agyi görcsöt.
Van olyan példa is ahol 16 hónappal az eset után még nem sikerült a közigazgatási eljárás során vizsgálódó kirendelt iü. orvosszakértői intézetnek szakértői véleményt elkészíteni az ügy „bonyolultsága”, és az intézet „rendkívüli leterheltsége” miatt.
Akkor ezért több a császármetszés? Az orvosok félnek és az alacsonyabb kockázatot választják?
Marsden Wagner a WHO (az Egészségügyi Világszervezet) egy volt magas rangú tisztviselője szerint az orvosok kényelmessége mellett részben ez is lehet az oka annak, hogy Magyarországon a nők 1/3-a sőt, egyes vidéki kórházakban majdnem fele császármetszéssel hozza világra a gyermekét (a WHO ajánlása szerint az esetek 15%-a lenne indokolt)
Ezt olvasva és a hazai tendencia alapján azt gondolhatjuk, hogy a biológia nem ismer munkanapot és szünnapot, de a magyar nők valahogy nem szülnek sem hétvégén, sem ünnepnapokon. Egy májusi statisztika szerint hétvégére nagyjából felére esnek vissza a szülés számok.
Van olyan város, ahol kiugró az esetek száma?
A szülő nő szülés közben meghalt – szinte térképszerűen sorolhatnám az ország kórházait, hiszen előfordult ez Kecskeméten, Baján, Szolnokon, Gyulán, Komáromban, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Győrben. A felsoroltak között van olyan kórház ahol ez megismétlődött és ezekből ezidáig egyetlen kórházban történt halálesettel kapcsolatban befejezett nyomozás és vádemelés, míg az egyik kórházban történt szülés során – ahol ikergyermekek születtek – a szülést követően meghalt anya halálával kapcsolatos eljárásban, amely 2009 nyarán volt, az ORFK 2012 elején hozott határozatot, amelyben helybenhagyta az eljárás megszüntetését, indokolásában igen egyedi álláspontot képvisel, amelyben elutasította a sértettek a szakértővel kapcsolatos kifogásait, mondván
„Mindazonáltal nem világos, hogy a fellebbező miért kifogásolta dr. Papp Zoltán egyetemi tanár szakértői véleményét, akkor, amikor nevezett prof. dr. Papp Zoltán a szerzője a Szülészet-nőgyógyászat című egyetemi tankönyvnek (pl. Semmelweis Kiadó Bp. 2007.), és mint ilyen, kétségtelen szakértője az adott tárgykörnek. Az eljárás célja a foglalkozási szabályszegés megállapítás, avagy kizárása. Az orvosi foglalkozás szabályait egyebek mellett az egyetemi tankönyvek is meghatározzák. Könnyű belátni, hogy ebben a vonatkozásban prof. dr. Papp Zoltán véleménye meghatározó, független attól, hogy ki kérte tőle a szakértői véleményt. Ebben a vonatkozásban tehát egyetlen szakértőnek sem vethető szemére, ha véleményében az orvosi foglalkozási szabályokat alkotó személy véleményével egyetért.”
Ebben az ügyben 18 hónapot kellett várni arra, hogy a szakértői intézet elkészítse szakértői véleményét.
Ilyenkor szokták mondani, hogy NO KOMMENT! – a szülő nő meghalt, ikergyermekeiket az apa neveli, igen nehéz körülmények között, önkormányzati támogatással, a szülést vezető orvos pedig folytatja kórházi munkáját és természetesen magánpraxisát.
Lehet-e az okozott károkat nem vagyoni kártérítés formájában kompenzálni?
Bár egyetlen orvos sem praktizálhat hosszú éveken át anélkül, hogy ne követne el olyan hibát, amely egy beteg károsodásához vezethet, amikor megtörténik, a legtöbb orvos, vagy erőteljesen tagadja, hogy megtörtént volna, vagy azonnal talál tíz okot amiért nem ő a hibás.
Ezekre az esetekre jelzem az intézményeknek a harvardi egyetem kutatása eredményeként elhíresült szóhasználatot, azaz hogy ilyenkor nincs más lehetőség mint „elismerni, beismerni, bocsánatot kérni.”
Mit gondol milyen esélye van egy esetleges komolyabb - de nem feltétlenül maradandó - anyai sérülés esetén bármilyen következmény az intézmény/orvos részére. Előfordul például bocsánatkérés?
Az ilyen esetek mindegyike megrázó történet, mindegyik mögött emberi tragédia áll ám a bocsánatkérés sokszor elmarad. Mondhatnám egyedi és igen ritka, annak ellenére is, hogy ezzel sok esetben elejét lehetne venni a peres eljárásoknak, a sajtóhíreknek is. A bocsánatkéréshez azonban komoly önkritikára van szükség azok részéről, akik a hibát elkövették…
Mire számítson aki mégis áldozatává válik egy műhibának?
Nem tud mást tenni, mint várni, várni a sorozatos szakértői véleményekre. Peres eljárás során várni a bírósági ítéletig prognosztizálható 3-4 év elteltére. Peren kívüli megállapodásnál is várni kell. Itt a felelősségbiztosító álláspontjára, majd az intézménynek vagy fenntartójának anyagi helyzetéből adódó teljesítőkészségre, míg ha nincs közös álláspont, akkor mégis jöhet a per.
A hibázó orvosok pedig ezek szerint ezalatt zavartalanul praktizálhatnak tovább?
A szülész-nőgyógyászok, akik ezen esetekben közreműködtek, akik ellen esetleg eljárás is van folyamatban, az intézményben ugyanúgy dolgoznak, mint a vitatott beavatkozásokat megelőzően akár évekig, akár a felelősségre vonásig, akár azt követően.
Van bármilyen statisztika a hazai műhiba-esetekről, esetleg orvosi szakterületenként?
Amit elmondtam csak pár jellemző példa a hazai műhibákkal kapcsolatban, ezekről az ügyekről statisztikát nehezen lehet találni, az igazságügyi adatközlésekben nincs külön kategóriája az orvosi műhibáknak, mint ahogy nincs külön kategória a kártérítési céllal indított polgári peres eljárások vonatkozásában sem.
Érdekes lehet azonban, hogy az Institute of Medicine adatai alapján azonban csak az USA államaiban évente több mint százezren halnak az orvosi kezelés során fellépő műhibák miatt. A jelentés szerint az orvosi műhibák jelentik az USA-ban a nyolcadik vezető halálokot, arányuk magasabb az autóbalesetek és az emlőrák okozta elhalálozásnál.
Felmerül a kérdés hogyan lehetne javítani ezen az egész helyzeten?
Álláspontom szerint a gyógyítás közben felmerült tevékenységgel kapcsolatos kártérítési igények kulturált módon történő rendezéséhez szükség lenne az intézmények részéről egy állami háttérre, egy megfelelő biztosítási háttérre és egy tulajdonosi háttérre is.
A hazai orvoslás problémája sokrétű. Rá kellene döbbeni arra, hogy az egészségügyi rendszer, az egészségügy struktúrája már nem jó, a régi modell válságban van, a hazai orvoslásban évtizedek óta gyűlnek a problémák, ezen problémákkal nem foglalkoznak, ugyanis ez nagyon is szorosan kapcsolódik az egészségügyi ellátás minőségéhez, az ellátás finanszírozhatóságához.
A változásokra az igény évről-évre sürgetőbbé válik.
Jelen viszonyok mellett a felelősségbiztosítási oldal és az intézmények felelősségére vonatkozó sajátos szabályozások miatt, de az intézmények pénzügyi helyzete miatt is a hazai viszonyokban a társadalmilag elvárt követelményeknek nem felel meg a hazai gyakorlat.
Hazai viszonylatban 15-20 éve tart már az az állapot, hogy egy megítélt kártérítésből – orvosi hiba miatt – a felelősségbiztosító 5, esetleg 10 millió forint limit határ erejéig áll helyt, míg ismereteim szerint ez Hollandiában 2 millió euró, Németországban 1-1,5 millió euró, így az uniós szabályozás megvalósíthatósága bennem kérdéseket és kételyeket vet fel.
A magyar orvostársadalom ráadásul rendkívül intoleráns az őt ért kritikákkal szemben, ingerülten, sokszor felháborodottan utasít vissza a médiák által közvetített minden vádat.
Tudomásul kell venni, hogy az orvosok nem különböznek más társadalmi csoportoktól abban, hogy köztük is vannak jók, rosszak, hibázók és gyakrabban hibázók, valamint csodálatos és világszínvonalon végzett tevékenységek elkövetői.
A WHO (az Egészségügyi Világszervezet) egy volt magas rangú tisztviselője Magyarországon megjelenő könyvében úgy nyilatkozott, hogy:
„Ha kijelentem, hogy komoly hibát követtem el, ezzel megsértem az orvos társadalom egyik íratlan szabályát… Hibáinkat soha nem szabad elismernünk, mivel ezzel aláásnánk a saját magunkba vetett hitünket, ráadásul per esetén kárunkra is lenne.”
(Amerikából jöttem: Mesterségem címere, szülész-nőgyógyász. Írta Marsden Wagner)
A tisztesség azt kívánná, hogy a számonkérésben se legyen különbség, nyilvánosság a társadalom részéről azok hátrányára, akik világszínvonalon végzett tevékenységgel öregbítik a hazai orvoslás hírnevét.
Köszönöm az interjút!
Center
