2006 augusztusában költöztünk össze párommal. Mivel alapból messze laktunk egymástól, és mind a ketten főiskolára készültünk, így kiválasztottuk a megfelelő várost, ahol mind a kettőnknek van megfelelő főiskola. Nem terveztünk akkor még semmit, csak annyi volt a terv, hogy mihamarabb fejezzük be tanulmányainkat.

Hát sikerült is a mihamarabb, mert bele se telt egy kis idő és terhes lettem. Először semmit sem gondoltam, mert közben rendesen meg is volt (így kb. 4-5 dátumot is kiírtak a szülésre, de végül július 9-re véglegesítették. Mondtam, hogy az nem valószínű, inkább június vége felé kb., de mindegy, a menzesz nem azt mutatta.)

Akkor még nem volt semmi tapasztalatom semmiben, nőgyógyász se nagyon látott még, nem tudtam, mi hogy zajlik és hogyan. Kaptam egy kedvesnek tűnő védőnőt, és egy aranyosnak tűnő dokit. Tetszett, hogy Győrben minden egy helyen volt, nem kellett mindenhova szaladgálni a vizsgálatokkal kapcsolatban (a genetikai ultrahangok kivételével, az a kórházban történt). A védőnő nem nagyon jött be, de hát ez volt.

Tudom az AFP nem nagyon fontos, nekem az volt csak a rossz, hogy alapból el voltam számolva, így mindent kapkodva csináltak a 12. heti vizsgálatot. AFP vizsgálatra visszatérve nyugtattak hogy mivel még a 18. heti uh-ra sem jött meg az eredmény, biztos jó, és hogy ha gond lenne, akkor már tudnának róla. Na, ha lett volna gond sem tudták volna elmondani, ugyanis, hogy hogyan, nem tudom, de elírták a nevet rajta, így ott hesszelt a papír a dokinál több hétig, mire rájöttek, hogy valószínű én vagyok az az átnevezett egyén.

A 18. heti ultrahangon kaptam egy „kedves” dokit, aki nem mondott semmit csak ezeket: „Hopp, ott egy ciszta, hopp, ott még egy ciszta, jajajj, ott meg egy vesemedence tágulat.” (1-1 kis ciszta volt a baba mindkét agyféltekéjében). (Kérdeztük a párommal, hogy ez mit is jelent, nagyon meg voltunk ijedve, és csak annyit mondott, nézzenek utána.) Lehívták azt a dokit, aki mindig kezelt, (genetikus) és akkor végképp megijedtem, de neki el kellett mennie, így semmit sem tudtunk meg. Neten rákeresve a Down-kór jött szóba. Nagyon meg voltunk ijedve. El kellett mennünk genetikai tanácsadásra, ahol elmondta a doki, hogy Edward-kórról van szó. Mondtuk neki, hogy voltunk a héten 3d-s ultrahangon, és ott mondta a doktornő, hogy se ciszta se vesemedence tágulat, de ennek ellenére kellett magzatvíz vizsgálat, ami kimutatta, hogy egészséges kisfiunk lesz. Nagyon megörültünk és megnyugodtunk, hogy vége a frásznak. A többi ultrahangon megállapították mindig, hogy minden rendben van, stb. Bár én úgy gondoltam, hogy kissé nagyon vizes vagyok, mert tiszta dagadt volt a bokám, meg a bőröm is csillogott. De nem csináltak belőle gondot.

2007. június elején költöztünk el Győrből. 2007. június 14-én cuccoltunk be a lakásunkba, és még aznap este elment a magzatvizem. (Először nem gondoltam rá, mert csak ültem a vécén, éreztem, hogy a 20 perces pisi lehetetlen, de gondoltam, lehet azért, mert a hólyagom feszült és csak csöpögött, aztán kiabáltam az alvó férjemnek (2007. januárjában házasodtunk össze), hogy elment a magzatvíz, szülni fogunk .

Letusoltam gyorsan, aztán irány be a kórház. 14 óra vajúdás után nem tágultam az oxitocin gyorsítására sem, így a fertőzés veszélye miatt bevittek a műtőbe. 2007. június 15-én 13:30-kor megszületett a kisfiam 3200 grammal és 50 centivel. Szegénykém annyira elfáradt, hogy nem sírt, csak felnyögött szólván nekem, nyugodj meg, itt vagyok. Felejthetetlen volt az egész.

Móni