Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Láttam az ultrahangon, ahogy az ikerbabám pisil

Amikor engem vártak, még csak a népi hagyományok alapján lehetett jósolni arról, hogy vajon majd apukám keresztnevét öröklöm-e, vagy egy hangzatos lánynevet kapok majd...
A bejegyzés folytatódik
 

Kórházi rohamcsomagot kerestünk az éjszaka közepén

Éjszaka görcsöltem, hívtam az orvosomat, aki a panaszaim alapján azt mondta, azonnal induljunk a kórházba. Még le sem tettem a telefont, de már szedtem is ki a „menetcsomagot”...
A bejegyzés folytatódik
 

Az ikreknek dupla babakelengye kell? Na, nem!

Lehűlt az idő, a szél is kissé feltámadt. Újra előkerült reggel a kardigán, és a munkahelyen sem kellett már a légkondihoz nyúlni. Mintha koranyár lenne, pedig...
A bejegyzés folytatódik
 

Terhes vagyok, meddig dolgozzak még?

Fontos kérdés foglalkoztat mostanában. A szabadság ideje alatt is sokat gondolkodtam ezen: meddig dolgozzak még? A nagy fejtörés eredménye: sok a pro, sok a kontra. Amikor...
A bejegyzés folytatódik
 

Másfél órát pózoltam a levendulamezőben

A héten szabin vagyok. Egész héten. Hosszú idő óta végre egy egész hét itthon. Vagyis fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem munkával telik a hét, hiszen itthon nem sokat...
A bejegyzés folytatódik
 

A hőségriadóban karácsonyi szettet vettem. Bundazsákkal

Bár még messze van az október (a szülés várható időpontja), de a család legifjabb Kismackójának kinevezett dobozkában már gyűlnek a csak neki szánt ruhák. A Srácoknak...
A bejegyzés folytatódik
 

A második terhesség nem olyan, mint számítottam

A 22. hétbe lépve… Most, hogy beléptem a 22. hétbe, óhatatlanul megállásra késztet a tudat, hogy igen, most már jóval túlhaladtuk a féltávot. Kicsit visszaemlékezem… ….milyen...
A bejegyzés folytatódik
 

Hülye kérdések, amivel a kismamákat fárasztják

Az ikerterhesség alatt, majd később az ikerbabakocsi tologatása közben elég érdekes kérdésekkel, megjegyzésekkel találtak meg. Akkor azt hittem, hogy a hajmeresztő kérdések...
A bejegyzés folytatódik
 

Nincs még gyereked és semmire nincs időd? Haha!

Emlékszem az időkre, amikor csak az volt a dolgom, hogy suli után hazaérjek és tanuljak. Amit legtöbbször lerendeztem néhány perc alatt, kivéve, ha valami nagyobb témazáróra...
A bejegyzés folytatódik
 

Tudod a gyerekeidet egyformán szeretni?

Amikor kiderült, hogy ikreket várok, nem tudtam mit kezdeni azzal az érzéssel, hogy miként fogok tudni egyszerre két embert szeretni, holott mindig is úgy gondoltam, hogy...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (36)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (33)babanapló (109)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (230)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (187)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (443)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (56)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (37)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (24)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1025)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (304)könyv (90)könyvajánló (48)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (180)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (191)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (79)segítség (23)Shadow (84)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1140)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (727)terhesség (1291)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)