A Nagy beszéde szépen alakult, de tartottam attól, hogy gyerektársaság nélkül lassulni fog, esetleg megáll a fejlődés, úgyhogy felkerestem egy TSMT terapeutát.
A vizsgálatban megállapította, hogy az egyensúlyozás, illetve a jobb-bal agyfélteke összehangolásában elmaradásai vannak, úgyhogy az instrukciói alapján elkezdtünk itthon tornázni. Most már a harmadik gyakorlatsornál tartunk.
A lányom kezdeti lelkesedése a második hónap környékén illant el, azóta alkudozások, viták és vesztegetések tarkítják az összes alkalmat, amikor nekiveselkedünk a tornának. A beszédére viszont vitathatatlanul jó hatással van. Mi szinte naponta ámulunk el az újabb szavaktól, mondatoktól, de több ismerős is szóvá tette, hogy mennyire érthető már számukra is - ha nem is minden szó - de sokkal több, mint akár csak néhány hónappal ezelőtt.
Szeptemberben kezdi az óvodát, úgyhogy nagyon izgatottan nézek az elkövetkező időszak elébe.
Van bennem egy adag - szerintem normálisnak mondható - drukk, hogy hogy megy majd a beszoktatás, milyenek lesznek az óvónők, stb, de azon túl aggódom a szobatisztaság miatt is, mert azon a téren van némi elmaradás. Míg novemberben a dadák dicsérték a lányom, hogy mennyire ügyes, és mennyiszer szól napközben, ha pisilnie kell, addig a Kicsi születésével mintha elvágták volna.
Nem tudom, hogy valóban van-e összefüggés a két dolog között, vagy az életében bekövetkezett több változás együttesen hatott erre, esetleg az volt a baj, hogy nekünk, felnőtteknek máshova került a fókusz, de itthon már nemcsak, hogy nem szólt, ha ki kellett mennie, volt egy időszak mikor szabályosan tiltakozott ellene, hogy ráültessem a vécére.
Jelenleg a „nagydolognál” szól, hogy mennie kell, a „kisdolog” célba érése viszont azon múlik, hogy én elég sűrűn kiviszem-e mosdóba.
Én jól vagyok, de elképesztően fáradt. A nagyszülők a második gyerek érkeztével sem aktivizálták magukat különösebben.
Mérföldkő volt januárban, hogy anyukám átvitte magához a Nagyot, hogy együtt töltsenek egy fél napot, de míg eleinte ez egy heti fix programnak tűnt, nagyon hamar havi eggyé redukálódott.
Anyósomék pedig továbbra is három/négyhetente jönnek hozzánk maximum egy órára.
Bár tudom, hogy segítség kérés terén vannak nehézségeim, ebben a témában továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy nem fogom a gyerekeket senkire sem tukmálni. Ha a nagyszülők nem érzik úgy, hogy akár segítségképpen, akár az unoka iránt érzett szeretetből fakadóan szeretnének vele/velük érdemi időt tölteni, akkor ezt tudomásul veszem.
Folyt.köv.
Polli
