Félévesen hiába akartam megkezdeni a hozzátáplálást a kiscsajnál, a püré nem jött be neki. Egy hónap kellett, mire rájöttem, hogy ő azt akarja és úgy enni, ahogy mi. (Szóval darabosat eszik, egyedül, nagyon ügyesen. Emellett szoptattam kb. 3-4 óránként. Persze tudom, hogy a szoptatás nem fogamzásgátló, egy-két alkalommal felhoztam Férjnek, hogy hát ennek lehetnek következményei.
A tervem az volt, hogy egyéves korig szoptatok. Fokozatosan vettem el a cicit, először a reggelit, majd a délit, az éjszakait és az estit. Már csak megszokásból kellett neki amúgy is, mert kb. egy-két perc után elengedte.
Na, de a lényeg, hogy kb. 10 hónapos korára már csak este kérte a cicit. Elkezdtem görcsölgetni (a menstruációm nem jött még meg). (Side note: májusban megkaptam a COVID-oltásom, ami után elkezdtem pecsételni, és azt hittem, hogy meg fog jönni, de még aznap el is múlt.) Szeptemberben mondtam Férjnek, hogy hát hamarosan meg fog jönni szerintem, mert szúr, görcsöl, alig szoptatok, itt az ideje. De hát ezen a hétvégén volt az évfordulónk, és miután elaludt a kicsink, megnyitottunk egy üveg bort és egymásra hangolódtunk egy társassal. Nagyon jó este volt.
Rá kb. másfél hétre náthás lettem, gyógyszer, orrcsepp, és kb. három nap alatt rendbejöttem.
Aztán feltűnt, hogy mintha az eddig szép lapos hasam nem is lenne olyan lapos. De hát rengeteg csokit ettem végig, mióta megszületett a lányom, mert rettentően kívántam, szóval úgy voltam vele, hogy visszaveszek és nem lesz baj. Aztán el is kaptunk egy ovis hasmenéses-hányós vírust a keresztlányomtól... Hát nem volt kellemes, de boldogan vettem észre, hogy fogytam két kilót. Tudom, milyen kicsinyes vagyok, de hát ez van. Majd miután átment rajtunk, ugyanúgy nagy lett a pocim. Hát ezt nem tudtam hova rakni.
Közben rengeteget álmodtam babákról, de nem volt ez fura, mert három nagyon kedves barátnőm is majdnem egyszerre volt kiírva, és már kb. minden beszélgetés itt végződött. Aztán eszembe jutott, hogy azt álmodtam, hogy pozitív egy terhességi teszt, és egy másik gyermek áll a lányom mellett az ágy sarkában, és éreztem, hogy testvérek.
Szóval úgy döntöttem, hogy másnap reggel csinálok egy tesztet, de Férjnek nem szólok. Aztán 5 körül keltem csak, kimentem a mosdóba és megcsináltam a tesztet. Úgy voltam vele, hogy ott hagyom majd a szekrényben, aztán majd ránézek, miután ittam. Nos, erre nem volt időm, mert ahogy rácsepegtettem a vizeletet, egyből kétcsíkos lett. Volt még otthon pár teszt, mindet megcsináltam, mind egyből pozitív volt.
Meg is lepődtem meg nem is. Férjnek nem mondtam el, csak délben, mikor jött haza ebédelni.
Vettem egy csokit, amire az volt írva, hogy Szeretlek, Apa, kiegészítettem azzal a szöveggel, hogy: „Már most” és aláírtam, hogy 2022. A csokit és a tesztet beraktam a papucsába. (Első dolga, amikor hazaér, hogy átveszi a munkáscipőjét.) Közben hívtam az összes magán nőgyógyászt a közelben, hogy valaki állapítsa meg a terhességet, de nem jártam sikerrel. Végül felhívtam a kórházat, hogy terhesség-megállapítást szeretnék, de első körben elhajtottak, hogy egy hónap, de miután elmagyaráztam, hogy nem volt mensim az előző szülés óta, ergo fogalmam sincs, hogy mennyi idős terhes lehetek, illetve nő a hasam is már, gyorsan másnap reggelre be is írtak.
Na, pont végszóra hazaért a férjem, aki azt hitte a tesztre, hogy a tavalyi, és a lányunk valahonnan előszedte. De aztán látva a fejemet, a csokit észre sem vette, megkérdezte, hogy terhes vagyok-e. Mire bólogattam, mint egy hülye. Kicsit sokkolódott, de utána már mondta, hogy ő tudja is, hogy mikor történt és sejtette. Valóban néha rákérdezett, hogy nem vagyok-e terhes. Megbeszéltük, hogy 7 pecsétes titok. Másnap pár hazugság árán a családnak (hova megyek, miért) eljutottam nagy nehezen a dokihoz, aki kb. 6 hetesnek mérte a kicsit. Vissza kellett menjek három hét múlva, hogy addigra mondjon biztosat, mert szívhang nem volt még.
Nem aggódtam, éreztem, hogy nincs baj, pláne, hogy rá egy hétre megjelent a régi rossz barátom, a hányás és egész napos hányinger. Egy egyéves mellett nem volt könnyű ez a rész, sokszor nagyon bűntudatom volt, hogy nem tudok vele úgy foglalkozni, ahogy szeretnék, de örültem, hogy levegőt tudok venni anélkül, hogy hánynék.
Folyt. köv.
Mia
