Magam sem hittem volna, hogy kevesebb mint egy évvel a lányom születése után már jelentkezem egy terhesnaplóval... de hát ember tervez, Isten végez.

Én vagyok az, akinek harmadfokú gátrepedése lett a rossz fejtartás miatt. BTW a mai napig nem jó a gátam.

Áprilisban mentem el rákszűrésre, tovább nem akartam tolni (a család női tagjainak elég nagy az esélye a méhnyakrákra). Nem mentem vissza a dokihoz, akinél szültem, helyette inkább ahhoz a doktorhoz mentem, akihez előtte jártam szűrésre. Kérdezett a szülésemről és miután elmondtam nagy vonalakban, csak annyit mondott:

„Azta, hát le a kalappal Ön előtt, hogy ezt majdnem mosolyogva tudta elmondani. Azt vajon mondták Önnek, hogy akkor el kell, hogy felejtse a hüvelyi szülést?”

Ezen kicsit megdöbbentem, mert a 6 hetes kontrollon a dokim azt mondta, hogy szülhetek nyugodtan természetes módon. Mikor ezt elmondtam a jelenlegi dokimnak, azt mondta, hogy hát megvizsgál, és utána folytatjuk ezt a témát. Nagyon óvatos volt, amiért nem tudok elég hálás lenni. Ultrahanggal és ujjal is megvizsgált, levette a kenetet. Azt mondta, hogy tele van a hüvelyem hegekkel és rákérdezett a szexuális életemre.

Mondtam, hogy fáj, eléggé. Ő meg közölte, hogy szerinte ez még egy évvel a lányom születése után is fog, de ne aggódjak, mert egyszer elmúlik. Ajánlott egy pózt, ami mentesíti a gátat a nyomás alól. Ezért is örök hálám, valóban csak egy kicsit kellemetlenséget éreztem ebben a pozitúrában. (A férjem természetesen végtelenül türelmes volt, sosem erőltetett semmit, lassan haladtunk, de hogy ez a póz, miért is nem jutott hamarabb az eszünkbe...nem értem.)

Rákérdezett a doktor úr, hogy vizelet- vagy székletvisszatartási gondom nincs-e, mire hál' Istennek nemmel tudtam válaszolni. Mondta, hogy szerencse, de ha még egyszer hüvelyi úton szülök, valószínű, hogy megint így járok a gátam gyengesége miatt, és akkor már nem úszom meg ilyen „könnyen”. Szerinte egy normális doki nem javasolhatja a hüvelyi szülést ilyen háttérrel. Emésztenem kellett, amit mondott. Megköszöntem a korrektségét, és úgy váltunk el, hogy hív, ha gond van a rákszűréssel. Nem hívott.

A férjemmel otthon megbeszéltük a dolgokat, azt mondta, hogy ne aggódjak, ha császár akkor császár, úgyis tudja, hogy rettegek megint hüvelyi úton szülni. Igaza volt, annyi kiegészítéssel, hogy semmiképp nem akarnék annál a dokinál szülni többet, akinél a lányomat (főorvos lett azóta a kórházban). Minden bizalmam elment felé.

Folyt. köv.

Mia