4. rész
Előzmények itt>>> itt>>> és itt>>>
Július 5-én újra műtöttek, eltávolították a tályogokat, és ha már ott voltak, a zsírcsomót, a vízszintes metszésem mellé lett egy függőleges is! Próbáltam előbb műtőbe jutni, más helyeken, ismerősök által, de a szeptikusság miatt sehol nem vállalták.
Július 27-én lekerült a kötés a hasamról, a sebem teljesen gyógyult.
Na, kérem szépen – sajnos, ahogy azóta több emberrel beszélve az érintett körből kiderült, hogy ez szinte általános dolog, csak nem foglalkoznak vele, aki pedig végre több hónapnyi kínlódás után meggyógyul, az nem köti senkinek az orrára, hogy mi történt vele, mert szégyelli – ki tudja, hogy nem ő-e a hibás ebben, mert el akarja felejteni!
Hát elfelejteni én is szeretném, de itt alapvető hibák és hiányosságok, ezeréves dogmák és a szakmában dolgozók magas fokú fásultsága az, ami a fentieket előidézte.
Nem az a baj, hogy coli baktériummal fertőzött hassal jöttem ki a kórházból (nem a fenét nem baj…), hanem az, hogy annyira nincs utánkövetés, hogy nem születik egy protokoll, aminek értelmében automatikusan antibiotikum kúrát adnak a nyílt sebbel lévőknek. Ha baj van – ergo van valami baci, azt megölné, ha nincs, akkor meg nem történik semmi. Én, ha választhatnék, akár vénásan kapnék két hétig gyógyszert, mint végigcsináljam ezt a négy hónapot! De ez csak az érzékeltetés miatti túlzás, sima tablettáról van szó!
Hogy lehetséges, hogy a szakmákban dolgozók képesek ennyire buta és diszkriminatív indok mögé bújni, mint a kövérség. Tény, hogy ezer és egy okból nem egészséges. Azonban jelen esetben tökéletesen irreleváns, hogy nekem mekkora és mennyire zsíros a hasam. Miért nem ébred fel senkiben a tök szimpla kíváncsiság? Vajon mégis mi lehet ez?! (Megjegyzem, hallottam olyan megjegyzést orvos szájából még a legelején, hogy nyugodjak meg, ez teljesen normális, neki van olyan betege akinek 6 (!!!!) hónapja folyik a hasa! Hát minden tiszteletem az érintett hölgyé így ismeretlenül is, és a legmélyebb undorom az illető orvos felé!)
Jöhetünk azzal, hogy mennyire rosszak a körülmények, kevés a pénz a fenntartásra, alacsony az orvosok, ápolók és egyáltalán az egészségügyben dolgozók fizetése. No, de tudtommal a tűzoltók sincsenek túlfizetve; ja igen, viszont az ő munkájuk könnyebben mérhető: ég még az a tűz vagy sem, kiemelték-e a sérültet az autóból vagy nem… Ha mindenki az alulfizetettsége miatt úgy végezné a dolgát, ahogy én most két kórházi benntartózkodás és hónapokon át tartó rendszeres szakrendelés látogatás alkalmával láttam, akkor ki lehetne tenni az ország kapujára, hogy: Állampolgáraink nem végzik el a dolgukat, mert keveset keresnek, így országunk működésképtelen!
Természetesen tisztelet a kivételnek; három-négy emberrel én is találkoztam, aki korrekt módon, becsületesen és egyfajta emberi hangot megütve végezte a dolgát! Nekik köszönöm, de az érdektelenség, a fásultság és az embertelenség jellemzi az egészségügyet.
Nem célom keresztes hadjáratot indítani, azonban az, ami velem történt, az néhány egyszerű változtatással megelőzhető lenne, és NEM pénzkérdés.
A szakma, a törvényalkotó együttműködése – felelősségteljes döntéshozatala gyökeresen változtatná meg a helyzetet – a helyzetet, ami jelenleg szerintem súrolja a tarthatatlant.
És hogy én hogy vagyok most? A hasam rendben, bár össze van szabdalva, itt-ott kemény és teljesen érzéketlen, de gyógyult és nem fáj! Egyelőre messze nincs akkora teherbírásom, mint régen; azt mondják idő kell, hogy ennyi idő után a testem visszanyerje a régi erejét. Hogy mentálisan és lelkileg hogy vagyok? Szarul! Hogy tömör legyek. Imádom a kislányomat, ő egy csoda! De a férjem érintését nem bírom elviselni. Kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy akármennyire vigyázunk, terhesség lehet a vége. A szex gondolatára összerándulok és rettegés tölt el! Pedig ahogy az írásomat kezdtem, 36 évesen az első terhességemből lett az első gyermekem… Igyekszem magam helyre tenni, igyekszem elválasztani a dolgokat! Bízom abban, hogy a férjem nem csak mondja, hanem valóban megért és nem megy rá a házasságom az intimitás maximális hiányára!
Nem vagyok híve az utópisztikus képeknek, ezért nem várom, hogy bármi változni fog, de ha széles körben elterjed ez az írás, akkor talán lesz olyan kismama – anya, aki hasonló helyzetben nem tűr majd némán, hanem megköveteli a kivizsgálását és megfelelő ellátását, elkerülve azt a poklot, amit én végigcsináltam; akkor megérte!
Dorka anyukája
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
