Na, szóval most, hogy a kicsi Zoéka már 3 hetes lett, gondoltam, én is leírom, hogy is volt az egész, mert annyian kérdezgetik. Minden január 12-én kezdődött. Már kora reggel olyan furcsa volt minden, de gondoltam, ez biztos azért, van mert már a 39. hétben voltam, és hát na, már tényleg olyan voltam, mint egy bálna. Szegény párom már hetekkel előtte kiköltözött a kanapéra, mert annyit forgolódtam éjszaka.
Szóval ülök a tévé előtt, és egyszer csak érzem, hogy valami folyadék folyik. Mondom a páromnak, hogy Lacikám, itt valami van. Ő meg azzal jön, hogy biztos bepisiltem, mert ezt olvasta valami fórumon, hogy ez gyakori a várandósoknál. Na, mondom neki, köszi szépen, 9 hónap alatt most először pisiltem be??? De aztán amikor felálltam, tényleg tiszta víz volt minden.
Felhívtuk a kórházat, azt mondták, hogy ha nem fáj semmi, akkor még ráérünk, pakoljunk össze minden szükségeset, és aztán menjünk be szép komótosan. De mire bepakoltam a pizsamát meg a papucsot, már kezdett húzni az alhasam rendesen. A párom direkt lassabban vezetett, hogy ne rázzon össze, de akkor már mondtam neki, hogy ejnye b+, most nem kell vezetési oktatást tartani.
Beértünk a kórházba olyan fél 12 körül. Egy tök kedves szülésznő fogadott, Erikának hívták, azt mondta, hogy ő most végig velem lesz. Na, ebből nem lett semmi, mert este 7-kor lejárt a műszakja, és jött helyette egy másik, aki viszont olyan volt mint egy robot. De mindegy is.
A fájások egyre erősebbek lettek, de én nem kértem epidurált, mert az anyósom mondta, hogy az nem természetes, meg különben is neki 4 gyereke van és egyikhez se kellett semmi ilyesmi. Na, most már bánom, hogy hallgattam rá. Mert hogy őszinte legyek, OLYAN fájdalmaim voltak, hogy azt hittem, szétszakadok. Próbáltam lélegezni, meg minden, ahogy a magyarázták, de nem segített semmit.
Este 10 körül már azt hittem, meghalok, akkor már üvöltöttem is, mint az állat, biztos hallották az egész szülészeten. A doki meg csak annyit mondott, hogy ez normális, már nem sok van hátra. Na, gondoltam magamban, hogy könnyű ezt mondani NEKED.
Aztán egyszer csak azt mondták, hogy na, most már lehet nyomni. Hát én nyomtam, ahogy bírtam, azt se tudtam már, hol vagyok. A párom meg csak állt ott sápadtan, azt se tudta, mit csináljon szegény. Végül 23:47-kor megszületett a mi kis Zoénk, 3640 gramm és 56 centi. Rögtön felsírt, ahogy kijött, pedig azt mondják, hogy ez nem mindig van így.
Az egészből az a vicces, hogy azt hittem, majd megkönnyebbülök amikor kint lesz, de nem, utána még egy csomó minden jött. De a lényeg, hogy megérte az egészet, mert most itt fekszik mellettem ez a pici emberke.
K. Szandra
UI: Aki azt mondja, hogy ez olyan, mint egy menstruációs görcs csak kicsit erősebb, az hazudik!!!!!!
