A kórház neve: SOTE I. 

A szülés időpontja (év, hónap): 2019.11.

A kórház állapota: A váró, ami maga a folyosó felújításra vár úgy a 60-as évek óta; a kezelő pár éve lett „modernizálva”. 

Mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: Kritikán aluli: kevés, elhanyagolt, koszos, vasúti resti hangulata, (a császárral várva, a földszinti betegfelvételről a másodikon lévő mosdóig küzdöttem magam, onnan nem volt több lehetőség. 

Szülészet/szülőszoba korszerűsége (vannak-e alternatív lehetőségek, pl. kád, bordásfal, labda, stb.): Labda, bordásfal, vér és egyéb foltok a padlón.

Orvosok, szülésznők, csecsemős nővérek segítőkészsége: Változóak a tapasztalataim; a műtős ápoló ill. betegszállító rendkívül kedves és empatikus volt, a császáros intenzíven két nővér volt szolgálatos, az egyik kifejezetten kedves, támogató; a másik egy vacogó, rosszulléttel küszködő anyukának, aki meg kérdezte, kaphatna-e még egy takarót, azt válaszolta:

„Magára teríthetek én akár tízet is, akkor se lesz jobb!”

- majd becsapta maga mögött az ajtót. 

Szülésvezetés (kötelező-e a gátmetszés, oxitocin, siettetik-e a szülést): - 

Császármetszés (bent lehet-e apuka): Igen.

Látogatási rend (bármikor lehet menni, vagy meghatározott időben, apuka bemehet-e a kórterembe): Meghatározott rendben, szigorúan betartva; apuka a folyosón szorongva másik tízzel együtt, tekintheti meg az újszülöttet, ahol a felvételre is várnak, ill. az éppen szülni készülő anyát bekíséri az olykor igen népes család. Rendkívül intim és higiénikus.

Mit kell vinni a baba ellátásához? (ruha, pelenka, popsitörlő, stb.): Mindent.

Hány ágyra jut egy zuhanyzó? 4.

Van-e VIP szoba? Igen, 1 fős 14 ezer, 2 fős 12 ezer.

Koszt mennyisége, minősége: Éhenhalás ellen „jó”.

Kommunikáció (adott-e információkat, tájékoztatott-e az orvos/szülésznő a szülés előtt/közben/után): Nem jellemző, amíg vártam a műtétre, 6.30-11.00, minden pillanatban azt lestem, mikor jön egy ismeretlen egy beöntéssel vagy katéterrel, de nem jött. Mindez az érzéstelenítés után történt, gondolom, nem mondták.

Kaptál-e tanácsokat hazamenetel előtt: Igen, pl: 

- Adjon a babának forralt vizet! 

- Adjon a bábának teát!

- Semmiképp ne adjon vizet, pláne teát! 

És a legjobb, hogy az ügyeletes nővérek felváltva vizet/ teát/ ÉS !! tápszert nyomtak a kezünkbe. 

Bármilyen egyéb tapasztalat, amit fontosnak tartasz: Nagyüzemi termelésre hasonlítanám, mindenki siet, rohan. A csecsemős nővérek (kb. 6 fő) egy kivétellel kifejezetten unott, nemtörődöm, kellemetlen személyek voltak. Ha tehetném, nem ezt a kórházat választanám.

Értékelés:
 

  • szülészet állapota: 6
  • kórtermek állapota: 6
  • szülőszoba korszerűsége: 7
  • felszereltség (orvosi, higiéniai eszközök): 7
  • mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: folyosói : 1, kórtermi: 7
  • orvosok segítőkészsége: 7
  • szülésznők segítőkészsége: 5
  • csecsemős nővérek segítőkészsége: 2
  • kommunikáció, tájékoztatás: 2
  • tisztaság: 2
  • ellátás minősége: 2
  • személyes élmények: 0

T.

Ha az elmúlt két évben hoztad világra gyermeked, küldd el nekünk te is véleményed a kórházról, ahol szültél. A szempontsort és a segítséget itt találod hozzá.

Más is írt már a SOTE I. szülészetről:

A gátmetszés alap a SOTE I-en

Beöntést és borotválást is végeznek a SOTE I-en