Az előzményeket itt olvashatod>>>

A szülés az megint egy más történet… Annyi elég is, hogy kierőszakolták belőlem a babát, aki egyáltalán nem akart még kijönni. A méhszájam teljesen fent volt és teljesen zárt volt. A testem nem volt kész a szülésre. De a kislányom se volt kész megszületni még. Kaptam mindenféle méhszájérlelőt-tágítót, amit a szülészetben alkalmaznak. Rengeteg oxitocint és egy 12,5 órás borzalmasan traumatikus szülést. 

Sose felejtem el. Mikor jöttek burkot repeszteni. Az orvos, aki végezte a „műveletet” mondta, hogy érzi a fejét a babának. Rám nézett és annyit kérdezett.

„Ezt a babát mekkorának becsülték?”

Mondtam, hogy legutoljára 2670-nek. Az ő válasza pedig:

„Hát érzem. Ez nem lesz egy nagy baba sajnos.” 

Csak hogy kapjak még egy utolsó sokkot a vajúdás közben is. Mintha nem ezt hallgattam volna két és fél héten keresztül mindennap. 

Majd megszületett a kislányom. Végülis sikerült tágulni és természetes úton megszületett. 2770 grammal és 52 centivel. Nem is olyan kicsin. Életerősen. Apgar-skálán 10-et kapott. Ami már így is csoda volt, hiszen az orvosok szerint nem is volt biztos az, hogy át fogja tudni magát szenvedni a szülőcsatornán szegény kis „sorvadt magzat”.

Minden jó, ha a vége jó. Azóta a kislányom már 5 hetes. Egészséges, szépen fejlődik és gyors ütemben nő. Teljesen jól van, életerős kisbaba.

Hogy mi a tanulság? Nekem is csak később esett le. Napi szinten látok mindenféle babás csoportokban valakit, aki megkapja ezt a diagnózist, hogy IUGR. Az orvosok úgy dobálóznak ezzel a diagnózissal, mintha kötelező lenne. Köszönhető ez azoknak az irreális elvárásoknak, amiket egy magzat felé állított az orvostudomány. Hiszen az Ő számításuk alapján minden kisbabának közel 4 kilónak kellene lennie. Megvannak adva az értékek, hogy melyik testrésznek milyen nagynak KELL lennie egy kisbabán. Csak egyvalamivel nem számolnak. Hogy ez a kisbabát nem érdekli.

A természet nem hülye. Egy kisbaba nem fog 4 kilósra, de még csak 3,5 kilósra se megnőni, ha arra az anyja teste nem képes. Mert nem képes minden test 3-4 kilós gyermeket kihordani, se megszülni. Ez az, amit orvosok nem is az, hogy elfelejtenek, csak nem foglalkoznak vele. Egy ponthatáron belül értékelnek, az alapján haladnak, és mindenki, aki nem illik bele a sémába, azt retardáltnak nyilvánítják. Nekik csak egy diagnózis, egy várandósnak pedig egy trauma. Egy saját személyes tragédia. 

Persze nem mondom, hogy rossz, ha odafigyelnek egy kismamára. És vannak valóban extrém módon, vagy mondhatnám, hogy IGAZÁBÓL visszamaradott babák. De azoknál megvan az ok. Általában szívfejlődési rendellenesség vagy más genetikai probléma mellé társuló tünet. De itt most nem róluk van szó. Hanem azokról a várandós kismamákról akik azért kapnak ilyen diagnózist, hogy a gyermeküknek méhen belüli retardációja van, mivel egyszerűen nem tudják teljesíteni az orvostudomány által elvárt sémát. Mert nem tudnak alkatuk, genetikájuk, csontozatuk, testfelépítésük miatt 3000 grammnál nagyobb babát „létrehozni”. De ezek a gyerekek nem retardáltak. Nem betegek. Nincsen velük semmi baj! Csak nem illenek bele az irracionális képbe ami, hogy mekkorának KELL lennie egy magzatnak, ami figyelmen kívül hagyja az alapvető emberi anatómiát.

Azóta már sok olyan nővel beszélgettem, aki azt élte át, mint én. És megdöbbentő, hogy mennyire könnyen rámondják bárkire ezt a diagnózist. Megdöbbentő, hogy a legtöbb, kórházban lévő erősen megkérdőjelezhető minőségű gépekkel való ultrahangozás alapján, amit nem mellesleg, ha béna szakember végez, simán két perc alatt rámondják egy babára, hogy IUGR.

Vajon ha tíz éve egy 2500 grammos babára azt mondták, hogy rendben van, akkor most miért nincs? Mi változott? Ki változtatta meg ezt a rendszert? Ki volt az, aki kitalálta azt, hogy mekkorának kell lennie egy babának? És vajon jól van-e kitalálva ez a rendszer, ha annyi baba nem illik bele, hogy az IUGR diagnózis csak úgy röpköd a levegőben? Vajon ha jól működik az ilyen diagnózis osztása és a kismamák szándékos elborzasztása, akkor végül hogyhogy ezek a retardált kisbabák egészségesen jönnek a világra és egészségesek is maradnak? Nem kellene jobban megnézni, kinek adunk ilyen diagnózist? Mely kisbabát nevezünk visszamaradottnak? 

Mert azokat a lélekbeli hatásokat is nézni kell, hogy mekkora sokknak teszi ez ki a várandós nőt. És ha már adnak ilyen diagnózist. Nem lehetne, hogy azt ne vállat vonva és zéró empátiával közöljék? Nem mintha nem lennék hálás az ellátásért, amit kaptam. De ha még egyszer ilyen előfordulna, már okosabb lennék, és nyelnék kettőt először, mielőtt mindent elhiszek. Nem engedném magamat megfélemlíteni. És nem engednék egy szülésindítást se, ha a babám teljesen jól érzi magát.

Azért szerettem volna megosztani a történetemet, hogy elmondjam, minden ilyen diagnózist kapott kismamának, hogy mély levegő. Nyugi. Minden rendben van. És lesz is.

Persze arra biztatok mindenkit, hogy bár ne tagadják meg az orvosi ellátást ilyen esetben, de kísérjék figyelemmel azt. És ne ijedjenek meg, ha azt mondják a babájukra, hogy retardált. Tudniuk kell ezeknek az anyukáknak, hogy nincsenek egyedül. Rengetegen vagyunk. És a kisbabáink egészségesek. Sokan vagyunk, akik azért kaptunk ilyen diagnózist, mert azt, hogy az emberi test mire képes maximum, azt nem veszi figyelembe az orvostudomány.

Szóval nyugi, mamik! Minden rendben lesz.

R.

Előzmények:

Lehet, hogy nem lesz ereje megszületni ennek a babának