Furcsán és változatosan alakult a viszonyom a császáros szüléssel. Amióta az eszemet tudom, azt hallottam otthon, hogy azt a „lusta anyák” választják. Akik még ennyit se hajlandóak megtenni a gyerekért.

És azt, hogy valakit úgy császároztak meg, hogy nem 120 százalék, hogy életmentő lett volna – csak valószínű – az kb. olyan mélyről jövő elítélés lengte körül, mint minimum a nemi erőszakot. Csak évekkel később, már feleségként kérdeztem meg egy nagyon császárellenes anyukát, hogy amúgy mi baj a császárral? Mármint persze az se öröm, ha feleslegesen húznak ki egy fogat, nemhogy egy felesleges nagy hasi műtét. De azon kívül van bármi maradandó hátránya? Ő magyarázta el, hogy ez nem objektív tragédia, hanem szubjektív. Vagyis számottevő hátránya nincs, de hatalmas veszteség annak, aki nagyon át szerette volna élni a hüvelyi szülés folyamatát – mélypontostul, katarzisostul. És minden veszteséget komolyan kell venni. Akkor is, ha az oka az egyénben keresendő.

Ekkor sikerült először nem ítélkezve, mély megvetés nélkül gondolni a császárt választó anyákra, és a kis kockázat esetén is császárt javasló orvosokra.

Aztán ahogy a célegyenesbe fordultam – vagyis teherbe estem – egyre többet olvastam a két lehetőségről. És mindkét opció mellett voltak pozitív és negatív tényezők – magam is meglepődtem, hogy mennyire fej-fej mellett halad a dolog. De a hüvelyi állt nyerésre.  Beszéltem olyan anyukákkal, akiknek egyik gyereke így, másik úgy született. És ők is azt erősítették meg, hogy nem tudnának dönteni, hogy melyik volt a „jobb” vagy „rosszabb” szülésélmény.

Végül is bennem – hangsúlyozom, hogy az én szubjektív megítélésem és a személyiségem számára feldolgozható – a következő végítélet született meg: ha minden jó, akkor a hüvelyi sokkal jobb babának és mamának. De ha ott valami rosszul alakul, na, az nagyon rosszul tud végződni. Míg a császár közepesen előnyös babának és mamának, de ott nem valószínű, hogy visszafordíthatatlan kár érné a babát vagy a mamát.

Így hát abban egyeztünk meg a dokimmal, hogy megteszünk mindent, hogy hüvelyi úton minden jól menjen. De ha bármi elkezd rosszul alakulni, a kisebb kockázat irányába döntsünk teketóriázás nélkül. Ám azt is megfogadtam, hogy én nem fogok kiborulni, ha úgy alakul, hogy mégse természetes szülés lesz. Hisz inkább én maradjak le egy élményről, mint a legkisebb kockázatot is bevállaljam, hogy a babámnak baja lehet.

A terhességet amúgy nagyon rosszul viselte a szervezetem. Nem hánytam, a durva émelygés is pár hétig tartott csak. De valami olyan erőtlenség lett úrrá a testemen, mintha egy brutális influenzán estem volna épp túl. A második trimeszterben pedig az immunrendszerem is felmondta a szolgálatot. Elkaptam minden létező náthát, és hetekre kiütött. De ami a legrosszabb: hüvelyi fertőzések sorozata váltotta egymást. Gomba, bakteriális és (dobpergés): herpesz. Enyhe lefolyású volt mind, engem nem is feltétlenül zavart. Csak a baba és a szülés miatt aggódtam.

Így hát küzdöttem, mint malac a jégen, hogy ne terjedjen fel a baba irányába. Illetve, hogy szülésre elmúljon minden. Próbáltam mindent, de egyre esélytelenebbnek látszott a dolog. Állítólag úgy is lehet hüvelyi úton szülni, ha épp valami baj van a babakijáratnál. Csak épp utána meg kell sorozni az újszülöttet intravénásan a legdurvább antibiotikumokkal/vírusellenes/gombaellenes szerekkel. Hozzáteszem, én nem is értem, hogy miből táplálkozhat egy olyan erős vágy a természetes szülés iránt, ami elnyomja azt, hogy a babánkat meg akarjuk óvni egy ilyen rettenetes mellékhatásokkal járó kezeléstől.

ÍRD MEG TE IS SZÜLÉSED TÖRTÉNETÉT!

Meséld el, hogyan élted meg a szülésedet! Hogy viselted a vajúdást? Meddig tartott a szülés? Milyen érzés volt a kezedbe venni a babádat? Ért-e csalódás a szülés alatt? Van, amit másképp csinálnál?

Történeted a bezzeganya@bezzeganya.hu címen várjuk!

A kiírt dátum közeledtével egy kiadós séta után egész éjjel vécére jártam. Bevallom, az emésztési gondok akkor már a mindennapjaim részévé váltak, így csak másnap ebéd után kezdtem el mérni, hogy kb. szabályosan 10 percenként rosszalkodnak a beleim. De hát fájásoknak közel se nevezném. De gondoltam, menjünk be a kórházba, legfeljebb kapok valami hasfogót, vagy hashajtót és hazaküldenek. Bent kiderült, hogy már javában tágulok. Jeleztem, hogy épp enyhe herpesszel küzdök – itt újra meg kellett erősítenem, hogy ha az az ára a hüvelyi szülésnek, hogy a babámat szanaszéjjel kell majd gyógyszerezni, akkor tessék engem inkább felvágni. Mondták oké, akkor itt egy-másfél óra múlva baba lesz. Ezen meglepődtem, hisz éttermekben néha lassabban érkezik a főétel. Pillanatra el is pityeredtem, hogy most ukk-mukk-fukk anya leszek, minden felvezetés nélkül? De a szülésznők, a nővérkék, a műtősök mind hiperkedvesek voltak.

Igazából az egész folyamat nagyon békés és nyugodt volt. Ott volt a férjem, szeretetteljesen sutyorogtunk, simogatta az arcom, én picit kábultam – gondolom az oxitocintól. És amikor meghallottam azt a sírást, olyan endorfinlöket áradt szét a testemben, hogy még most is könnyezek a boldogságtól, ha rágondolok. Szóval nem, nem maradt el a katarzis – ez volt az egyik félelmem a nem hüvelyi szülés kapcsán. Itt már nagyon kába voltam, és nem emlékszem a történések sorrendjére, csak a hatalmas boldogságra. A férjem azóta is a fellegekben jár, ha eszébe jut az a pillanat, amikor a mellkasára tették a fiát és énekelt neki.

Amint kitoltak a műtőből, az arcomhoz tartották a fiam, és velem lehetett egy órán át. Az erős szopóreflex miatt még el is kezdte szopizni az orrom. Rossz volt, hogy nem szoptathattam meg.  Ha nem ennyire a természetesre készülök, talán jobban átbeszéltem volna a szülésznőmmel, hogy mi legyen császár esetén, és hogy lehetne jobban megoldani az aranyórát. Örültem volna, ha legalább ekkor a mellkasomra rakják. Furcsa, hogy mennyire nem készítenek fel a császár lehetőségére, míg a természetes szülés menete ömlik még a csapból is.

Mivel szigorúan meg se moccantottam a fejem, nem lett migrénem, és mivel a felállítás előtt óvatosan elkezdtem átmozgatni a hasizmom, nem volt rosszabb, mint egy durva menstruációs görcs. Eldöcögtem zuhanyozni, és onnantól egyenes derékkal, fájdalom nélkül jöttem-mentem. Csak azt nem értem, hogy a hülye protokoll miért nem tette lehetővé, hogy ekkor megkapjam a babámat? És még 8 órát várnom kellett a reggeli vizitre. Ezt a következőnél nem fogom hagyni. Ha kell, a folyóson éjszakázom a kezemben a gyerekkel, hisz nem kötözhetnek az ágyhoz.

Amúgy a kisfiam átaludta az éjszakát, szóval neki nem hiányoztam – csak ő nekem. A tejem is úgy megjött másfél nap múlva, mint a parancsolat. És kötődésgondok se voltak köztünk – a sok riogató cikk ellenére sem.

Azon, hogy mi lett volna, ha épp nincs hüvelyi fertőzésem és természetesen szülök, nem filózok. Néha pár harci mami miatt volt lelkiismeret-furdalásom, de gyorsan letudtam, és örültem annak, aminek lehet: se gátseb, se süllyedéses, se vizelettartási problémák, se szexuális nehézségek. Lehet, amúgy se lettek volna. De a lényeg, hogy nekem most nincs.

Az összes apró negatív élmény, ami ennek kapcsán ért, mind abból fakadt, hogy a császár a szülészet Voldemortja: annyira démonizálva van, hogy még kimondani se szabad, így nem is kapjuk meg a megfelelő felkészítést – se fizikai, se lelki téren.

ui: Két negatívum, hogy még így is lett aranyerem, illetve a varratszedésem elhúzódása miatt az utolsó napokban már nagyon nagyon-nagyon fájt felkelni az ágyból – szúrt a megszáradt cérna.

Emília

OLVASS MÉG CSÁSZÁRMETSZÉSSEL KAPCSOLATBAN!

Császármetszés szülésélménnyel
Két nehéz szülés és felépülés után végre részem lehetett egy élményszerű szülésben. Igen szülésben, mert valahogy most még az is sikerült, hogy a császár ellenére ne csak egy eszköznek, egy inkubátornak érezzem magam, hanem valahogy részese legyek a történéseknek.
Tovább>>>

Miért szégyelled, ha császárral szültél?
A császárseb nem annak a bizonyítéka, hogy képtelenek voltunk valamire, hanem hogy édesanyák vagyunk. Nem azon múlik, hogy jó anyák vagyunk-e, hogy milyen módon szültük meg a gyermekünket. A császáros szülés is szülés, függetlenül attól, hogy választottuk ezt a lehetőséget, vagy az orvos döntött a műtét mellett. Ne szégyelld, ha így alakult!
Tovább>>>

Megvágták a kisfiam arcát császármetszés közben
A kisfiam arca megsérült a műtét közben kb. egy centiméteres vágást ejtettek az arcán, ami a mai napig látszik. Az orvosom még záróakkordul odasütötte nekem, hogy nem volt egyszerű a műtét, mert alig bírta átvágni a hasamat a szikével, mert olyan vastag hájréteg volt a hasamon.
Tovább>>>