2019.10.13-án estem teherbe, tudtam és éreztem. Rá két hétre ez már be is bizonyosodott. Nagy volt az öröm, hiszen én nagyon szeretem volna egy kisbabát. Fiatal anyuka vagyok, 18 éves. Nem bántam meg, hogy 18 évesen anyuka lettem, a legjobb döntésem volt az életemben, hogy bevállaltam.
Jártam a dokimhoz rendszeresen. A 12. héten mondták, kislány. Ott még nagyobb volt az öröm, mert mindig is kislányt szeretem volna. 15. hét: szintén kislány, párom családja nagyon örült neki, hisz ő lett volna az első lányunoka. 20. hét: szintén kislány. Ott megtudtuk, hogy hátrahajló a méhem. Mondta az orvos: anyuka, ne izguljon, akkora baj nem lehet.
És eljött a 36. hét, addig persze kéthetente mentem tanácsadásra. Ott mondta a doki: anyuka, gyönyörű kisfiú, be feküdt már, készülődik már kifelé. Mondom micsoda?! Kisfiú? Ne szórakozzanak, a 36. hétig végig kislányt mondtak, rózsaszín minden. Mondom ezt nem hiszem el, a mai modern technikával hogy lehet valamit ennyire félrenézni? Nem akartunk hinni az orvosnak, mert máskor előfordult már, hogy szeretett viccelődni.
Egyszer csak eljött a 39. hét, 2020.07.12. Ezen a napon töltöttem pont. Éjjel 2 órakor felkeltem, hogy van valami furcsa érzésem. Aztán jött az az érzés, hogy ki kell válogatnom a ruhákat, a fiút és a lányt külön. 4 óra: párom felébredt, mondtam neki, hogy nem tudok aludni, úgy ennék hurkát… Mondta, hogy akkor menjünk, együnk.
4:56 perckor elindultunk. Először az egyik rokonhoz mentünk. 6 óra 30 perckor éreztem valami furcsa szurkálást a hasamban. Elkezdtem mérni az időt: 3 percesek voltak. Aztán szóltam a páromnak, hogy menjünk, mert már nagyon kívánom a hurkát. Elindulunk, jövünk le a lépcsőházban, valami folyik, úgy éreztem, de semmi. Mondtam neki, menjünk haza átöltözni. Haza jöttünk, ő addig az egyik kocsiból áttette a bőröndöt a másik kocsiba. Látom, elment megint a nyákdugóm, nem foglalkoztam vele nagyon, mert kb. háromszor ment el. Átöltöztem és elindultunk. Magam alá tettem egy törölközőt, hátha lesz valami.
Azt hozzáteszem, hogy 2020.07.09-én bementem a kórházba, mert szivárgott a magzatvíz. Azt mondták, nem szivárog, pedig a betét is mutatta. Amint kiderült, azért küldtek, haza mert voltak fájásaim, de én nem éreztem erősnek őket. Szóval elindultunk hurkát enni.
Mondtam a páromnak, álljon félre, mert vizes a betét. Félreállt. Át kellet öltözek az autóban. Ahogy kiléptem az autóból, egy nagy pukkanás, és éreztem, hogy valami ömlik belőlem: ez a magzatvíz.
Vagy húsz percig álltam egyhelyben, remegve, aztán beültünk az autóba, hazajöttünk. Bepakoltunk még pár cuccot, lefürödtem, és 8:20-kor elindultunk be a kórházba. 9:50-kor már a szülőszobában voltunk a párommal. Eleinte még elviselhető volt a fájdalom, aztán erősödtek. 12-kor kb. 4.5 ujjnyi voltam. Aztán 15:30-kor kaptam érzéstelenítőt, azt mondta az orvos, hogy 17 órára meglesz a baba.
Aztán fordultam a páromhoz, hogy nekem nagyon kell kakilnom, mondja nekem, hogy kakilj, mondom biztos nem, milyen az már, de annyira éreztem, hogy kell, hogy nem bírtam ki. A szülésznő visszafordult az ajtóból, ordított, hogy Erzsiii, gyere szülünk! Nyomtam kb. hármat, de nem volt energiám, nem ettem semmit este óta.
Jöttek be orvosok, az egyik megnyomta a hasam, mondom majd én akkor segítek, és így 15:50-re meglett az én csodálatos kisfiam. Rám rakták, utána elvitték, megcsinálták, amit kellett, visszahozták, rám rakták. Nekem oda kellett adnom a páromnak, mert annyira remegtem. Közbe varrtak össze, kiderült, hogy az érzéstelenítő nem használt semmit. Összevarrtak. Azóta csodálatos az életem a kisfiammal és a párommal.
A szülés úgymond könnyű volt, pozitív élmény volt, hat óra alatt meg született a kisfiam. Azóta lett volna még egy kisbabánk, illetve kettő, csak azok sajnos elmentek.
K.
Olvass még!
Vajon jól tippelték meg a baba nemét az ultrahangon?
A doki szerint lány lesz, a nejem szerint fiú
Genetikai teszten derült ki a baba neme